Addig menjünk Kolumbiába, míg el nem lepik a turisták!

Kolumbia 1. rész
Szépen karbantartott sétaösvények a bogotáiak házi hegyén, a Monserratén
Vágólapra másolva!
Kolumbiával kapcsolatban számos tévhit van a közvéleményben, amivel ideje lenne leszámolni. Ha így teszünk, egy kivételesen érdekes országot látogathatunk meg viszonylag kevés pénzből, még a turistahordák érkezése előtt. Mi is ezt tettük. Beszámoló, első rész.
Vágólapra másolva!

Kolumbiáról nehéz bármit is úgy írni, hogy már a bevezetőben ne kerüljön szóba a kokain és Pablo Escobar. Vagy esetleg az emberrabló gerillák. Némiképp nemzeti tragédia, hogy ugyan már legalább 15-20 éve nem ezek határozzák meg az ország mindennapjait, s 2018-ban semennyivel nem veszélyesebb Kolumbiába utazni, mint bármely más latin-amerikai országba,

mégis, a világ közvéleménye nehezen felejt.

Így Kolumbia – annak ellenére, hogy az egyik legváltozatosabb és leglátványosabb ország a kontinensen – egyáltalán nincs tele turistákkal. Ez persze nem baj, sőt, inkább áldás, legalábbis nekünk.

Jellegzetes kolumbiai táj – az örökzöld kávévidék Forrás: Németh András

Az ottaniak nyilván jobban örülnének, ha dőlnének a dollármilliók a turizmusból, de erre még várniuk kell, amíg kicsit javul külföldön a renoméjuk. Ugyanakkor mérget veszek rá, hogy ez a közeljövőben be fog következni, mert Kolumbiát egyszerűen látni kell, s ennek híre fog menni szerte a világban. Szóval, aki nem akarja megvárni, hogy majd pár év múlva kínai turisták tömegein kelljen áthámoznia magát a legszebb helyeken, az menjen most!

De miért is érdemes Kolumbiába utazni?

A jó hír egyből az, hogy a dél-amerikai célpontok közül jelenleg talán Bogotá a legolcsóbban megközelíthető, mivel az Air France és a KLM is rendszeresen akciózik ezen az útvonalon. Így sikerült például 130.000 Ft-ért kifogni párizsi átszállással egy Air France-járatot Bécsből (oda-vissza természetesen), ami transzatlanti viszonylatban szerintem nem egy megvetendő ár.

Szinte mindenki ide érkezik először: az 1538-ban alapított Bogotá Forrás: Németh András

Én naivan azt hittem, hogy senkinek sem kell különösebben megmagyarázni, miért is szeretné az ember látni Kolumbiát, de rájöttem, hogy ez nem így van. Minden harmadik ember ugyanis azt kérdezte tőlem, „miért, mi van ott?”, viccesen hozzátéve, hogy

Persze nem várható el mindenkitől, hogy kenje-vágja mindenféle banánköztársaságnak becézett állam földrajzát (valószínűleg egy Bogotá környéki őstermelőnek sincsenek határozott elképzelései Magyarországról), ezért kultúrmissziós szándéktól hajtva igyekeztem türelmesen minden kérdezőnek épkézláb válaszokkal szolgálni.

Egy másik Kolumbia, a napsütötte Karib-part Forrás: Németh András

Nos, Kolumbia ezeket tudja: gyönyörű karibi tengerpartok, vadregényes eső- és felhőerdők, az Andok szédítő magashegyi tájai, különös mocsárvidékek, élettel, zenével és tánccal teli, lüktető nagyvárosok, festői spanyol koloniális városkák, meseszerű falvak, izolált indián közösségek, az egyik legfinomabb kávé és rum, a Föld második legváltozatosabb biodiverzitása, barátságos emberek és alacsony árak. Ha valakit ezek hidegen hagynak, akkor belátom: Kolumbia tényleg nem neki való, és nem erőlködöm.

Kisvárosi hangulat Quindio megyében Forrás: Németh András

Persze megértem azokat is, akik, ha már egyszer rászánták magukat, hogy átkelnek az óceánon, akkor inkább Perut választják, mondván, ott vannak a leglátványosabb turistamágnesek. Ez nyilván igaz, ennek ellenére akkor is érdemes Kolumbiát választani, ha nincs Machu Picchuja, meg Titicaca-tava, mert

az ország lépten-nyomon tele van fantasztikus természeti és kulturális csodákkal,

viszont még nem is hatalmasodott el az a fajta tömegturizmus, aminek eredményeként a helyiek minden külföldiben egy két lábon járó pénzautomatát látnak.

