Kipróbáltuk a legvagányabb szlovák turistaszállót

Ahogy a képen is látható, egy gombostűt se lehetett leejteni

Az egész úgy kezdődött, hogy a Túracipellő blogot is jegyző Szigeti-Böröcz Ferenc kollégánk készített egy remek összeállítást a Turista Magazin februári számába „Szlovákia legjobb hótalpas terepei” címmel. Ez olyan jól sikerült, hogy addig rágtam a fülét míg szervezett egy háromnapos talpalást a Kis-Fátrába, amolyan kedvcsináló jelleggel.

Néhány körlevél és a hótalpak kibérlése után egy szerda hajnalon vágtunk neki Budapestről a bő háromórás útnak. A matricavásárlást leszámítva (10 euró, azaz 3130 forint 10 napra bármelyik szlovák benzinkúton) meg sem álltunk a Facskói-nyeregig (Fackovske sedlo), ahol egy sípálya tágas parkolójában hagytuk az autókat. Betértünk a legközelebbi hüttébe, amelyben fél vadasparknyi kitömött állat társaságában ettünk-ittunk, majd felmálháztuk magunkat, és nekivágtunk a háromnaposra tervezett túrának.

A legfinomabb porleves

Sokat nem kellett keresgélni a „beszállási pontot”, mert a parkoló egyik sarkából indul az a piros, majd sárga jelzés, amelyen elkezdtünk felfelé kapaszkodni.

A kezdeti hókását hamar felváltotta a keményre taposott, jeges hóréteg

a hegy oldalában szerpentinező turistaúton, ezért felcsatoltuk a hátizsákjainkon fityegő hótalpakat, amelyek nemcsak a süppedés, de a csúszkálás megelőzésében is nagy segítséget nyújtanak kis fémtüskéikkel.

Az elején még kásás volt a hó, itt még a hátizsákokon figyegtek a hótalpak Forrás: Turista Magazin

Olyan érzés hótalppal a lábunkon járni, mintha egy óriás flip-flop papucsát húztuk volna fel. Eleinte esetlennek tűnik benne a járás, klaffog és lifeg a bakancsos lábfejünkön, de nagyon hamar hozzá lehet szokni.

A szint és a pulzusunk emelkedésével párhuzamosan a táj is szép fokozatosan nyílt ki

körülöttünk. Az első komolyabb csúcsot, az öt méter híján 1300 méter magas Pod Skalou-hegy tetejét két és fél óra alatt értük el a parkolótól. A bő 500 méternyi emelkedésnek köszönhetően senki sem fázott, amikor bevártuk egymást a csúcsot jelölő póznánál.

A Pod Skaloutól már csak egy „kényelmes séta” volt aznapi főcsúcsunk, a Klak Forrás: Turista Magazin

A Pod Skalou neve beszédes, azt jelenti, a szikla alatt. Ez ugyanis a közeli Klak-csúcs előszobája, amely jellegzetes formájával és 1352 méteres magasságával, valamint óriási kettős keresztjével uralja a környéket. Az egyre csenevészebb, kövekbe kapaszkodó növények között fél óra alatt caplattunk fel a sziklás Klakra, ahol a kereszt tövében elfogyasztottuk a csúcscsokit, dokumentáltuk a jeles eseményt, majd utunk során először ereszkedni kezdtünk.

Bár a kilátás gyönyörű volt,

a jeges szél és a közelgő naplemente miatt nem időztünk sokáig a Klakon,

elvégre az első napra tervezett mintegy 13 kilométerünk közel kétharmada még hátravolt. A teljes távra egyébként négy és fél órás menetidőt adott meg a hiking.sk túratervezője, de téli körülmények között akár a duplájával is számolhatunk.

Jellegzetes formájával és a hatalmas kettős keresztjével uralja a környéket az 1352 méteres Klak Forrás: Turista Magazin

Hiába igyekeztünk, hamar ránk sötétedett. Órákon át araszolgattunk a fejlámpáink fényében egy patak mellett, az egyre kásásabb hóban. Az erdőből kiérve egy erdészeti útra jutottunk, amelyen még bő egy kilométert gyalogoltunk a Rajecká Leská nevű falucska széléig, ahol a turistaszálláson már meleg vacsorával vártak minket.

Porból készült húsleves ilyen jól még nem esett,

és a második fogásként feltálalt csirkecomb-rizs kombó is úgy csúszott a napközben elrágcsált, keményre fagyott szendvicsek után, mintha maga Gordon Ramsay tüsténkedett volna a konyhában.

