Ahol a földrengésből barokk ékszerdobozok születtek

Szicília, Val di Noto
Ragusa-Ibla, az ősibb belváros
Vágólapra másolva!
Smaragdzöld mezők, megáradt patakok, villámlással kísért szélvihar. Mindezt nem egy skóciai kísértetregényben olvastam, hanem Szicíliában éltem át – igaz, nem nyáron, hanem késő ősszel. Benne volt a pakliban, hogy novemberben nem lesz szikrázó napsütés, de azt álmunkban sem gondoltuk, hogy ekkora viharokban lesz részünk.
Vágólapra másolva!

A cataniai vasútállomáson tudtuk meg, hogy az esőzések miatt az általunk kiszemelt vasútvonalat lezárták, így busszal jutottunk el a déli parton fekvő Agrigentóba, és

egy ódon szállodában vészeltük át a hatalmas vihart.

Nekünk csak annyi kellemetlenségünk támadt, hogy a szállodába belecsapott a villám, és emiatt a wifi végleg elszállt, reggel azonban hallottuk, hogy aznap éjjel ketten meghaltak a város szélén.

Ebben az ódon szállodában vészeltük át a nagy szicíliai vihart Forrás: Kontos Gábor

Olajfaligetek és fenséges romok

Másnap már kellemes időben tudtuk bejárni a város melletti Templomok völgyét, amely valójában egy sziklagerinc. Itt állt egykor a görög Akragasz város, amelynek 2500 éves templomai sok görögországi társuknál sokkal jobb állapotban maradtak fenn. A tíz templom bőven megéri a 10 eurós (3260 Ft) belépőt, de nekünk még ennyit sem kellett fizetnünk, mivel

a hónap első vasárnapján ingyenes a belépés,

mi pedig véletlenül épp ekkor jártunk ott.

Lenyűgöző látvány, ahogy az olajfaligetek mögül előbukkannak a fenséges romok. Közülük a legkiemelkedőbb a Concordia-templom, amely annak köszönheti jó állapotát, hogy keresztény templommá alakították, és így megúszta a széthordást. A másik két monumentális templom (Héraklész- és Juno-templom) nem volt ilyen szerencsés, belőlük csak hatalmas oszlopok és néhány áthidaló gerenda maradt meg.

A Concordia-templom Agrigentóban, és a lezuhant Ikarusz Forrás: Kontos Gábor

Mindenütt hatalmas oszlopok hevertek, az egyik rom körül pedig gigantikus kőembereket láttunk. Első ránézésre őskori szobroknak tűntek, de az ismertetőszöveg eligazított, hogy ezek a nyolcméteres emberalakok az óriási Zeusz-templom telamonjai, azaz külső tartóoszlopai voltak. Ez a templom volt a legnagyobb dór stílusú templom a világon. Ma már csak a kövei között bukdácsolhatunk.

Két fekvő telamon Forrás: Kontos Gábor

Később megnéztük a siracusai régészeti parkot is, amely nem más, mint a régi Neapolis romvárosa, de előbb útba ejtettük a belvárosi Artemiszión és Athéné templomát. Egyiket se könnyű megtalálni. Az előbbi romjai a városháza alatt hevernek, a második pedig nem más, mint Siracusa későbbi székesegyháza, amely teljesen magába olvasztotta a korábbit. Az oldalfalon remekül látható, hogy az egykori dór oszlopok hogyan kandikálnak ki a később hozzájuk épített keresztény templom falsíkjából, ezzel is illusztrálva a történelem menetét.

A siracusai székesegyház falából kikandikáló dór oszlopok Forrás: Kontos Gábor

Szicíliai szieszta

Az 1693-as földrengésnek százezer halálos áldozata volt, és romba döntött számos várost a sziget délkeleti részén. Ezt követően minden egységes barokk stílusban épült újjá. A szűk sikátorokban keskeny emeletes házak sorakoznak, némelyiket dúsan faragott erkélyek díszítik. Ragusa, Caltagirone, Scicli, Modica és Noto utcáin annyi régi épület zsúfolódik össze, hogy felújításukra a világ pénze se volna elég.

Ez azt jelenti, hogy

sok a lepusztult, elhanyagolt ház némi háztartási szeméttel fűszerezve az utcákon.

Mégsem lehangoló a látkép, mert a rengeteg hangulatos épület még ilyen állapotban is lenyűgöző. Jellemző Szicíliára, hogy azokat az óvárosokat, amelyek nem lettek turistacélpontok, fokozatosan elhagyja a tehetősebb lakosság, így maradnak a szegényebbek.

