Felfedeztük a Viharsarok egyik legszebb vidékét

Viharsarok Kígyósi-puszta
Vágólapra másolva!
A Kígyósi-puszta nem tárja fel azonnal titkait a látogatók előtt. Ahhoz, hogy felfedezzük egyedi szépségét, alaposan szemügyre kell vennünk a finom részleteket. A táj egyik legavatottabb ismerőjével, a viharsarki Attenborough-nak is nevezett Boldog Gusztávval barangoltuk be a környéket.
Vágólapra másolva!

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély parkjában turisták helyett most csak kertészekkel találkoztunk. A park még téli álmát alussza, de a kis tavon a tőkés récék már érzik a tavaszt, javában benne vannak a nászidőszakban. Miközben Békéscsabáról Szabadkígyósra tartottunk, Boldog Gusztávot először egy sérült varjú miatt hívták telefonon, majd egy tanítónő kért tőle tanácsot madárodúkkal kapcsolatban. Alighogy megérkeztünk, máris egyeztetni kezdett a kastélyparkban munkálkodó kertészekkel, akik régi ismerősként üdvözölték a nemzeti park, és egyúttal a kastélypark természetvédelmi őrét.

Forrás: Turista Magazin

Természetbarát grófok

Az 1875-79 között épült szabadkígyósi kastély előtt a Wenckheim család franciakertet hozott létre. A kor divatos fafajai mellett őshonos fákat is ültettek szép számmal, sőt állítólag

Ybl Miklós úgy tervezte a kastélyt, hogy a meglévő fákat ne kelljen kivágni.

Ma is láthatunk itt idős kocsányos tölgyeket, törzsükön cincérek és szarvasbogarak jól látható nyomaival.

„A legenda úgy tartja, hogy Wenckheimék partiumi birtokaikról ökrös szekereken hozattak át idősebb tölgyeket hatalmas földlabdákkal. Nemrégiben azonban ki kellett vágnunk egy balesetveszélyessé vált idős egyedet, és amikor megszámoltuk az évgyűrűit, kiderült, hogy közel 150 éves, vagyis épp a kastéllyal egyidős” – mesélte Boldog Gusztáv.

Forrás: Turista Magazin

A park egyik legszebb fája egy öreg platán, de van itt százévesnél idősebb páfrányfenyő is, melynek termései átható szagot árasztanak, ahogy átsétálunk rajtuk. A kis tavat hatalmas mocsárciprusok szegélyezik, az avarban már kibújtak a hóvirágok és a bájos pirosló hunyor is, melynek első tövei még a kerttelepítés idején kerülhettek ide. Megnéztük a kastély melletti fenyőn ejtőző erdei fülesbaglyokat is, akik érdeklődve pillogtak vissza ránk. A parkban és a közelében több régi épület is áll, amely anno a Wenckheim-uradalomhoz tartozott. Ilyen például az Ybl Miklós által tervezett magtár és a fedett hippodrom, amely ma már rendezvényteremként funkcionál.

Forrás: Turista Magazin

A kastély szomszédságában találjuk az egykori Ókígyóst, a Wenckheim-majorság hajdanvolt központját, ahol a cselédlakássokkal együtt az a kis kastély is fennmaradt, amelyet 1810-ben építtetett Wenckheim József Antal. A majorság bejáratánál, egy kurgán (sztyeppei népek temetkezési helye – a szerk.) tetején áll a Szent Anna-kápolna, mellette az

1857-es császári látogatás emlékére állított diadalív.

Ferenc József császár és felesége, Erzsébet királyné Orosházára tartva megpihent Ókígyóson, ahol a kastély későbbi úrnője, az akkor még kislány Wenckheim Krisztina verssel köszöntötte őket, de útközben tízezerfős lovas bandérium is üdvözölte a párt.

Forrás: Turista Magazin

A diadalív egyik oldalát az „Éljen a haza!”, a másikat az „Isten hozott.” felirat díszíti. Ez utóbbinak felkiáltójel helyett pont van a végén, ami a legenda szerint arra utal, hogy a helyiek nem örültek maradéktalanul a látogatásnak. A diadalív túlélte a második világháborút, 1949 telén azonban két traktorral lerombolták. A jelenlegi építményt, amely az eredetinek pontos mása, 2000-ben építették.