A nap fénypontja volt a frissen csapolt sör és a képen még nem látható porleves Forrás: Turista Magazin

A Ziar nevű turistaház valamikor a nyolcvanas években épülhetett, és jelenlegi üzemeltetői szemmel láthatóan sokat tesznek azért, hogy a változás szele meg ne legyintse a helyet. Amolyan időutazásnak is felfogható a kocsmát és ebédlőt magában foglaló főépület, körülötte a kétemeletes faházakkal, amelyekben mi is megszálltunk. Az egész napos talpalás után persze azt se bántuk volna, ha egy szalmával felhintett istállóban kell aludnunk.

Az első napunk nyomvonala és szintábrája a hiking.sk oldalról Forrás: Turista Magazin

Partizán hotel

A tojásrántottából, felvágottból, menza teából álló reggeli után újult erővel vágtunk neki ismét a hegynek. Bő 14 kilométer és 1300 méternyi szintemelkedés várt ránk. Amint beértünk az erdőbe az erdészeti útról, és az ösvény meredeken emelkedni kezdett, mindenki megszabadult a kabátjától vagy az átizzadt pulcsijától.

Aztán amikor felértünk első megállónkhoz, az Uplaz nevű hegy tetejére (1085 méter), a levetett ruhadarabok gyorsan visszakerültek ránk. És ez így ment egész nap, ami nem csoda, tekintve, hogy

túránk szintábrája folyamatos emelkedést mutatott.

A hótalpak ezúttal nem is kerültek elő az első nagyobb csúcsig, a kiejthetetlen nevű Hnilická Kycerá hegyig (1218 méter), mert egy kisebb csapat már letaposta a havat előttünk.

Ilyen parádés a kilátás a Hnilická Kycerá nevű hegy (1218 m) tetejéről Forrás: Turista Magazin

Innentől gyakorlatilag végig sűrű erdőben emelkedtünk a Horná lúka nevű hely felé, amely egy méter híján 1300 méter magasan fekszik. Sajnos a nap nem sütött ki, viszont időnként elkapott minket egy-egy gyenge hózápor és köd, pontosabban alacsonyan szálló felhő. Aki szereti a szovjet mesekönyvekben ábrázolt fenyőerdőket, annak különösen kedves lehet a Kis-Fátrának ez a szeglete. Menet közben egyre jobban megerősödött bennem az elhatározás, hogy ide nyáron is vissza kell jönni.

Bő 17 kilométer, nyolcórányi hótalpazás, megszámlálhatatlan vetkőzés-öltözés, és jó pár kockára fagyott szendvics, valamint csoki elropogtatása után senki sem volt túl virgonc, amikor megérkeztünk aznapi utunk végpontjához. A Horná lukán (felső rét) sűrű köd és egy magányos hóember várt ránk.

Egy magányos hóember várt ránk az aznapi túránk végén Forrás: Turista Magazin

Miközben bevártuk egymást, azon tanakodtunk, merre induljunk el az éjszakai szálláshelynek kinézett Grand Hotel Partyzán felé. A térképünkön ugyan rajta volt, tudtuk, hogy a közelben van, de egyetlen tábla sem mutatta, hogy merre találjuk. Ez azért volt kellemetlen, mert a köd, valamint a rohamos sötétedés miatt még egy 300 méteres sugarú kör átfésülése is hatalmas nehézséget okozott volna elcsigázott csapatunknak.

Szerencsére előkerültek a hely GPS-koordinátái, így

digitális segédlettel kezdtünk el a ház után kutatni

a méteres, szűz hóban. A cikk írása közben, jó pár nappal a túra után is a fülembe cseng, micsoda cifra káromkodást rögtönzött az egyik társunk megkönnyebbülésében, amikor megpillantottuk az aprócska házikó behavazott tetejét a fák között.

Így fest a házikó hátulról, a vaslétrán a tetőérbe lehet jutni Forrás: Turista Magazin

A Grand Hotel Partyzán alig 20 négyezetméteres kis faház. A helyi turistaegyesület tartja karban és fejleszti a maga szerény, de hatékony eszközeivel. Elhivatottságukat jól mutatja, hogy még Facebook-oldala is van a helynek, ahol a felújítási munkálatokon túl azt is megnézhetjük, miként került a helyére a háztól mintegy 50 méterre található pottyantós budi.