Egy dúsan faragott erkély a sok közül Forrás: Kontos Gábor

Mindegyik városban rengeteget kellett lépcsőzni. Az összes beugró, kis köz fényképért kiáltott, és remek dél-olasz életképeket lehetett lencsevégre kapni. Csak az volt a baj, hogy minden pillanatban arra fordult egy kocsi, és belerondított a látképbe. Sokszor járni is alig tudó öregurak is autót vezetnek, később rájöttem, hogy valószínűleg azért, mert még ez is egyszerűbb, mint mindenhova lépcsőzéssel eljutni.

Nem árt eszünkbe vésni, hogy Olaszországban télen is van szieszta,

vagyis dél körül bezárnak az éttermek, pizzériák, és csak 5-6 óra között nyitnak ki ismét. Még szerencse, hogy kávét bármikor ihatunk 1,5-2 euróért (490-650 Ft).

A sikátorok remek fényképtémák Forrás: Kontos Gábor

Mivel kora délután alig volt élet az utcákon, kinéztünk egy temetőbe is. Az már messziről látszik, hogy az itteni temetőknek nem kerítésük van, hanem minden oldalról kripták határolják a sírkerteket. Nálunk a Fiumei úti temetőben van annyi mauzóleum, mint Szicíliában egy átlagos vidéki városban.

Itáliát Magyarországon jobbára összekapcsolják az elegáns ruhákkal és a dolce vita életérzéssel. Szicíliába ebből nem sok jutott, bár az biztos, hogy

a sok napsütés és a limoncello sokat javít az ember hangulatán.

Általános a slamposság, a papucs-melegítő szerkó – nem mintha Magyarország sokkal jobban állna ezen a téren. A cukrászdában cigarettázva nyomják a játékgépet az ember feje mellett, szalvéta helyett pedig zsírpapír jár kéztörlésre, pedig azt hittem, ez csak egy kelet-európai csökevény.

Egy átlagos vidéki temető Forrás: Kontos Gábor

Agrigentóból Gelába buszoztunk, ahol lekéstük a Caltagironébe induló csatlakozást, ezért csak Piazza Armeriáig jutottunk el. Egy pizzériából megírtunk a szállásadónknak, mi a helyzet, ő pedig megüzente, hogy eljön értünk, és a szokásos 70-80 eurós taxiköltség helyett 30-ért (9700 Ft) elvisz minket Caltagironéba. Ez Olaszországban valóban nem sok egy 40 kilométeres útért, különösen, ha turistákról van szó.

Amíg vártunk rá, besétáltunk a belvárosba, ahol

meglepetten láttuk, hogy van egy Martiri d’Ungherese, vagyis Magyar vértanúk tere.

Még jobban meglepődtünk, amikor sofőrünk és szállásadónk, egy 50 körüli, melegítős, sportcipős, olajos hajú, tipikus olasz férfi „Sziasztok!”-kal köszönt. Kiderült, hogy a rendszerváltás után három évig élt Budapesten, és még mindig elég sok magyar szót ismer, és nem is csak a káromkodásokat.

Caltagironei utcakép Forrás: Kontos Gábor

Nyolc város, egy világörökség

Caltagirone Szicília Pécse. Ami Magyarországon a Zsolnay kerámia, az Szicíliában a caltagironei. Annyi a különbség, hogy az itteni kerámia már vagy 800 éve ismert, és az arabok honosították meg. A város tele van apró kerámiakészítő műhelyekkel, amelyekben jó drágán vehettünk volna csempéket, mázas edényeket, falitányérokat, házszámtáblákat.

Főleg mór fejből van rengeteg

egy legenda miatt, amely szerint a mór szenvedélyes szicíliai szeretője inkább levágta a férfi fejét, és bazsalikomot ültetett bele, csak hogy ne mehessen haza a feleségéhez. Így a mór örökre Szicíliában maradt.

Egy méretes mór fej és régi szicíliai szekér Caltagironéban Forrás: Kontos Gábor

Délkelet-Szicília nyolc városa osztozik a szicíliai barokk köré szervezett világörökségi címen. Ebből mi – Cataniával együtt – hatot jártunk be: a fentebb említett Caltagironét, Notót, Ragusát, Sciclit és Modicát. A sakktáblaszerű utcaszerkezettel és tekintélyt parancsoló templomokkal büszkélkedő Noto esik a legközelebb a turistabázisnak számító Siracusához.

Ennek megfelelően itt volt a legtöbb turista és a legkevésbé eredeti a hangulat.

A taxisok is itt néztek leginkább madárnak bennünket. Persze ne gondoljuk, hogy Noto nem gyönyörű hely, de a többi város még elbűvölőbb.