Forrás: Turista Magazin

A Wenckheim család telepítette a Szabadkígyós határában található Nagyerdőt is, elsősorban vadászati céllal. Itt kezdődik a Körös-Maros Nemzeti Park tanösvénye, amelyen mi is útnak indulunk. „Ebben az erdőben nem láthatunk 100-150 éves matuzsálemeket.

csak a talaj felső fél-egy méteres rétegében tudnak megkapaszkodni. Ráadásul sós a talaj, ami szintén nem kedvez az erdőknek”– magyarázta Gusztáv.

„Viszont még ma is felfedezhetjük azokat a sétányokat, amelyek mentén orgonákat telepítettek, és olyan növények is vannak, amelyek inkább kastélyparkokra jellemzőek, például hóbogyó, mahónia, télizöld meténg, hóvirág. Mintha a telepítők odafigyeltek volna arra, hogy ne csak vadászatra legyen alkalmas az erdő, hanem kellemes sétákra is.”

Forrás: Turista Magazin

A puszta csöndje

Gusztáv esetében az „úgy ismeri a környéket, mint a tenyerét” kifejezés egyáltalán nem túlzás, hiszen kisfiúként is ezt a vidéket járta. Hogy a természet meghatározó szerepet tölt majd be az életében, már gyerekkorában sem volt kérdés. Oszlopos tagja volt azoknak a legendás természetvédelmi táboroknak, amelyeket Békés megye természettudományos közéletének emblematikus alakja, Réthy Zsigmond szervezett.

Réthy úgy ismerte a térség állat- és növényvilágát, mint csak kevesen,

és ezt most már Boldog Gusztáv is elmondhatja magáról, hiszen harminc éve járja a vidéket a nemzeti park őreként. Az általa szervezett túrákon igyekszik másoknak is igyekszik átadni tudását, legutóbb például közel ötven fotóssal járta be a tanösvényt.

Forrás: Turista Magazin

Ahogy kiértünk az erdőből, elénk tárult a Kígyósi-puszta fokozottan védett, alacsonyabb fekvésű, szikes területe, a Nagy-Gyöp. A pusztát valamikor a Maros folyó töltötte fel, a tanösvény kilátótornyából is jól látszanak az egykori Maros-ágak nyomai. Február elején a természet nem kényeztet el bennünket színekkel, de azért

így is elénk tárult a puszta finom részletekben megmutatkozó változatossága.

Itt egy kis zöld, ott egy kis barna bukkant fel, a termelőszövetkezeti időkből származó évtizedes traktornyomokban állt a víz, amott az őszirózsa fehér bóbitái pöttyözték a gyepet.

Ha kelet felé néztünk, galagonya-, kökény-, vadrózsabokrok kúsztak be a képbe, a talajadottságoknak köszönhetően a szukcesszió ennél többre itt nem is viszi. A torony mellett aggastyán vadkörtefák várták a tavaszt, hogy virágba borulva a legszebb arcukat mutassák. „Ha tavasszal nézünk le rájuk innen a toronyból, olyan érzés, mintha tejszínhabfelhőben ülne az ember”– mondta Gusztáv.

Forrás: Turista Magazin

A minket körülölelő csend pedig tényleg lélekemelő volt a fővárosi zajhoz szokott fülemnek. A területen az ember keze nyoma nemcsak évtizedekre, évszázadokra, de akár évezredekre visszamenőleg is fellelhető. A pusztán több tucat kurgánt találhatunk, de a Wenckheim család tájátalakító tevékenységének nyomaira, sőt második világháborús lövészárkokra és bombatölcsérekre is bukkanhatunk.

Zakatoló madárles

„Kígyóson nincs egyetlen, kiemelt zászlóshajó faj, mint például Dévaványán a túzok, nálunk ez a hihetetlen változatosság az attrakció. Szinte méterről méterre más a talaj fizikai-kémiai összetétele, ennek megfelelően a növényzet is változik. Innen fentről még ebben a sanyarú télvégi időszakban is jól látszik, milyen mozaikos a terület, mennyire összetett ez a táj. Számomra ez az egyik csodálatra méltó dolog itt” – vallotta meg Gusztáv.

