Drámai videó: a hasán csúszva érkezett meg egy utasszállító

Iran air
Vágólapra másolva!
A fő futómű nélkül hajtott végre leszállást az Iran egyik gépe a teheráni Mehrabadban kedden, helyi idő szerint este fél 10 körül.
Vágólapra másolva!

A Fokker 100-as típusú gép 24 utast és 9 fős személyzetet szállított – közölte a Reutersszel Reza Jafarzadeh, az iráni polgári repülési szervezet PR-vezetője. Korábban az iráni állami televízióban a készenléti egységek vezetője még 100 utasról beszélt.

A repülő Qeshm szigetéről tartott az iráni fővárosba, de nem nyílt ki a fő futómű,

ezért a pilóta több kört tett a repülőtér közelében. Végül a nélkül tette le a gépet, amely persze szikrázott, ám a készenléti egységek hamar eloltották a tüzet. Az utasokat evakuálták, a balesetben nem sérült meg senki.

A leszállásról videó is készült.