Az első magyar pár, aki körbeautózta a földet

Újra itthon

Épp húsz éve indult el nyugat felé egy magyar pár, hogy autójával megkerülje a földet. Akkoriban ez még kicsit másképp nézett ki, de az élmények nem fakultak. Handó Eszter és Handó János azt mondják, az utazás inkább értékrend, mint pénz kérdése.

1999 és 2000 rég volt már. Mit kell tudni erről a nagy utazásról?

János: Ez egy 418 napig tartó világkörüli autós út volt. 1999-ben indultunk nyugat felé és 2000-ben tértünk haza kelet felől.

Eszter: Ez alatt az út alatt írtunk naplót is, amit kiadtunk, és segít is minket emlékezni a történtekre.

Olyan érzés volt olvasni, mintha én magam is átéltem volna ezeket az élményeket. Maguk az emlékek milyen élénken élnek még önökben ennyi idő után?

János: Én el tudnám mondani például, hogy pontosan mely helyeken aludtunk.

Eszter: Én ezt már nem, azt viszont inkább, hogy milyen emberekkel találkoztunk, mivel az jobban megmaradt.

János: Volt néhány meghatározott pillanat, ami megmaradt és meg is fog maradni bennem, például a kambodzsai határon, amikor átjutottunk Thaiföldre, vagy amikor nem kaptunk vízumot Indiába vagy Szaúd-Arábiába. Ilyen pillanatok megmaradnak.

Eszter: Buenos Airesben pedig egy olyan hölggyel találkoztunk, akit a nagynéném tanított. Pedig ez nem is volt tervben.

Önök az első magyar pár, akik autóval körbe utazták a földet?

János: Sokat keresgéltünk, de nem találtunk olyan párt, akik előttünk megcsinálták volna ezt az utat autóval. Tehát valószínű, hogy mi voltunk az első pár.

Érdekes adatok

Megtett út hossza: 77 147 km saját kocsival, 35 600 km egyéb járművekkel (összesen 112 735 km)
Időtartam: 418 nap 1999. május 20. és 2000. július 20. között
Alvás: 124-szer az autó tetején, 143-szor barátnál, 115-ször motelben, 18-szor sátorban, 6-szor vonaton, 4-szer hajón, 6-szor buszon/reptéren/repülőn, 1 éjszaka pedig alvás nélkül
Az autó fogyasztása: 8,62-12,91 liter/100 km között (előbbi átlag Panamában, utóbbi Peruban)
Az autó által elért legmagasabb pont: Peru, Andok, 4818 méter
Az út során megismert új barátok száma: 100
Az elkészített fényképek száma: 6000
Az egyetlen szlogen, ami az autón szerepel: „Ne csak álmodd, vágj is bele!"

Mikre a legbüszkébbek az utazással kapcsolatban?

János: Arra, hogy volt lelkesedésünk, kitartásunk mindehhez, mivel mindezt szponzoráció nélkül, saját erőből, saját forrásból kellett megcsinálnunk. Például az első fagyit a 100. nap körül ettük meg, tehát 100 napig még egy fagyit sem engedtünk meg magunknak. A napi költségkeretünk 3000 forint volt kettőnk számára, melybe a szállás és az ellátás tartozott bele.

Eszter: Ez egy nagyon komoly projekt volt. Az előkészületeket elkezdtük már másfél évvel az indulás előtt, és mivel akkor nem állt rendelkezésünkre a szükséges összeg egésze, ezért a hiteleinket még a visszaérkezésünk után is fizettük.

Gyakorlatilag az életünkből 4-5 évet főként erre szántunk, magával az utazással együtt.

De még így is azt mondom, hogy menjen bárki, csinálja utánunk! Bár tudom, hogy nem egyszerű, de megéri.

János: Valaki azt kérdezte tőlem, hogy ez az út mennyibe került. Igazából ez nem pénz kérdése. Ez elhatározás kérdése volt. Csak hogy egy példát mondjak: sokaknak az autója drágább, mint amennyibe ez az egész utazás került. Kinek mi a fontos.