Az ajtót nem zárják, bárki betérhet, aki betartja az illemszabályokat:

rendet, tisztaságot, és legalább annyi tűzifát hagy maga után, amennyit elhasznált. Ez utóbbiból már ki is lehet találni a hely egyik legfontosabb extráját: van benne egy kis kályha, amelynek segítségével viszonylag rövid idő alatt komfortossá lehet fűteni az egy légterű házikót.

Nyolcszemélyes ágy, három szék, egy asztal, egy mosogató, de vízért a közeli forráshoz kell menni Forrás: Turista Magazin

A helyiség felét elfoglaló emeletes ágyon nyolcan férnek el kényelmesen. Mi kilencen voltunk, ezért, hogy ne legyen tumultus, kipróbáltuk a tetőteret is. Ezt kívülről, egy fémlétra segítségével lehet megközelíteni, és a befogadóképességének csak a fantázia szabhat határokat, mert néhány kiszuperált matracon kívül nincs benne semmi.

A tetőtér berendezése is meglehetősen minimalista Forrás: Turista Magazin

Szerencsére rajtunk kívül senkinek sem jutott eszébe a Grand Hotel Partyzán felkeresése ezen a hideg, téli estén. Kilencfős csapatunkkal így is faltól falig megtöltöttük a helyet, ahogy mindenki nekiállt vetkőzni, pakolni és főzőcskézni. A hótalpak és a vakszolás ellenére

szinte mindenkinek beázott a bakancsa,

de szerencsésre már elég alkohol fogyott, mire a 18 lábbeli és minimum ugyanennyi zokni elkezdett kiolvadni az egyre melegebb házikóban.

Ahogy a képen is látható, egy gombostűt se lehetett leejteni Forrás: Turista Magazin

Bár tökéletesen hoztuk egy szociális melegedő hangulatát, a méteres hóban lévő kunyhó a semmi közepén maga volt a földi paradicsom. A közelben tiszta vizű forrás csobog, a pottyantósból pedig poszterszerű fenyőerdőben lehet gyönyörködni.

A második napunk nyomvonala a Ziar turistaháztól a Grand Hotel Partyzánig Forrás: Turista Magazin

A köd volt a nyerő

Másnap reggel sajnálattal konstatáltuk, hogy továbbra is köd terpeszkedik a tájon, időnként egy kis hószitálással cifrázva. Ezért úgy döntöttük, nem megyünk tovább a gerincen futó piros jelzésen az 1442 méter magas Veterné nevű csúcsig, mert úgysem látnánk a kilátásból semmit, hanem inkább visszamegyünk az első leágazásig, és a zöld jelzésen lezúzunk a hegyről.

Az indulás előtti pillanatok. A köd miatt jelentősen lerövidítettük az utolsó napra tervezett utunkat Forrás: Turista Magazin

A jelzett ösvény kezdetben föld-, majd aszfaltozott erdészeti útra vitt minket. Sokáig caplattunk, mire elértük a Kunerad nevű települést. Sajnos a helyi kocsma zárva volt, de a társaság nagy része lerogyott az előtte árválkodó padokra,

a két sofőr pedig bősz stoppolásba kezdett,

hogy visszajussanak a mintegy 30 kilométerre hagyott autókig. A közlekedésnek ez a módja viszonylag bevett arrafelé, úgyhogy nem tartott sokáig visszajutni a Facskói-nyeregig. Ezúton is köszönjük annak a skatulyából kihúzott, középkorú üzletembernek, hogy felvett minket a hatalmas Skodájába, pedig nem festhettünk valami bizalomgerjesztően a háromnapos hegyjárás után.

Ez volt az a pont, ahol levettük a hótalpainkat Forrás: Turista Magazin

A túrát úgy zártuk, ahogy elkezdtük: betértünk a kitömött állatokkal teli hüttébe, ahol gyakorlatilag végigettük az étlapot. Számomra most vált világossá, hogy aki Szlovákiában sztrapacskát rendel, az jó eséllyel egy szafttal meglocsolt hússzeletet kap galuskával. Ezért ha valaki tényleg juhtúrós galuskára vágyik némi szalonnapörccel, az a bryndzové halušky nevű ételt keresse az étlapon.

A fáradt, de elégedett csapat a kitömött állatok társaságában Forrás: Turista Magazin

A hazaúton eleredt az eső, de ez már senkit sem zavart. Aki nem bóbiskolt, az nagyban tervezgette a következő túrát.

Forrás: Turista Magazin

Forrás: TURISTA MAGAZIN