Remek strandot találtunk a Baltikumban

Vágólapra másolva!

Tallinnt hátrahagyva Lettországban folytattuk balti körutunkat, ahol két és fél nap erejéig megcsodáltuk Riga gyönyörű középkori belvárosát és Jūrmala csendes strandjait. A Balti-térség ékköve több egyedülálló programmal is várja az ide látogató turistákat, így például Európa legnagyobb fedett piacán vásárolhatunk borostyántól kezdve rigai füstölt sprotniig szinte bármit.

Dancsok Petra

Vágólapra másolva!

strand Jurmala utazás borostyán Riga Balti térség

Tallinn és Helsinki után rövid balti körutunk második állomásaként Rigát szemeltük ki, ahova az AirBaltic jóvoltából alig 40 perc alatt jutottunk el az észt fővárosból. A rövid távnak köszönhetően a kis Bombardier gép nem száll fel túl magasra, így nézhettük a szép tájat a felhők szintjéről.

Míg vártunk a tallinni reptéren, indulás előtt meglepődve vettük észre, hogy jó néhány évnyi szünet után idéntől ismét van közvetlen járat Tallinn és két nagyon érdekes desztináció – Kärdla valamint Kuressaare – között. A két észt város az ország két nagyobb szigetén – Hiiumaa és Saaremaa – helyezkedik el, és természetjárók és horgászni vágyók számára tökéletes célpontokat jelentenek. Amennyiben korábban észrevesszük ezt a lehetőséget, mi is ellátogattunk volna valamelyikre a kis litván Transaviabaltika légitársasággal, mert amúgy Tallinnból nincsen közvetlen kompjárat ezen nyugati szigetekre.

A repülőről élveztük az öböl elénk táruló látképét, és kicsit meg is lepődtünk azon, hogy a magasból milyen szélesnek tűnik a Daugava folyó torkolata. Már innen megállapítottuk, hogy az egyik napon el kell látogatnunk a jūrmalai tengerpartra, amelynek 33 kilométeres aranyló homokos sávja csábítóan hatott ránk.

Riga, a Baltikum ékköve

Megérkeztünk a méreteihez képest látványosan zsúfolt rigai repülőtérre, és a város felé vettük az irányt a 10 percenként közlekedő helyi busszal, amellyel egy fél óra alatt be is értünk a vasútállomás elé. A reptérről való bebuszozás nagyjából ki is meríti a hop-on hop-off jellegű városnéző buszok által nyújtott szolgáltatást. Útban a pályaudvar felé ugyanis

átkeltünk a Daugava két partját összekötő Akmens Tilts hídon,

amelyről rálátni a város jelképének számító Szent Péter templomra és az Európai Unió legmagasabb televíziós adótornyára.

Kilátás az Akmens Tilts hídról Forrás: D. Petra

A buszról igen gyorsan be tudtuk mérni, hogy hova kell visszajönni és tüzetesebben megszemlélni a város érdekességeit. Szállásunk ugyanis a város túlsó felén volt. Átsétálva az óvároson, megtekintettük a 42 m magas szabadságszobrot, amely emléket állít az 1918-1920-as lett szabadságharcban meghalt katonáknak.

A rigai szabadságszobor Forrás: D. Petra

Az emlékmű környékén számos kisebb-nagyobb park található, és itt folyik keresztül a Pilsetas-csatorna, amelyen turistákkal megrakott csónakok sodródnak le a Daugava felé.

Potom 15 euróért megtehetjük nagyjából vízen is azt az útvonalat, amelyet a reptéri busz is megtesz a belvárosban.

A Daugava hídjai alatt a turistákat szállító csónakok Európa legnagyobb fedett piacánál csatlakoznak a Pilsetas-csatornába, így az óváros körül tesznek egy nagy kört.

Mi a sétálva történő városnézést preferáltuk, így neki is vágtunk a meglepően meleg rigai délutánnak. Első utunk éppen a már említett piac felé vezetett, amely egyben Riga legérdekesebb programjának is bizonyult.

Az UNESCO világörökségeként is számon tartott központi piac területe lenyűgöző.

Az öt Zeppelin-hangárból kialakított, 72 ezer négyzetméteres csarnokcsoportnak a bejárására érdemes időt szánni, ugyanis olyan sok stand és árus várja mindenféle portékával a vásárló, vagy egyszerűen bámészkodó embereket, hogy akár több óra alatt se kecmeregjenek ki onnan.