Forrás: Turista Magazin

A látogatók nagyon hálásak, amikor megmutatja nekik a táj apró részleteit, de maguk a helybeliek is rá szoktak csodálkozni arra, mi minden van itt. Tény azonban, hogy ehhez le kell hajolni, és közelebbről is szemügyre kell venni a pusztát. „Ez nem olyan, mint egy hegyvidéki szurdokvölgy csobogó patakokkal, mohás sziklafalakkal. Itt nem nyílik meg azonnal a táj, egy picit el kell szöszmötölni vele.

még a legzajosabb lelkű embert is megnyugtatja egy kicsit.”

A csapadékvíz most, február elején a puszta legalacsonyabb területein gyűlt össze, közvetlenül a Békéscsaba-Arad vasútvonal mellett. A vízállásokon több mint ötezer vadliba tanyázik, főleg itt telelő szibériai nagy lilikek, de akadnak köztük nyári ludak, sőt olykor-olykor egy-két vörösnyakú lúd, kis lilik és bütykös ásólúd is feltűnik a tömegben, de nemrégiben több ezer daru is volt itt.

Forrás: Turista Magazin

A madarak nem szeretik a nyüzsgést, ezért például télen a nemzeti park szürkemarháit sem legeltetik itt, a libák azonban már megszokták a vonatokat. Különleges élmény errefelé vonatozni, főleg a tavasz eleji nagy vizek idején, amikor olyan, mintha a tenger hullámzana a sínek mellett. Az ablakokból remekül meg lehet figyelni a madarakat.

A Gusztáv által szervezett egyik túrának épp ez az egyik kiemelt attrakciója. A tíz kilométeres, Szabadkígyósról Kétegyházára vezető gyalogtúra után a csoport tagjai vonatra szállnak, és miközben Békéscsabára zakatolnak, az ablakból megfigyelhetik az itt időző madártömegeket, anélkül, hogy megzavarnák őket.

Viharsarki Attenborough

Boldog Gusztávot mindenki ismeri Békéscsabán. Zöld kérdésekben nemcsak az iskolák, de a helyi média is megkeresi, van, aki csak a „viharsarki Attenborough”-ként emlegeti. A Zöld Csütörtök Természetvédő Kör, melynek ő a szakmai vezetője, eredetileg

szakkörként indult, de idővel családi természetjáró közösségé nőtte ki magát.

Kezdetben főleg a városi, majd a megyei zöld területek megismerése volt a cél, de ma már az ország távoli pontjaira és a határon túlra is utaznak együtt.

Forrás: Turista Magazin

De nemcsak kirándulnak, madarásznak, önkéntes munkát is végeznek. Az egyik nyáron például az Élővíz-csatornát tisztították ki. Békéscsaba fő vízfolyását ugyanis egy Dél-Amerikából behurcolt faj, az akváriumok és kerti tavak kedvelt dísznövénye, a kagylótutaj árasztotta el, ami már-már ökológiai katasztrófával fenyegette a kis folyócskát.

Néhány évvel ezelőtt a parkőr nagy kalandra indult az Élővíz-csatornától. Néhány társával együtt elhatározta, hogy kis motorcsónakokkal

lehajóznak egészen a Duna-deltáig.

A túra tavalyi, befejező szakaszán el is érték a Fekete-tengert.

Aki a tenger helyett inkább a Kígyósi-puszta csendjében szeretne megmártózni, annak vezetett túrák keretében is számos lehetősége van erre. Tavasszal lesz például fotós és madarász túra, nyáron egyéjszakás sátorozós, madarászós kalandra várják a természetbarátokat, és aki elég bátor, a júniusi éjféli randevún akár még a kígyósi kurgánok szellemeivel is összefuthat.

Bővebb információ a programokról: www.kmnp.hu

Forrás: Turista Magazin

Forrás: TURISTA MAGAZIN