A halottaik hamvát beleszórják a levesbe

A Yanomami native man mans his bow and arrow at the Irotatheri community, Amazonas state, southern Venezuela, 19 km away from the border with Brazil, on September 7, 2012. The Venezuelan government on Friday agreed to lead a delegation of national and international media to Irotatheri after a slaughter of 80 Yanomami natives was reported. Venezuelan militarymen detected evidence of illegal mining in the south of the country, where Yanomami natives would have presumably been massacred by Brazilian illegal gold prospectors. AFP PHOTO/Leo RAMIREZ / AFP PHOTO / LEO RAMIREZ

Miközben Európában csodálattal tekintünk az inka és a maja kultúrára, az indián gyógyításra pedig misztikus tudásként gondolunk, Dél-Amerika ősi népei mára megváltoztak. A városokban élő indiánok ugyan még hosszú hajfonatot és poncsót viselnek, de már nem büszkék a származásukra, és a nyugati életre vágynak. A még létező, elzárt törzseknek pedig egyre nehezebb a helyzetük, a kihalás szélére sodródtak.

Bár a spanyol hódítók alapos munkát végeztek Közép- és Dél-Amerikában, csodával határos módon mégis fennmaradtak olyan indián népcsoportok, amelyek képesek voltak megőrizni tradicionális életmódjukat. Ezek a törzsek azonban a megközelíthetetlen esőerdőkben élnek, ahol évszázadok óta teljesen el tudnak zárkózni a civilizációtól.

Yanomami indián Venezuela déli részén, nem messze a brazil határtól Forrás: AFP/LEO RAMIREZ/Leo Ramirez

„Veszélyes a közelükbe menni, mert meg is ölhetnek. Nem akarnak érintkezni a modernizált emberrel, szerintük a mostani társadalom beteg” – mesélte az Amazonas-régióban élő népcsoportokról egy quitói férfi, Henry.

Az erdő mélyén élő indiánok nem csak az életmódjuk és a szokásaik védelme érdekében zárkóznak el a civilizációtól. A nyugati ember valódi veszélyt jelent rájuk, hiszen

nincs védekezőképességük a modern társadalmakban megjelenő betegségek ellen.

Az idegen vírusok beengedése a törzsbe többször megtizedelte őket, mondják a helyiek.

Wuaorani indián férfi szobra egy quitói múzeumban. A népcsoportot nehéz megközelíteni Forrás: Zelenai Rea

Így él bennük tovább a halott lelke

Ezekben az elzárt törzsekben még élnek az ősi, furcsa hagyományok. A Venezuela és Brazília határán élő yanomamik a halottaik hamvát nem eltemetik, hanem levesbe keverve elfogyasztják. A népcsoport szerint a halott így nem távozik a másvilágra, hanem a lelke tovább él bennük. Az Amazonas-régióban élő wuaorani népcsoport férfijai érdekes viseletet, csupán egy hálót hordanak ruhaként. Úgy tartják, hogy

akkor vannak felöltözve, ha péniszüket egy derékmadzaggal felkötik a hasukra.

Az Ecuadorban és Peruban élő jivaroan törzs még furcsább szokást őriz. A harcosok a legyőzött ellenség fejét egy különleges, titkos összetevőjű folyadékba rakják. Ez összezsugorítja a koponyát, és tartósítja a bőrt. Az apró fejet nyakláncként, vagy fegyvereik díszeként hordják. Ez a szertartás megelőzi, hogy az ellenség bosszúálló lelke kiszabaduljon a koponyából. A szokás mára tiltott, az ecuadoriak szerint azonban az indiánok még mindig alkalmazzák.

A koponyazsugorító szokást ábrázoló kép az Amazonas-vidéken élő népcsoportról Forrás: Zelenai Rea

Az erdőben élők nincsenek könnyű helyzetben, hiszen az élőhelyük folyamatosan szűkül. „Az utóbbi tíz évben rengeteg fát kivágtak, így alig maradt számukra erdőterület. Az erdőért küzdenek a civilizáció ellen” – mesélik a helyiek az ecuadori shuar indiánokról, akik ma már alig kétszázan vannak.

„Amikor az erdők alatt olajmezőket fedeztek fel, az indiánokat egyszerűen kirakták a falvaikból. Azt mondták, ez a terület mától kezdve állami föld” – meséli Ricardo Bogotában a kolumbiai törzsek sorsáról. „A városi életmód teljesen idegen volt tőlük, nem tudtak megélni, sokan az utcára kerültek.”

Indián származású kislány Quito nemzeti parkjában Forrás: Zelenai Rea

Elégedetlenek, boldogtalanok

Kolumbiában a spanyol mellett huszonnégy indián nyelv létezik, de a legtöbb törzs mára felvette a kapcsolatot a civilizációval. A vidéken élők mezőgazdasági munkát végeznek, legtöbbször idénymunkásként dolgoznak a földeken, leszedik a megérett terményeket, vagy az előállításban segédkeznek.