Az öt fedett hangár tematikusan – hús, tejtermékek, hal, tészta és vegyes áruk – lett kialakítva, míg a hangárok közötti és mögötti területeken minden egyéb terméket is megtalálunk.

Kifejezetten érdekes volt megtekinteni minden egyes hangár árukészletét.

A gyümölcsös kofáknál megszámlálhatatlan számú standon árulták az üzbég cseresznyét, áfonyát és ribizkét, a halas pultok mindenféle füstölt hallal és kaviárral voltak megrakva, míg a tésztapultoknál a híres rigai barna kenyerek sorakoztak, arra várva, hogy a turisták kikérjék a fél kiló rupjmaize rozskenyeret.

A rigai piac egyik pultja Forrás: D. Petra

A „piacon mindent olcsóbban be tudunk szerezni, mint az óvárosban" gondolattal a fejünkben fele áron vásároltunk borostyánból készült termékeket és szuveníreket, továbbá a hírhedt Riga Black Balsam nemzeti italt. A 45 százalékos alkoholtartalmú, 24 gyógynövényből készült gyomorkeserű messze kellemesebb ízt hagyott, mint a magyar Unicum, így eredeti elképzelésünkkel ellentétben a jövőben is adunk még esélyt a gyógynövénypárlatoknak. A piacon végigkóstoltuk a kötelező lett termékek palettáját, mint például

a füstölt sprotnit, a rupjmaizet és sklandrausis nevű répatöltelékes pitét.

Miután egy kiadós múzeumi sétához hasonlóan telítődtünk a piaci látvánnyal, továbbálltunk és az óváros egyik kis, rendezett utcácskáján elsétáltunk Riga központi terére, a Ratslaukumsra, ahol megnéztük Lettország legmagasabb templomát, a Szent Péter-templomot, a tallinni úti beszámolóban már megemlített, fantasztikus Fekete fejek házát és a városházát.

Ratslaukum – Szent Péter-templom és a Fekete fejek háza Forrás: D. Petra

A templomban felmentünk az épülethez hozzátoldott lifttel a 70 méter magasságban lévő kilátóteraszra, ahonnan szép kilátás nyílik a Rigát kettészelő Daugavára. A templom mellett megtekintettük a brémai muzsikusok szobrát, amelyet csak nehezen tudtunk lefotózni, ugyanis

a turisták szüntelenül próbálták elérni a 2,5 méter magasságban lévő kakas fejét.

Fél füllel meghallgattuk az egyik arra járó idegenvezetőt, hogy miért érdemes éppen a kakast megérinteni. Nem mindegy, hogy melyik álltatot érintjük meg a kívánságunk megfogalmazásakor; a szamárnál 25%, a kutyánál 50%, a macskánál 75%, a kakasnál pedig 100% esély van annak beteljesülésére. Nem meglepő módon mind a négy bronzból készült állatszobornak a feje csillogott a sok dörzsöléstől.

Brémai muzsikusok szobra Forrás: D. Petra

Riga belvárosában minden látványosság igen közel van egymáshoz, így alig hagytuk el a főteret, máris megérkeztünk a Riga jelképének számító macskás házhoz, amelynek tetején néhány fekete macska néz le a turisták felvillanó vakui felé.

A macskás ház nyomán terjedt el a fekete macskák ábrázolása a rigai szuveníreken, hűtőmágneseken.

A fekete macska-szobrok a legenda szerint azért néznek baljósan a középkori céh épületére és a régi városházára, mert a középkorban felhúzott macskás ház akkori tulajdonosát, egy gazdag kereskedőt eltanácsoltak a kereskedők céhétől. A kereskedő bosszúja ugyan egy kis késéssel, de bevált, ugyanis a XX. században a céh épülete leégett – a fekete macskák babonája úgy tűnik, meghozta a gyümölcsét.

Riga egyetlen épségben megmaradt középkori városkapuja, a Svéd kapu előtt megtekintettünk a lőportorony mellett egy szépen restaurált házat, amelynek elejére az összes lett történelmi város címere fel van festve. A ház tövében nyíló fogadóban beültünk kipróbálni egy-két hagyományos lett fogást, amelyek alapvetően nem igazán különböztek az észt vagy a lengyel konyha alaptételeitől.

