Egyszerűsödik a vízumigénylés Szentpétervárra és környékére

Tripa
8. Szentpétervár, Oroszország - városnéző túrák
Vágólapra másolva!
Október 1-jén életbe lép az a vízumkönnyítési rendelet, amely szerint lehetővé válik egy új típusú vízum igénylése Oroszországba.
Vágólapra másolva!

Az új vízum egyszeri üzleti és turistacéllal igényelhető elektronikus úton, ingyenes lesz és egy hónapnyi érvényességen belül 8 nap tartózkodást tesz lehetővé Szentpéterváron és Leningrád megyében – írja a Külügyminisztérium konzuli szolgálata. Az Európai Unió összes tagállama, így Magyarország állampolgárai is igényelhetik az új vízumfajtát ezen a linken.

Szentpétervár bővelkedik a látnivalókban Forrás: Shutterstock/ Kanuman

A kérelmezéshez ki kell tölteni egy online lapot, amire négy naptári napon belül megérkezik az elektronikus vízum. Az e-vízumot kinyomtatva vagy mobilra letöltve kell bemutatni a szállító cégnek, majd a határőrnek.

Nagy könnyebbség, hogy a vízumhoz nincs szükség meghívólevélre, és díjat sem kell fizetni érte.

Október 1-jétől azok vehetik igénybe, akik repülővel, hajóval, autóval vagy gyalog lépnek be az érintett területre, vonattal utazva viszont egyelőre nem érvényes. Korábban már hasonló e-vízumot vezettek be Oroszország távol-keleti területére, valamint a kalinyingrádi régióra.

Budapestről jelenleg a Wizz Air kínál közvetlen légi járatot Szentpétervárra. A lenyűgöző városról itt írtunk korábban beszámolót.