Meseszép tájak turistatömegek nélkül Forrás: Németh András

Kolumbiában már minden készen áll a vendégek fogadására, az infrastruktúra kiépült, a szolgáltatások igényesek, olyan áron fogják nekünk adni, amennyit bőven megérnek, és valószínűleg még csak sorban állnunk sem kell érte. (Ez a megállapítás talán egyedül Cartagenára és a Karib-partra nem igaz.) Ráadásul csupa életvidám ember fog minket körülvenni. A legfrissebb, 2018-as felmérések szerint Kolumbia lakói a világ második legboldogabb nemzetének tagjai,

a lakosság 88%-a optimistának vallotta magát, aki teljesen elégedett az életével.

Valaki Márquez mágikus világát keresi a belső-karibi álmos kisvárosokban, más felfedező kalandtúrára indulna a dzsungelben, valaki elveszne a féktelenül tomboló bogotái, medellíni, cartagenai éjszakákban, más elbújna egy múlt századi haciendán a varázslatos kávévidéken, valaki csokibarnára süttetné magát San Andrés-en, vagy a karibi partvidék más homokplázsán – mindenki megtalálja a saját számítását, mert Kolumbia elképesztően sokszínű.

Spanyol gyarmati hangulat Kolumbiában Forrás: Németh András

Bogotá, a megosztó főváros

Kezdjük mindjárt Bogotával, úgyis mindenki ide fog érkezni. Az efféle metropoliszokra szokás elsütni afféle elcsépelt jelzőket, hogy ambivalens, meg ellentmondásos, mégis, szinte soha sehol nem éreztem annyira igaznak, mint itt. Ha csak annyit tudunk, hogy egy átlagosan 2600 méter tengerszint feletti magasságon szétterülő, több mint 8 millió lakosú latin-amerikai városról van szó, az már önmagában nem ígér sok jót, de ha hozzátesszük, hogy 20-25 évvel ezelőtt Bogotá volt Dél-Amerika bűnözéssel egyik leginkább fertőzött fővárosa, s lakóinak 90%-a gyűlölte saját lakóhelyét, akkor talán még negatívabb a kép.

Bogotá nyolcmilliós metropolisza a Monserrate hegyre tartó lanovkából Forrás: Németh András

Igen ám, de Bogotá – mint ahogyan az egész ország – változott. 1995-ben ugyanis egy litván származású matematika-filozófia professzor (a kissé Jeszenszky Gézára emlékeztető Antanas Mockus) került a polgármesteri székbe, aki hivatali ténykedése során új pályára lökte a fővárost. Közel 7000 polgári védelmi csoportot szervezett a város közbiztonságának javítására, és

pár év alatt 70%-kal visszaesett az emberölések száma.

A háztartások nagy részébe bevezettette az ivóvizet, s megoldotta a szennyvízelvezetést. Megreformálta a városi közlekedést, hadat üzent a végeláthatatlan dugóknak, és egy egyedülálló zárt pályás – autóforgalomtól elválasztott – buszközlekedési rendszert (TransMilenio) építtetett.

A fővárosi TransMilenio példaértékű az egész kontinensen Forrás: Németh András

Mockus munkáját utódja, Enrique Peñalosa (aki egyébként jelenleg is főpolgármester) folytatta, akinek egyik fő víziója volt, hogy Bogotából kerékpáros várost csinál. Ezért rengeteg bicikliutat építtetett, és érdekes módon rengeteg városlakót sikerült rászoktatni a kerekezésre. Jelenleg is szokás, hogy minden vasárnap lezárják a főváros szinte valamennyi fontos sugárútját, s azokat kizárólagos kerékpárhasználatra adják át (Ciclovía).

Vasárnaponként az úthálózat a bicikliseké Forrás: Németh András

A tudatosan és jól kivitelezett városfejlesztési akcióknak meglett az eredménye. Bogotát a többség jelenleg egy teljesen élhető nagyvárosként tartja számon, ahol se szeri, se száma a szórakozóhelyeknek, plázáknak, vendéglőknek, bároknak, színházaknak és kulturális eseményeknek. A drogkartellek dílereinek helyét átvették az Európában megszokott szubkultúrák tagjai, a punkoktól a hippikig. Jelentős a street art és a graffitiművészet, a város él és virul, lüktet a nagybetűs élet.

Street art Bogotában Forrás: Németh András

Ezek örömteli dolgok, melyeket nem is mulaszt el hangsúlyozni minden egyes Bogotáról szóló útleírás és útikalauz. Az elmúlt 20 év valóban sikertörténet a város fejlődésében, az élet ennyire azonban mégsem habos torta.

Arra például senki se számítson, hogy egy latin-amerikai Barcelonát talál itt,

rendezett és tiszta utcákkal, elegáns kávéházakkal, mindig csinos, mosolygós emberekkel és udvarias sofőrökkel. Minden nyilvánvaló fejlődés és törekvés ellenére ez itt Dél-Amerika, pontosan mindazzal, amit ez jelent.

