Napi háromezerért ejtőzünk az óceán partján

Ez a kilátás fogad minden reggel a szállásról

Ha azt mondom, Brazíliába utazom, mindenkinek kiül a rettegés az arcára. Pedig az ország tengerparti kisvárosaiban nyoma sincs félelemnek. Hetek óta Pernambuco államban, Porto de Galinhasban éldegélek a legteljesebb nyugalomban. Napi háromezer forintért ötven méterre lakom az óceán partjától, és most már értem, miért olyan lassúak a brazilok.

Amikor megláttam a kis csengőt, elbizonytalanodtam. Tényleg be akarunk csengetni két idegenhez? Megtettük, és nagyon nem bántuk meg. A házaspár, akikhez jöttünk, alapvetően kókuszdiókat és acai fagyikat árulnak az ablakukból, de most felajánlották, hogy reggelit készítenek nekünk fejenként hétszáz forintnak megfelelő brazil reálért.

Ha nem helyieknél, akkor hangulatos éttermekben eszünk Forrás: Darányi Lea

Miénk az óceán

Azóta majdnem minden reggel nálunk eszünk, időnként tízen is összegyűlünk a brazil pár konyhájában. A reggeli mindig kicsit más, azt kapjuk, ami éppen érik a kertben, de a friss kókuszlé sosem marad el. Megtudtuk például, hogy ha bazsalikomlevelet keverünk a gyümölcslébe, mennyei gyönyörre számíthatunk. Vanessa tökéletesen beszél angolul, ami ritka errefelé, de a történet minden más tekintetben tipikusan brazil.

Vendégszeretet, kedvesség, nyugalom, nagy nevetések – számomra ezt jelenti Brazília.

Ehhez pedig könnyű hozzászokni.

Bár már kétszer jártam az országban, eddig kizárólag a zajos és veszélyes nagyvárosokban időztem, főként Rióban. Persze ott is van fehér homok és kellemesen meleg óceán, de több ezer embertárssal kell osztozkodni a strandon, és állandóan figyelni kell az értékekre, nehogy lába kelljen valaminek. A két élményt össze sem lehet hasonlítani.

Nyugalomban telnek a naplementék is Forrás: Darányi Lea

Itt, nagyjából négy kilométerre a kisvárostól, szinte csak a miénk a strand. Ha az egyébként pofátlanul korai, fél ötös napfelkeltekor sétálok a parton, általában én vagyok az egyetlen ember a partszakaszon, aminél hatásosabb stresszoldást el sem tudok képzelni. Ráadásul a telómat is kinn hagyhatom őrizetlenül a parton,

eddig még semmim nem tűnt el.

Porto de Galinhas magyarul annyit tesz, csirkék kikötője. A furcsa névválasztás állítólag onnan ered, hogy a 19. században tömegesen adták-vették itt a rabszolgákat a cukornádültetvényekre, a helyiek pedig virágnyelvet használtak az illegális tranzakció megnevezésére. A városi legenda szerint a kikötő mai neve a „vannak új csirkék a kikötőben" szófordulatból alakult ki.

Most már inkább csak kacatok vannak a kikötőben Forrás: Darányi Lea

Pár héttel ezelőtt a legközelebbi nagyvárosban, az Atlanti-óceán egyik legfontosabb kikötőjében, Recifében ért partot az óceánjáró, amellyel Spanyolországból Brazíliába hajóztam. Recife gyarmati város, amely az építészetében is megjelenik, de a legtöbb házhoz sajnos a megépítése óta nem nyúltak. Több híres brazil író és művész származik innen, és a kultúra ma is erős oldala a városnak. Mi azonban a kéthetes óceánjárás után nyugalmasabb életre vágytunk, így hamar elhagytuk a várost.

Porto de Galinhas belvárosa ebből a szempontból nem volt jó választás.

Olyan, mint Siófok: rengeteg üzlet, ember, étterem, bulihely, és a strand is zsúfolt.

Az az érzése az embernek, hogy a helyiek 90 százaléka a turizmusból él, ezért egy perc nyugtom sem volt az európai kinézetemmel. Állandóan rám akartak sózni valamit még a parton is: popcornt, strandkendőt, bikinit, naptejet, kókuszt, túrákat.

Mindenhol rám akartak sózni valamilyen árut Forrás: Darányi Lea

Itt mindenki belassul

Alig telt el egy hét, továbbálltunk. A következő szálláshelyünkről tökéletes panoráma nyílik a partra, van egy csomó függőágy, sőt medence is, ha lusták lennénk megtenni azt az 50 métert a tengerig. Az ágyamért napi 3000 forintot fizetek, ennél jobb ajánlatot nem találhatnék. Ilyen környezetben pedig megérti az ember, mitől olyan lassúak a vidéki brazilok.

Ez a kilátás fogad minden reggel a szállásról Forrás: Darányi Lea

A harminc fok és a fülledt levegő önmagában is megteszi a hatását, az ember legalább 30 százalékkal több alvást igényel, mint normális körülmények között. A házunkban közös projekteken dolgozunk, és workshopokat szervezünk, de capoeria mester is jött már hozzánk, tehát éber perceinket igyekszünk hasznosan tölteni. Szeretek a nappal kelni, fél öt felé, olyankor még a gyenge wifi is működik.

Az internet egyébként nem erőssége a brazil vidéknek,

de a csodás partokért és nyugalomért cserébe ezt el lehet viselni.

A strandok ideálisak a szörfözésre Forrás: Darányi Lea

Egyébként akármelyik városi brazil barátomnak meséltem erről a helyről, mindenki rávágta, hányszor volt Porto de Galinhas valamelyik strandja Brazília legszebbjének választva. Ez kicsit meglepett. Nem mintha nem lenne gyönyörű a hely, de azért én nem látom olyan kiemelkedőnek.

Így voltam Porto egyik legnagyobb látványosságával, a természetes medencékkel is. Amikor alacsony a vízállás, a belvárostól egy köpésre be lehet sétálni a korallzátonyok között felgyülemlett természetes medencékbe, ahol

ezer kis apró hal társaságában fürdőzhetünk.

Nem voltam elájulva a lehetőségtől, egyrészt mert nem szeretek halakkal úszkálni, másrészt mert nem vagyok meggyőzve róla, hogy jót tesz a korallzátonyoknak, ha sok turista pacskol rajtuk.

A város főterén nappal és este is el lehet lenni Forrás: Darányi Lea

Tetszik a nyugalom és a biztonság. Jó érzés, hogy nyitott ajtóknál sem kell félni, hogy ellopja valaki a laptopot, és nagyon kényelmes, hogy akár egy százforintos csokit is vehetek kártyával a kis üzletekben. A kiszolgálás ugyan nagyon lassú, de minden étel friss és finom. És bár a nyugodt élet annyira belassított, hogy nem mentünk el egyetlen túrára sem és nem béreltünk autót, a brazil tengerpart kétségtelenül az egyik kedvenc pihenőhelyem lett.