Valószínűleg nincs túlélője az indonéziai repülőgép-szerencsétlenségnek

Horizontal
Az indonéziai nemzeti katasztrófavédelmi ügynökség, a BASARNAS tagjai letakarják az indonéz Lion Air légitársaság utasszállító repülőgépének tengerből kihalászott áldozatait Tanjung Karawang kikötőjében 2018. október 29-én.
Vágólapra másolva!
188 emberrel a fedélzetén tengerbe zuhant az az indonéziai gép, amellyel nem sokkal felszállás után megszakadt a kapcsolat. A repülőgép szinte vadonatúj volt, alig két hónapja tartották üzemben.
Vágólapra másolva!

Eltűnt Indonéziában egy belföldi utasszállító repülőgép - közölte az illetékes légitársaság, a Lion Air hétfőn.

A BBC úgy tudja, a gépen a legénység, vagyis a

két pilóta és az öt légiutas-kísérő mellett 178 felnőtt és három kisgyerek utazott.

Egy tisztségviselő India indonéziai nagykövetségéről később elmondta, hogy az egyik pilóta indiai állampolgár volt, az utasok között azonban nem voltak indiaiak. A Lion Air egy meg nem nevezett tisztségviselője közölte, hogy az utasok között volt egy olasz állampolgár.

Nincs jele túlélőknek

Nincs jele annak, hogy vannak túlélői a hétfőn Indonéziában 188 emberrel a fedélzetén tengerbe zuhant Boeing 737-800 típusú utasszállító repülőgép szerencsétlenségének - közölte az indonéziai kutatási és mentési ügynökség vezetője.

- mondta Muhammad Syaugi a dpa német hírügynökség szerint. Hozzátette, hogy a mentőcsapatok találtak néhány testrészt a helyszínen. Syaugi tájékoztatása szerint a mentőcsapatok mintegy 70 kilométerre keletre Jakartától bukkantak rá a repülőgép roncsaira. A búvárok jelenleg a repülőgép törzsét keresik, amely a feltételezések szerint a tengerfenékre süllyedt, mintegy 35 méter mélyre - mondta Syaugi.

A gép Jakartából egy szigetre tartott, amely Szumátra mellett található. A légitársaság szóvivője azt mondta:

felszállás után elvesztették a kapcsolatot

a Boeing 737-800 típusú géppel.

Az indonéziai nemzeti katasztrófavédelmi ügynökség, a BASARNAS által közreadott képen a mentőalakulat tagjai emelik ki a vízből az indonéz Lion Air légitársaság utasszállító repülőgépének roncsait a tengerből Tanjung Karawang közelében 2018. október 29-én Forrás: MTI/EPA/BASARNAS/-

A légiforgalmi irányítás szerint a gép pilótája rögtön felszállás után engedélyt kért arra, hogy visszatérhessen a jakartai repülőtérre egy egyelőre ismeretlen műszaki probléma miatt, majd megszakadt vele a kapcsolat. Dwikorita Karnawati, az indonéz meteorológiai ügynökség vezetője elmondta: az időjárási viszonyok biztonságosak voltak a repülőgép felszállása során.

Problémák voltak a két hónapos géppel

Az utasszállító repülőgépnél előző repülése során műszaki probléma lépett fel, amelyet azonban az eljárásnak megfelelően kijavítottak utána - közölte újságírókkal az illetékes indonéziai légitársaság, a Lion Air elnök-vezérigazgatója. Edward Sirait azonban nem árulta el a gép előző repülése során jelentkezett hiba természetét az újságíróknak.

A The Guardian tudósítása szerint Edward Sirait vezérigazgató elmondása szerint vasárnap is este technikai problémák merültek fel a gépnél, de

a mérnöki átvizsgálás után úgy ítélték, a gép biztonságban felszállhat.

A helyi katasztrófavédelmi szervezet vezetője, Sutopo Purwo Nugroho olyan képeket posztolt a Twitteren, amelyeken az utasok személyes holmija láthatók.

Kutató-mentő csapatok keresik a túlélőket

Egy hajó legénysége jelezte, hogy látják a gép egyes roncsait a tengerben.

A belföldi viszonylatban közlekedő gép Jakartából Bangka szigetre tartott, amely Szumátra mellett található. A légitársaság szóvivője elmondta, hogy mindössze 13 perccel a felszállás után elvesztették a kapcsolatot a Boeing 737-800 típusú géppel. A tengerbe zuhant repülőgép fedélzetén 178 felnőtt utas, egy gyerek és két csecsemő utazott, a személyzet pedig héttagú volt Forrás: MTI/EPA/BASARNAS/-

A mentők a helyszínre siettek, ahol különböző tárgyakat találtak a gépről, de annak nagyobb darabjait egyelőre nem találták meg. A Jáva-tenger ott 30-40 méter mély.

A mentőcsapatok rábukkantak az első holttestekre a repülőgép roncsai között - mondta Agus Hariono, az indonéz vészhelyzeti intézkedések vezetője az EFE spanyol hírügynökségnek. A tetemekre mintegy 8 kilométerre keletre leltek rá a Tanjung Karawang nevű félszigettől, ahol az utasszállító eltűnt a radarról. A mentőcsapatok egyelőre nem akadtak túlélőkre - tette hozzá Hariono.

