Átszállás nélkül vonatozhat péntektől az Adriára

Horvát strandok
Zlatni Rat, Brač
Vágólapra másolva!
Pénteken 18:55-kor indul az idei első SEA←YOU Adria expresszvonat a Keleti pályaudvarról. Ezzel és a jövő hét péntektől (június 21-től) szintén naponta közlekedő Istria expresszvonattal az adriai nyaralás két éjszakájának szállásköltségét is megspórolva lehet eljutni a tengerhez.
Vágólapra másolva!

A Budapestről az Adriára – az ülő-, fekvőhelyes és hálókocsikkal – naponta induló, oda és vissza is éjszaka közlekedő két SEA←YOU vonat utazás és egyszerű szállás is egyben – áll a MÁV közleményében. Az utasok a járatokon töltött, átaludt éjszaka után, reggel kipihenten érkezhetnek meg négy tengerparti üdülőhely valamelyikére, átszállás nélkül.

Splitből Brač szigetére is át lehet hajózni Forrás: AFP/hemis.fr/GARDEL Bertrand

A SEA←YOU Adria expresszvonat június 14-től szeptember 6-ig naponta 18:55-kor indul Budapestről, a Keleti pályaudvarról Splitbe. A vonatról átszállási lehetőség is adódik Zadar és Šibenik felé.

A vonatra az idei évtől új, kedvezményes, START Split elnevezésű menetjegyek is válthatók, korlátozott számban.

Ezek ára a Magyarországon megtett szakasz hosszától függ: a Balaton partjáról 29, Budapestről 32, Kelet-Magyarországról pedig 42 eurótól válthatók meg irányonként. Az Adria expresszen kerékpár is szállítható.

Forrás: MÁV

A másik összeköttetés a június 21-től augusztus 30-ig naponta közlekedő SEA←YOU Istria expressz, amellyel a szlovén tengerpart „fővárosa", Koper, valamint a Kvarner-öböl nagy múltú üdülőhelye, Abbázia (Opatija) és Magyarország történelmi kikötője, Fiume (Rijeka) is közvetlenül elérhető a Déli pályaudvarról.

A vonatról történő átszállással Pula és Trieszt felé lehet könnyen eljutni.

A felnőtteknek szóló jegy ára a fiumei, abbáziai, koperi és pulai tengerpartig oda-vissza 49 euró. Triesztbe egyúti jegy 42,40 euróért, oda-vissza úti jegy 84,80 euróért váltható. A gyermekek (életkortól függően) díjmentesen vagy féláron utazhatnak. A biciklit ezzel a vonattal utazva sem kell otthon hagyni, a szlovén adriai partszakaszra is lehetséges a kerékpárszállítás.

Forrás: MÁV

Mindkét vonaton hat-, illetve nyolcszemélyes ülőhelyes fülkék, valamint többféle fekhely közül választhatnak az utasok. Pároknak kétszemélyes, saját mosdóval ellátott hálófülkés elhelyezést; fiataloknak és családoknak 4-6 ágyas fekvőhelyes fülkéket kínál a MÁV-START – a tengerparti szálláshelyárak töredékéért.

Részletes információk ezen az oldalon olvashatók.