A belvárosi Candelaria negyed csak nappal biztonságos, éjjel nem ajánlott Forrás: Németh András

Bogotá hatalmas, szinte felfoghatatlanul nagy, kaotikus katyvasz, s bizony a negyedek nagy részébe akkor se szívesen tenném be a lábam, ha pénzt adnának érte. A város déli része egy óriásira nőtt favella, ahol nyomorúságos viskók ezrei kapaszkodnak a hegyoldalakon. A bűnözés valóban jelentős mértékben csökkent az elmúlt évtizedekben, azonban vegyük figyelembe, hogy honnan indult, s a jelenlegi szintje sem jelent európai standardot. Szóval azért nem árt résen lenni.

A bogotái külváros már kevésbé hangulatos Forrás: Németh András

Aki Kolumbiába utazik, fontos tudnia, hogy minden egyes város szociális-gazdasági-biztonsági zónákra (estratos) van osztva, amiket az ilyen térképeken színekkel is jelölnek. Az 1-es a legrosszabb, a 6-os a legjobb.

Az 1-2-3-as zónákban élnek a szegényebbek,

nyilván ezekben az övezetekben áll a leggyengébb lábakon a közbiztonság, viszont ugyanezen okokból az itteniek kevesebb adót, rezsit fizetnek, valamint csomó (oktatási, tömegközlekedési, társadalombiztosítási, stb.) kedvezményt kapnak. 4-től felfelé már jó a helyzet, a 6-os zónák már angliai színvonalú lakónegyedek takarnak. Ez az utazónak azért lehet fontos, mert 4-es alatti zónában azért szállást foglalni úgymond nem ildomos.

Bogotái életkép – reggeli a szabadban Forrás: Németh András

Bogotában az az érdekes, hogy a látnivalók többségét kínáló régi belváros, a Candelaria nagy része bizony 2-es zóna, ami azt jelenti, hogy nem ajánlják holdfényes éjszakai sétálgatásra. A kolumbiai főváros „úri” körzete északabbra van, a Chapinero, a Zona G és Zona Rosa nevű negyedek azok a helyek, melyek bőven lehetnének bármelyik nyugat-európai nagyvárosban is. Itt az éjszakai barangolás is teljes lelki nyugalommal vállalható, minden sarkon rendőr, biztonsági őr – szóval szállást is itt keressünk.

Chapinero egy-két épülete akár Londonban is lehetne Forrás: Németh András

Túlzás lenne azt állítani, hogy se szeri, se száma a kihagyhatatlan nevezetességeknek, elsősorban a város atmoszférája az, ami rengeteg embert rabul ejt. Vannak azonban olyan látnivalók, amelyeket tényleg érdemes felkeresni. Ilyen elsősorban az Aranymúzeum, amely a világ legnagyobb prehispán (vagyis a Kolombusz érkezése előtti Amerika) aranykincsét őrzi, kb. 55.000 aranytárgyat (ennek persze jó része nincs kiállítva).

Én nem sokat vártam a múzeumtól, és ez hiba volt, mivel vagy négy órát töltöttünk itt önfeledt ámuldozással.

Esküszöm, ezek a korabeli indiánok vagy tényleg rendszeresen összefutottak földön kívüli lényekkel, vagy egyszerűen folyamatosan be voltak állva valamilyen tudatmódosító cucctól, mert elképesztő maszkokat és szobrokat eszkábáltak.

Prekolumbián babaszobor az Aranymúzeumban Forrás: Németh András

A Candelaria utcáin bolyongani (nappal!) nagyon hangulatos dolog. Egyrészt át lehet érezni a hely történelmi hangulatát a spanyol időkből itt maradt színes házikók között (melyek nagy részében már hostel, bár vagy biobolt üzemel). Másrészt rácsodálkozhatunk a kolumbiai street art mindennapjaira is, hisz se szeri, se száma a művészeti alkotásnak tekinthető óriási graffitiknek, egy hosszan tekergőző zöld sárkány ugyanúgy feltűnhet, mint egy rókafejű, szomorú szemű kislány. A streetart-turizmus egyébként annyira kinőtte magát, hogy szinte minden valamit magára adó bogotái utazási iroda szervez fővárosi graffitinéző túrákat.

Graffitik és csacsi Bogotá belvárosában Forrás: Németh András

A főtér funkcióját a Plaza Bolivár látja el. Itt emelkedik a főváros emblematikus jelképe, az 1807 és 1823 között épült katedrális. Ez a galambokkal teli placc a bogotáiak kedvenc találkozóhelye, kifejezetten jól néz ki. Kár, hogy az egykori Legfelsőbb Bíróság palotáját még 1985-ben elfoglalta és felgyújtotta az Escobar megbízásából dolgozó M-19 nevű baloldali gerillacsoport (mint ahogyan tudja mindenki, aki látta a Narcos című sorozatot), a helyén épült modern építmény ugyanis eléggé jellegtelen.