Bambang Suryo Aji, az indonéz mentőszolgálat műveleti igazgatója sajtótájékoztatóján úgy értékelte, hogy a gép utasai "valószínűleg" meghaltak.

Az indonéziai nemzeti katasztrófavédelmi ügynökség, a BASARNAS tagjai az indonéz Lion Air légitársaság utasszállító repülőgépének tengerből kihalászott áldozatai mellett Tanjung Karawang kikötőjében 2018. október 29-én. A belföldi viszonylatban közlekedő gép Jakartából a Szumátra melletti Bangka szigetre tartott. A légitársaság szóvivője elmondta: mindössze 13 perccel a felszállás után elvesztették a kapcsolatot a Boeing 737-800 típusú géppel. A tengerbe zuhant repülőgép fedélzetén 178 felnőtt utas, egy gyerek és két csecsemő utazott, a személyzet héttagú volt Forrás: MTI/EPA/Bagus Indahono

A légitársaság vezérigazgatója elmondta, hogy tapasztaltnak számított mindkét pilóta, a kapitány 6000, az elsőtiszt 5000 óra repülési gyakorlattal rendelkezett. A lezuhant repülőgép pedig 800 órát volt már a levegőben.

A repülőgépen 23 kormányzati hivatalnok is volt, akik az indonéz Pénzügyminisztérium alkalmazottai voltak, ők egy értekezletre utaztak volna.

Az indonéziai nemzeti katasztrófavédelmi ügynökség, a BASARNAS tagjai letakarják az indonéz Lion Air légitársaság utasszállító repülőgépének tengerből kihalászott áldozatait Tanjung Karawang kikötőjében 2018. október 29-én Forrás: MTI/EPA/Bagus Indahono

Amennyiben nem találnak túlélőket, és erre egyre kevesebb esély lesz, akkor a mostani a második legsúlyosabb légi baleset Indonézia történetében. 1977-ben Medan városánál 234 utassal a fedélzetén zuhant le egy repülő.

Mentőalakulatok roncsok után kutatva Forrás: AFP/Handout

Joko Widodo indonéz elnök utasította az indonéz közlekedésbiztonsági bizottságot, hogy vizsgálja ki a repülőgép-szerencsétlenséget. A jelenleg Balin tartózkodó államfő együttérzéséről biztosította az utasok hozzátartozóit, és reményét fejezte ki, hogy a mentőcsapatok "minden tőlük telhetőt megtesznek", hogy felkutassák az áldozatokat. Widodo sürgette az embereket, hogy "imádkozzanak tovább".

A Boeing vállalat "mélységes szomorúságának" adott hangot az incidenssel kapcsolatosan, és felajánlotta segítségét a nyomozáshoz, illetve szintén együttérzéséről biztosította az utasok hozzátartozóit.
Az ausztrál kormány hétfőn megtiltotta tisztségviselőinek és vállalkozóinak, hogy a Lion Air légitársasággal utazzanak. Az ausztrál külügyi tárca erről szóló közleménye szerint a döntést a repülőgép-balesettel kapcsolatosan folytatott nyomozás eredményeit figyelembe véve vizsgálják felül.

Az indonéziai nemzeti katasztrófavédelmi ügynökség, a BASARNAS tagjai vizsgálják az indonéz Lion Air légitársaság utasszállító repülőgépének tengerből kihalászott maradványait és az utasok holmijait Tanjung Karawang kikötőjében 2018. október 29-én Forrás: MTI/AP/Tatan Syuflana

Az AP amerikai hírügynökség szerint a Lion Air gyorsan növekvő diszkont légitársaság, vegyes repülésbiztonsági nyilvántartással. 1999-ben alapították, járatok tucatjait kínálja naponta mind nemzetközi útvonalakon, mind Indonézián belül. A legnagyobb légitársaság Indonéziában az utasok számát tekintve, leginkább Boeing 737 típusú utasszállítókat működtet.

A hétfőit megelőzően legutóbb 2004-ben érte emberéleteket követelő szerencsétlenség, abban a balesetben 25-en vesztették életüket.
A múlt hónapban egy baleset során egymásba akadtak szárnyai a légitársaság két járatának a jakartai repülőtéren. Az akkori vizsgálat az elsietett felszállásnak tulajdonította a balesetet. Áprilisban pedig a Lion Air egy szintén Boeing 737-800 típusú utasszállítója túlfutott a kifutópályán Celebesz szigetén.

Ezt követően a nyomozók és a légitársaság a repülésbiztonsági tudatosság és eljárások javításáról rendelkezett.

A hétfői incidens komoly csapást jelent a repülésbiztonsági nyilvántartást tekintve Indonéziának, amelynek légitársaságai csaknem egy évtizedig voltak kitiltva biztonsági aggályok miatt az európai és amerikai légtérből. Az Európai Unió az idén, az Egyesült Államok 2016-ban oldotta fel a tilalmat az összes indonéziai légitársaság járataira.