A notói Szent Miklós-bazilika Forrás: Kontos Gábor

Ragusa a fekvése miatt kihagyhatatlan. A modern városrészből három híd vezet át egy szakadékon keresztül az óvárosba, ahol természetesen hatalmas barokk dóm uralja a főteret. Ennél a résznél jóval hangulatosabb Ragusa-Ibla, amely az előbbinél is régebbi óváros.

Ragusában kellett a legtöbbet lépcsőzni,

de minden lépcsőfordulónál újabb és újabb képeket készíthettünk a házak és templomok csodás egyvelegéről. Az óváros túlsó végén elterülő, nyugalmat árasztó Ibleo kertet mindenképpen meg akartuk nézni, így legalább 4-5 kilométert gyalogolnunk, de egyáltalán nem bántunk meg.

Ragusa-Ibla, az ősibb belváros Forrás: Kontos Gábor

Mondhatnám, hogy ennyi helyszín elég is egy tökéletes szicíliai kiruccanáshoz, de aki igazi, turistamentes élményre vágyik, annak Modica és Scicli a legjobb választás. Mind a kettőt ugyanazon a félreeső vasútvonalon találjuk, így könnyedén bejárhatók. Ezek a városkák valamiért nincsenek felkapva, de nem is baj. Miközben mi a városképet csodáltuk, a helyiek is megnéztek minket, ami azért elég meghökkentő a turistákhoz szokott szigeten.

A keleties hangulatú Modicát vétek lett volna kihagyni Forrás: Kontos Gábor

Modica messziről nézve akár egy közel-keleti városnak is elmenne, annyira sűrűn be van építve lakóházakkal a két szemben lévő dombon elhelyezkedő város. Persze, a hatalmas barokk templomok egyértelműen emlékeztettek rá, hol is járunk éppen.

Scicliben az volt az érdekes, hogy amikor már azt hittük, minden fontos utcát bejártunk,

még mindig tűntek fel újabb és újabb templomok, paloták.

A város azonban a közeli hegytetőn lévő zárdából volt a legmegkapóbb látvány. Igazi képeslap-alapanyag.

Scicli a magasból Forrás: Kontos Gábor

Pótdíj vagy nem pótdíj

A Trenitalia vonatai kényelmesek, de a járatok ritkák, az állomások eléggé kihaltak és lepukkantak. Szerencse, hogy a buszpályaudvarok majdnem mindig a közelben vannak, és ott már nagyobb a mozgás.

Úgy tűnik, Dél-Szicíliában több kalauz utazik a vonatokon, mint utas.

Még 50-60 ezres városokban is alig két-három felszálló akadt. Interneten nagyszerűen meg lehetett tervezni az indulási-érkezési időpontokat. Több helyen azonban vonatpótló/kiegészítő buszok járnak, és ezek menetrendjéről egyszerűen senki sem tudott információt adni. Előfordult, hogy a pályaudvar melletti benzinkútra küldtek be minket, hogy ott majd biztosan tudni fogják a menetrendet.

A járatok ritkák, az állomások eléggé kihaltak és lepukkantak Forrás: Kontos Gábor

A másik érdekes dolog a jegyvétel. Ha szerencsénk van, az adott vasútállomáson van jegyautomata – hús-vér jegyárusítóra csak a nagyvárosokban számítsunk. Az egyik állomáson automata sem volt, a kalauz mégis felszámolt a jegyáron kívül 5 euró (1600 Ft) pótdíjat. Gyanúsnak éreztem az eljárást, ezért egy másik alkalommal megkértem egy helyi utast, hadd szálljunk fel vele együtt, hogy lássuk, mi történik, ha nem turistával van dolga a kalauznak.

Csodák csodájára most nem számoltak fel nekünk pótdíjat,

pedig ugyanaz a kalauz volt szolgálatban, mint előző nap. Miután rákérdeztünk, azzal az érdekes magyarázattal állt elő, hogy bizonyos állomások pótdíjasok, mások viszont nem. Tanulság: ha valaki több várost iktat az útjába, vegye meg az összes útszakaszra a vonatjegyet az első adandó automatánál.

Szicíliai táj késő ősszel Forrás: Kontos Gábor

Minden összevetve Szicília semmivel sem tűnt veszélyesebb helynek, mint Olaszország többi része, viszont sokkal „olaszosabb” élményekkel térhettünk haza, mint az ország északibb területeiről. Aki már volt a „kötelező” Catania-Taormina-Palermo háromszögben, és további szicíliai élményekre vágyik, annak szívből ajánlom a sziget barokk kisvárosait.