Már a szerzetesek is pattogattak kukoricát
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A szegedi dómot mindenki ismeri, a város sétálóutcáján, a Kárász utcán vagy a Tisza-parton minden turista végigmegy egyszer, de Alsóvárosig már sokkal kevesebben jutnak el. Talán mert nem tudják, hogy az Alföld egyik legjelentősebb középkori műemléke áll itt.
A szegedi pályaudvartól alig tíz percet kell gyalogolni az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontig. Szeged egyik leghangulatosabb városrészében, Alsóvároson vagyunk. Szegednek ez a része olyan, mint egy falu, a kertes házak körülölelik a tér közepén magasodó templomot. De ezt Tömörkény István sokkal találóbban megfogalmazta már:
A régi nagy templom körül olyanformán telepednek meg a házak, mint öreg kotlóstyúk köré az apró csibék.
„A viz it vot”
A ferences szerzetesek a 15. század második felében telepedtek le Alsóvároson, és kezdték meg kolostoruk építését. Akkoriban
Szeged helyén, a Tisza jobb partján még három különálló település volt:
Alsóváros, Felsőváros, illetve a kettő között a várat körülvevő Palánk. Szeged története összefonódott az itt tevékenykedő ferences szerzetesek történetével, amiről érdekes részleteket tudhatunk meg a Ferences Látogatóközpontban.
A tárlatvezetés során bejárjuk a templom hatalmas épületét és a kolostor látogatható részeit. A templomot 1503-ban szentelték fel, de a középkori épületből csak néhány rész maradt fenn, mivel a 18. század első felében nagyarányú átépítések kezdődtek. A templom gótikus boltozata ma is látható, de az oltárok már a 18. századból származnak.
A legenda szerint a főoltárképet a ferencesek a Csöpörke nevű tóba rejtették a törökök elől. Állítólag több évtized után pont egy török lelt rá véletlenül, mikor a lovát itatta a tónál. A török katona végül visszaadta a képet a barátoknak. A karzat alatti egyik oltárképről, a Fekete Máriáról, vagy szegediesen
a Szerecsön Máriáról még Juhász Gyula is írt verset.
Érdemes egy pillantást vetni a templom egyik faajtójára is, amely az 1879-es nagy szegedi árvíz emlékét őrzi, pontosabban az áradó Tisza vízszintjét, amelyet az egyik szerzetes karcolt bele az ajtóba.
A szerzetesek csemegéi
A kolostorban ma is laknak szerzetesek, bár jelenleg csak öten. Az ő lakrészük természetesen nem látogatható, de az épület másik részében állandó kiállítást rendeztek be a templom és a kolostor történetéről. Emellett egy időszaki gasztrotörténeti kiállítás is látható Mindennapi kenyerünk címmel, amelynek tárlatvezetésén számos érdekességet megtudhatunk a szerzetesi gasztronómia világáról.
Például azt, hogy a szerzetesek elsősorban azt ették, amit adományként kaptak, de időnként azért vettek is ezt-azt, például déligyümölcsöket. A török hódoltság idején nem is volt túl nehéz hozzájutni ezekhez a csemegékhez. A törökök egyedül a ferencesek működését nem tiltották be, főleg azért, mert a barátok gyógyító tevékenysége nekik hasznukra vált.
A ferences barátok első számú gyógyszere a paprikás pálinka volt.
Bálint Sándor szerint valószínű, hogy a paprika innen, a szerzetesek kertjéből kiindulva terjedt el a Dél-Alföldön. A paprikát kezdetben gyógynövényként használták, állítólag akkoriban Szegeden és környékén a járványok 30-40 százalékkal kevesebb áldozatot követeltek, mint az ország más részein. A török hódoltság idején a malária is nagy veszélyt jelentett, az emberek ugyanis a Tisza menti mocsárvilágban kerestek menedéket maguknak.
A paprika ételízesítőként a napóleoni háborúk idején kezdett elterjedni. Mivel kontinentális zárlatot rendeltek el, nem juthattak be Európába az egzotikus fűszerek, ezért aztán paprikát használtak a bors helyettesítésére.
Uborkás búcsú
A kiállításon más gyógynövényekkel is megismerkedhetünk, és megnézhetjük az egykori hatalmas gyógynövénykert maradványát. Láthatunk érdekes régi fotókat például Alsóváros legnagyobb ünnepéről, a Havas Boldogasszony Búcsúról, ahová nyaranta tömegek érkeztek Szeged környékéről.
A búcsújárók akár 50-60 kilométert gyalogoltak a tikkasztó melegben
az ünnep kedvéért. A zarándokokat kovászos uborkával és annak levével kínálták az árusok az utak mellett, ezért is hívták az eseményt uborkás búcsúnak.
Szeged történetében mindig is nagy szerepet játszott a Tisza, mint fő közlekedési és áruszállítási útvonal. A reneszánsz Szeged a só- és gabonaszállításnak köszönhette gazdagságát. A városban szerdánként és szombatonként rengetegen megfordultak, ekkor voltak ugyanis a piaci napok. De nem csak egy helyen, szerte a városban rendeztek „tematikus” piacokat. A Dugonics téren volt például a gabonapiac, a Klauzál téren a tej- és kenyérpiac, a Tisza-parton pedig a halpiac.
A régi piacokról, a Tiszán zajló mindennapokról remek régi fotókat láthatunk a kiállításon, és még hagyományos szegedi receptekhez is hozzájuthatunk. Az egyik legmeglepőbb kiállítási tárgy egy üveg pattogatott kukorica. A kutatások szerint már elődeink is kedvelték a popcornt, csak persze máshogy hívták, és nem mikróban készítették, hanem kemencében.
Forrás: Turista Magazin
Fontos tudnivalók:
A téli időszakban (január-február) a kolostor és a templom épületegyüttese, valamint a „Mindennapi kenyerünk" című gasztrotörténeti kiállítás csak előzetes bejelentkezéssel látogatható. Látogatási szándékunkat a 20/502-1953 telefonszámon jelezhetjük. További információk: www.latogatobarat.hu