Megújul az egyik legszebb várunk és kastélyunk

Füzéri vár
Vágólapra másolva!
Összesen 4,5 milliárd forintos kastély- és várfejlesztési program indul a füzéri várban és a füzérradványi Károlyi-kastélyban a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében - közölte kedden Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzérradványban.
Vágólapra másolva!

Mint elmondta, a füzéri vár korábban megkezdett fejlesztése 1,5 milliárd forintos hazai társfinanszírozással kiegészített európai uniós forrásból folytatódik. Ebből a két éve átadott, első ütemben megvalósult projektelemek kiegészítése történik meg. Ezúttal megépül az úgynevezett Rimay-ház, a Pápai-ház, az ecetesház, megújul a várudvar, szabadtéri színpad épül, valamint olyan beruházások valósulnak meg, amelyekkel interaktív módon mutathatják be egy középkori vár életét, de gasztronómiai bemutatókra is lehetőség nyílik - közölte Virág Zsolt.

Kattintson a képre, és nézze meg galériánkat a füzéri várról!

Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár
Füzéri vár

Füzérradványban a Károlyi-kastély 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból újul meg, amely kiegészül további 1,4 milliárd forintnyi hazai támogatással. Ebből a pénzből a tetőcserét, az épületgépészet megújítását, az épület szigetelését és külső festését végzik el. A földszinten felidézik a kastély aranykorát, az 1930-as éveket, amikor kastélyszállóként működött az épület.

Az emeleten a helyszínen forgatott Karády Katalin-filmek nyomán filmtörténeti tárlatot is berendeznek.

Hozzátette, hogy a füzérradványi volt az ország első kastélyszállója, amelyet a harmincas években üzemeltetett a Károlyi család. A vállalkozás nemcsak üzleti siker volt, hanem a helyszínen megfordult a társadalmi elit jelentős része is - fogalmazott a miniszteri biztos. Virág Zsolt szerint ennek a korszaknak a felidézésével olyan atmoszférát lehet teremteni a látogatók számára, amely egyedülálló.

Kattintson a képre, és nézze meg galériánkat a füzérradványi Károlyi-kastélyról!

Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély
Füzérradványi Károlyi-kastély

A miniszteri biztos beszélt arról is, hogy szeretnének a kínálattal minden korosztályt megszólítani, ezért az interaktív elemek, valamint az aktív kikapcsolódást kínáló szolgáltatások széles körűek lesznek. Példaként említette a piknikkosár programot, amely során a kastély körüli parkban tett sétához helyi termékekből összeállított kosarat lehetne vásárolni a recepción.