Kisvárosi hangulat a főváros közepén Forrás: Németh András

Lenéztünk a metropoliszra

A város felett magasodik az őslakos muisca indiánok szent hegye, a Monserrate, amely impozáns körvonalaival uralja Bogotá látképét. Természetesen kötelező program fentről fotózgatni a ködbe vesző, szédítően hatalmas kiterjedésű metropoliszt. Gyalogolni nem kell, sikló és lanovka is közlekedik a 3152 méter magas csúcsra, ahol a látványos kolostor és a körülötte lévő kertek között sétálva szoktathatjuk magunkat a magashegyi levegőhöz. A mögötte épült, Albánia fénykorát idéző butiksoron pedig megkóstolhatjuk a kolumbiai konyha olajtól csöpögő remekeit, valamint a koka teát is. (A gasztronómiára még mindenképp visszatérünk, elöljáróban annyit, hogy hagy kívánnivalót maga után.)

Szépen karbantartott sétaösvények a bogotáiak házi hegyén, a Monserratén Forrás: Németh András

Arról, hogy mennyire ellentmondásos városban járunk, képet kaphatunk a Zona Rosának (Rózsaszín negyed) nevezett kerületben, amely elegáns éttermeivel, szinte minden világmárkának helyet adó plázáival, patyolattisztára mosott, térköves utcáival és a legújabb trendek szerint öltözött, modellalkatú járókelőivel talán még New York üzleti negyedének menőségén is túltesz. Összehasonlítva a déli városrészek random putrijellegével, sőt, még Candelaria óriási lyukaktól hemzsegő, szemetes járdáival is, azt kell mondjam,

Bogotával kapcsolatban a kontrasztos jelzőt kissé erőtlennek érzem.

Itt, ami lepattant, az hatványozottan szörnyű, viszont ami elegáns, az úgy csillog-villog, hogy az ember szinte már szégyelli, hogy szerény jelenlétével belepiszkít a hely eleganciájába. A Rózsaszín negyedben az árak is elérik – vagy verik – a nyugat-európai szintet, úgyhogy a javaslatom egyértelműen az, hogy aki görbe estét tervez Bogotában, az inkább a Chapinero negyed kocsmáit és klubjait célozza meg, az árak is alacsonyabbak és a társaság is jobb.

Pár száz méterrel odébb, a Monserrate hegyen kaotikus bazársor Forrás: Németh András

Ami mindenképp pozitív, hogy a közlekedés taxival nagyon költséghatékony, tekintve, hogy egy kb. félórás útért nem kérnek többet kb. 15.000 pesónál, ami körülbelül 1200 forint. Így szinte nem is éri meg tömegközlekedéssel vacakolni, csak megállítani egyet Bogotá 100 ezer sárga taxija közül. Több útikönyv egyébként nem ajánlja a taxik véletlenszerű, utcán történő leintését, csakis a rendelt taxikban bízik, mi azonban nem így tettünk, és semmilyen negatív tapasztalatunk nem volt. Sőt, megfigyeléseink szerint az utcán lestoppolt fuvarozók jóval kevesebb pénzt számoltak fel, mint a rendeltek.

A bogotái sárga taxik Forrás: Németh András

Itt egyből meg kell említeni egy újabb hatalmas pozitívumot: a háromhetes kolumbiai utazás során egyszer sem csaptak be egy árva pesóval sem, de valahogy olyan az egész ország hangulata, hogy fel sem merül ilyesmi az emberben.

A taxi díja mindig pontosan annyi volt, mint amennyit az elején megbeszéltünk,

a vendéglőben csakis annyi volt a számlán, mint amennyit az étlapról előzetesen kiszámoltunk, és a szállások sem kerültek soha többe, mint amennyiért foglaltuk a Booking.com-on. Egyszerűen öröm így utazni, főleg ha az ember járt már például Olaszországban.

A 2600 méter magasan fekvő fővárosban ritka a felhőtlen ég Forrás: Németh András

Bogotá megosztó hely, vannak elkötelezett rajongói, míg mások nem bírják elviselni. Nehéz megmondani, milyen is valójában: egy lebilincselő, változatos és izgalmas nagyváros, vagy élhetetlen, kaotikus és szmogban úszó zűrzavar? Valószínűleg mindkettő egyszerre.

A következő részben felfedezzük Kolumbia belső részét, a kávévidéket, a köderdőket, és ellátogatunk Medellínbe is, az örök tavasz városába.