Miért nem kell senkinek ez a horvát álomsziget?

Daksa sziget Horvátország
Vágólapra másolva!
Apró, lakatlan sziget az Adrián Dubrovnik közelében. Rajta mandulafenyők, narancsligetek, álomszép strandok és a környék legrégibb kolostora. Hogy lehet, hogy ez a miniparadicsom nem kell senkinek? A horvát Daksa már lassan öt éve keresi gazdáját, de egyelőre nem akadt vevője.
Vágólapra másolva!

A Daily Mail már 2013-ban hírt adott róla, hogy a horvátországi kis sziget tulajdonosai (Nila Perica Dusilo Florshutz és Franica Dusilo Cavich)

mindössze kétmillió euróért

árulják nem mindennapi tulajdonukat. A sziget azóta sem kelt el, feltehetően sötét múltja miatt. Néhány halászt és elszánt turistát leszámítva senki nem látogatja az Elafiti-szigetek legkisebb tagját, Daksát.

Forrás: Shutterstock/Albert Donsky

A szigeten alig néhány épület emelkedik. Az egyik a környék legrégebbi, 1281-ből származó kolostora, a Szent Szabina, a másik a romos állapotban lévő egykori harangtorony, illetve van egy 19. századi világítótorony is.

Forrás: Flickr/Dennis Jarvis

Temetetlen holtak

Dubrovniknak egyébként elővásárlási joga lenne a szigetre, de állítólag hiányzik hozzá a tőke. Hogy magánbefektetők miért nem csapnak le a jutányos áron elérhető, gyönyörű fekvésű földdarabra, valószínűleg a sziget közelmúltjával magyarázható.

A daksai kísértethistóriák ugyanis nem a középkorból származnak,

hanem a második világháború idejéből. Dubrovnikot 1944-ben szabadították fel a német megszállás alól a jugoszláv partizánok.

Forrás: Shutterstock/Albert Donsky

Megtorlásképpen 48 náciszimpatizánsnak kikiáltott embert Daksa szigetére hurcoltak, majd

tárgyalás nélkül kivégezték őket.

Köztük volt a város polgármestere és több pap is. A közelben lakók éjszakai sortüzekről számoltak be, de az áldozatok közül többeket felakasztottak vagy egyszerűem lelöktek a sziklákról. A holttesteket temetetlenül hátrahagyták.

Forrás: Flickr/Dennis Jarvis

1990-ig szigorúan tilos volt a szigetre lépni. A tetemeket csak 2010-ben exhumálták és temették el. Ennek ellenére a helyiek még ma is úgy vélik, hogy a szigeten éjszakánként kísértetek tanyáznak. A befektetők meg úgy látszik, nem akarnak kísértetekkel viaskodni.