Lecsapnak a kolduló turistákra Bali szigetén

turista kéreget árul
Vágólapra másolva!
Kolduló világutazókkal a világ számos országában lehet találkozni, Bali szigetén azonban megunták a jelenséget.
Vágólapra másolva!

Világot látni sok módon lehet. Vannak olyan fiatalok, akik anyagi források híján mások jóindulatában bíznak, és az utcákon koldulva próbálják finanszírozni utazásaikat. Van, aki apró tárgyakat árul vagy zenél, van, aki csak kéreget, de olyan is, aki pénzt kér azért, hogy lefotózhassák.

Az indonéziai Bali szigetén azonban elegük lett az ilyen kéregetőkből a hatóságoknak – írja a Sun. A bevándorlási hivatal ezentúl jelentést tesz ezekről a turistákl a saját nagykövetségüknek, mivel

szerintük az ő dolguk lenne gondoskodni róluk.

Korábban szállás adtak az ilyen látogatóknak, most azonban ennek költségét megfizettetik a követségekkel. Kitoloncolni ugyanakkor nem fogják őket, amíg nem követnek el bűncselekményt.