Dél-Amerika országaiban ők jelentik a statisztikában a mélyszegénységben élőket,

ők azok, akik az úgynevezett létminimum alatt élnek. Ez azonban legtöbbször csak nyugati értelemben jelent nélkülözést. Az, hogy a törzsek nem használnak áramot és gázt, nincs állandó bevételük és a vizet a patakból hozzák, számukra a tradicionális életmódot jelenti. A vidéken élő törzsek ugyanakkor már elkezdtek beilleszkedni a társadalomba: gyerekeiket iskolába járatják, és beszélnek spanyolul.

Panamai embera indián kisfiú iskolai egyenruhában Forrás: Zelenai Rea

A nagyvárosokban más a helyzet. Itt az indiánok valóban a társadalom legalsó rétegét képezik. Mivel a többi lakoshoz képest jelentősen alulképzettek, a legtöbben fizikai munkát végeznek vagy utcai árusításból élnek. Zöldségeket, gyümölcsöket vagy kézzel készített kosarakat, ékszereket adnak el a sarkokon, a buszmegállókban vagy a piacokon.

„A városban az indiánok megváltoznak.

Már nem a tradicionális életmódot követik, hanem az amerikai álomra vágynak.

Emiatt elégedetlenek és boldogtalanok” – mondják Bogotában. Az indiánok nemcsak elhagyják a történelmüket, hanem sokan egyenesen szégyellik a származásukat. A városokban ugyanis átveszik a dél-amerikai kontinens lakosságának gondolkodását, mely szerint sötétbőrűnek lenni szégyen.

Otabalos indián utcai árus modern áruval Quitóban Forrás: Zelenai Rea

A városokban nem csak a hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Mivel sokszor a spanyolt sem beszélik, könnyen kihasználják őket. „Amikor Ecuadorban megváltozott a pénznem, és a pesót dollárra váltották, az indiánok nehéz helyzetbe kerültek. Mivel nem ismerték a dollár értékét, sokáig átverték őket, és jóval áron alul vásároltak tőlük” – mesélte Richi.

Sok az önjelölt sámán

A vidéken élő indián törzsek még hisznek az erdő gyógyító erejében, és a betegségeket teákkal és növényi alapú italokkal, főzetekkel kúrálják. A legtöbben nem ismerik a könyveket, nem tanulták a botanikát, a tudás apáikról szállt rájuk.

Úgy tartják, minden betegség gyógyítható,

és a dzsungelben mindig megtalálhatóak a gyógyszerek. A lakosság egy része szerint az indiánok túlságosan ragaszkodnak az elveikhez a gyógyászat terén. „Sokan inkább meghalnak, mintsem hogy kórházba menjenek” – mondják az indiánokról Panamában.

A városban élők azonban teljesen elszakadtak a természettől. „Elutasítják az ősi gyógyászatot, mintha kellemetlen lenne számukra a múltjuk. A tablettákat szeretik, és a kórházakban hisznek” – meséli Isabel, egy bogotai tanárnő.

Persze akadnak olyan törzsek, amelyek felfedezték a turizmusban rejlő lehetőségeket. A panamai turisták által kedvelt gyönyörű

San Blas-szigeteken például saját jogokat harcoltak ki maguknak.

„Ők a fehér emberrel szemben rasszisták. Elérték, hogy idegenek nem lakhatnak a szigeteken, így csak ők részesülhetnek a turizmus javaiból” – mesélte Daniel, aki egy évig az egyik kisebb sziget fenntartójaként dolgozott, és együtt élt az indiánokkal.

Indián kisfiú bemutatja a hagyományos szövés mesterségét Forrás: Zelenai Rea

Vannak olyan törzsek is, amelyek abból keresik a kenyerüket, hogy a tradicionális életmódjukat mutatják be a látogatóknak. Egyes utazási irodák már kimondottan ilyen túrákra szakosodtak. Mások egy-két hetes gyógyító kúrákat ajánlanak meditációval, jógaórákkal. Egyesek az indián szertartásokon való részvételt kínálják a külföldieknek.

„A városokban már rengeteg önjelölt sámán él. Náluk néhány dollárért részt lehet venni a kedvelt rituálékon, amelyeken a turisták kipróbálhatják a természetes tudatmódosító szereket” – mondja a Peru és Ecuador határán élő vállalkozó férfi, Fernando.

Indián származású nagymama az unokájával Bogotában. Nyugati életre vágynak Forrás: Zelenai Rea

Korábban ezeknek a szertartásoknak spirituális jelentőséget tulajdonítottak, és szokásaikat vallási meggyőződésből ápolták az ősi törzsek. „Az indián kultúra lassan nem marad más, mint turisztikai látványosság” – mondja Fernando. „Talán egy nap ez megváltozik, és a bennszülöttek újra felértékelik majd a hagyományaikat. Reméljük, addigra még nem tűnik el teljesen az ősi tudás.”