Lőportorony és címeres ház Forrás: D. Petra

Következő nap úgy döntöttünk, kinézünk Riga központi pályaudvarára, hogy eldöntsük, merre vonatozzunk. Egyetlen teljes nap állt ugyanis még rendelkezésünkre, és nagyon vacilláltunk, hogy Jūrmalába menjünk strandolni vagy Siguldába középkori várat nézni.

Végül Jūrmala mellett tettük le a voksot

azt követően, hogy sokkal sűrűbb vonatközlekedés van arra, másrészt pedig jóval több érdekességet tudnánk a hosszan elterülő tengerparti szakasz mentén megnézni. Kifejezetten ötletes, hogy Lettországban regionális vonatjegyeket lehet venni, így egy jegy árából akár több helyszínt is meg tudunk nézni.

Jūrmala akár a globális felmelegedés nyertese is lehet

Kényelmes, óránként közlekedő vonattal jutottunk el az alig 40 percre lévő Jūrmalába, amelyet igazából számos kis üdülőhelyből összenőtt településként kell felfogni, és nem egy központosított konglomerátumként. A pénztárostól megtudtuk a jegy megvételénél, hogy a vonat ugyan Slokába tart, de nekünk nem kell egészen odáig elutazni, hanem

nyugodtan leszállhatunk Majoriban, amely elmondása szerint Jūrmala legszebb része.

Onnan pedig meg tudjuk nézni a Lielupe folyót, valamint a korzón végigsétálva eljuthatunk a szomszédos Dzintariba vagy Dubultiba.

Már-már teljesen elszoktunk itthon attól a luxustól, hogy a vonat percre pontosan megérkezik valahova, így ez kellően megadta az alaphangulatot, amikor leszálltunk Majori megállójában. Onnan 5 perc alatt már a tengerparton is voltunk.

A Jūrmala jelképének számító bronz óriásteknős szobrát is Majori strandjának bejáratánál találjuk. Innen kezdődik a homokos partszakasz, amelyet egyelőre még viszonylag kevés turista látogat meg évente. Igen gyorsan rájöttünk arra, hogy ottlétünkkor miért volt olyan kevés napozó vagy fürdőző ember a strandon.

Bár napozni vagy sétálni kiváló a jūrmalai tengerparti szakasz, viszont a víz hőmérséklete nem alkalmas hosszú fürdésre. A Balti-tenger továbbra is csapvízhideg, így mi is csak pár percre merészkedtünk be az amúgy rendkívül tiszta vízbe, utána viszont dideregve mentünk a napra megszárítkozni és felmelegedni.

A globális felmelegedés veszélye szinte garantáltan Európa első számú tengerparti üdülőhelyévé fogja átalakítani Jūrmalát,

s a csendes tengerparti idillt turistatömegek ricsaja fogja nagy valószínűséggel felváltani. Ennek tükrében kifejezetten örültünk, hogy most látogattunk el a legszebb lett tengerparti szakaszhoz.

Miután eléggé ropogósra sültünk a tengerparton, úgy döntöttünk, hogy nem csak klasszikus tespedő program érdekében jöttünk Jūrmalába, így

elsétáltunk a hangulatos majori korzón egészen Dzintariba,

s útközben klasszikus korzós programoknak – szuvenírvásárlás, tengeri herkentyűs étterembe való betérés, utcai művészek mutatványainak megtekintése – hódoltunk. Majoriban érdemes egy kis időt szánni a XX. század első felében art noveau stílusban épült villákra is, amelyek egyik különleges eleme a minden házra egyedileg készült szélkakas.

Dzintariba érve még felkapaszkodtunk egy kilátótorony tetejére, hogy a magasból ellássunk az egyik irányba a Daugava torkolatáig, míg a másik irányba majdnem a jūrmalai strand végéig.

A nap végére már csak egy dolgot sajnáltunk: hogy Rigába visszatérve már nem volt több szabad napunk ellátogatni Litvániába is.

Függetlenül attól, hogy a 20 eurós vilniusi járat igen csábított minket, tudtuk, egy nap alatt semmit se láttunk volna a kötelező Vilnius-Kaunas-Klaipeda-Palanga útvonalból. Abban a tudatban hessegettük el az ötletet, hogy hamarosan úgyis pótoljuk Litvániát is, mint a térség utolsó meg nem látogatott országát.