Fontos információ a csillagszórók szállításáról

csillagszóró
Vágólapra másolva!
A csillagszóró és a tűzijáték fokozottan tűzveszélyes eszközök, ezért tiltott tárgynak minősülnek – hívta fel a légi utasok figyelmét a Budapest Airport. Szállításuk kézipoggyászban és feladott bőröndben is szigorúan tilos.
Vágólapra másolva!

Látványos, szikrázó karácsonyi kedvenc, amely akár 1600°C-on is éghet a benne található, vas, magnézium, acél, alumínium vagy egyéb fajta fémpor miatt – nagyjából így lehetne repülésbiztonsági szempontból összefoglalni a csillagszórók fő tulajdonságait. A repülés és az utasok biztonsága érdekében

a csillagszórót és egyéb gyúlékony eszközöket a repülőtér biztonsági személyzete minden esetben eltávolítja a poggyászokból.

A manuális átvizsgálás azonban nemcsak lassítja az ellenőrzési folyamatot, hanem az utas számára is kellemetlen lehet, hiszen jelentős időveszteséget okoz.

Forrás: Shutterstock/ phive

Az ünnepek közeledtével évről évre problémát jelentenek a fokozottan tűzveszélyes karácsonyi kellékek: tavaly decemberben több mint kétszázszor fordult elő, hogy a biztonsági ellenőrzés alkalmával csillagszórót találtak a bőröndökben.

Ez a szám a karácsony előtti napokban napi 15-20 bőrönd felnyitását jelentheti,

ezért a Budapest Airport nyomatékosan megkér minden utast, hogy ne tegyen csillagszórót vagy tűzijátékot a kézi- és feladott poggyászba.

A kötelező ellenőrzések gördülékenysége érdekében érdemes az utazás előtt a tiltott eszközökről tájékozódni ezen az oldalon.