Eszter: Ez értékrend kérdése. Nekünk is mondták a barátaink: "De hát hülyék vagytok?! Karrierrel előrébb haladhattatok volna, lehetne nagyobb házatok. Hogy ha annyira nem tudtok mit kezdeni magatokkal, akkor legyen szebb autótok". Aztán erre azt mondtuk:

Minek fogunk 85 évesen örülni, hogy 30 évesen szebb autónk vagy nagyobb házunk volt?

A karrierünk pedig megvárt, sőt...

Hogyan vették meg a világjáró autót?

János: Egy évvel az út előtt új autóként vettük, és sokat gyakoroltunk terepen. Teszteltük, hogy mit bír egy ilyen terepjáró. Egyébként az autó megvan még, és ma is szolgálatban van a Katica tanyán.

Apropó Katica tanya: mit kell tudni róla?

Eszter: Amikor utaztunk, akkor már körvonalazódott a terv egy olyan élményközpontról, amely egyrészt a hagyományőrzésre épül, másrészt pedig minket is tükröz, azt, ahogyan mi gondolkodunk. Azt is tudtuk, hogy a természetközeliség, a családközpontúság, a gyermekekre odafigyelés lesz a középpontban.

Így született meg a Katica tanya.

Egyébként a nevét is az ausztrál outback nyílegyenes útján, a Stuart Highwayen autózva találtuk ki.

János: A telek egy kvázi értéktelen, részben mocsaras, részben legelős terület volt, és azt alakítottuk át úgy, hogy alkalmas legyen az élményközpont számára.

Visszatérve az utazásra: ki vezetett a nagy úton?

Eszter: Általában János.

János: Eszter pedig segített. Akkoriban nem volt GPS.

Eszter: Sőt, volt olyan is Peruban, hogy tanszerboltban kellett térképet vennünk, mert máshol nem volt kapható.

János: Azzal az Andokban utazni barátságtalan. Mentünk olyan utakon is, amelyek annyira rossz minőségűek voltak, hogy csupán 15 km/h-val tudtunk haladni rajtuk.

Hogy oldották meg az alvást?

János: Nem volt gondunk vele szerintem. Nem volt internet, nem volt tévé, nem kellett facebookozni esténként, nem voltak időrabló dolgok. Simán kijött a 8 óra alvás. Viszont mielőtt São Paulóba értünk volna, 3 hétig nem tudtunk rendes ágyban aludni. Az ottani barátunk el akart vinni minket a tengerpartra, de mi inkább két napig pihenni szerettünk volna.

Eszter: Két napig csak mostunk, pihentünk, rendes ágyban aludtunk... De persze végül a gyönyörű tengerparti részek is sorra kerültek, csupán 1-2 nappal később.

János: Nagyon sok élményben volt részünk, néha kellett egy kis idő arra, hogy kicsit ülepedjenek, és hogy mi is pihenjünk egy kicsit.

Milyen tanácsuk van az utazni vágyók számára?

János: Azóta évente mindig két-három hetet utazással, főleg külföldön töltünk. Húsz évvel ezelőtthöz képest sokkal olcsóbb ma utazni, sokat javult az ár/érték aránya. Most már az utazás nem pénz, hanem értékrend kérdése. Nekem például egy öltönyöm van, amit évente háromszor veszek fel. Másnak pedig az a fontos, hogy minden alkalomra más öltönyt vegyen fel.

Eszter: Szinte teljesen mindegy, hova, mennyi időre – utazni jó, mert rengeteg tapasztalattal gazdagodhatunk, szélesedik a látókörünk. Olyan, mintha több ember bőrébe bújhatnánk akár egy utazás alatt is.

A legjobb az egészben pedig mindig a hazajövetel.

Távolról nézve az itthoni problémák, dilemmák is más megvilágítást kapnak. Egy utazás után mindig könnyebb továbblépni az itthoni életünkkel is.