Egyedül utazott az egész gépen

2016.06.25. 06:15

Az utas először nem akarta, hogy csak vele szálljon fel a repülő.

Ritka élményben volt része egy amerikai utasnak. Steven Schneider a Delta légitársaság járatára vett jegyet, amely New Orleansból Atlantába vitte volna őt. A járat indulását azonban többször is későbbre csúsztatták, ezért az utasok többsége korábbi vagy másnapi járatra tette át a jegyét.

Mindenképpen elindították volna

Amikor Schneider a beszállókapuhoz érkezett, közölték vele, hogy ő lesz az egyetlen utas, és megkérdezték, nem akar-e másnap utazni inkább. Először nagyon kellemetlenül éreztem magam, mert nem akartam, hogy a repülő csak miattam szálljon fel" nyilatkozta a WSB tévécsatornának. Amikor azonban közölték vele, hogy a gépnek mindenképpen vissza kell repülni Atlantába, az utazás mellett döntött. Az utas elmesélte, hogy a vele utazó légiutas-kísérő 17 év alatt nem látott ilyet. 

A légitársaság közleményében megerősítette, hogy a gépnek vissza kellett mennie Atlantába egy másnapi indulás miatt. Ezzel együtt örömüket fejezték ki, hogy utasnak egy ilyen ritka élményben lehetett része.

Szerencsés utasok

Korábban fordultak már elő hasonló esetek. Egy osztrák turista például így utazott a Philippine Airlines járatán Manilából Boracayba (itt nézhet róla videót). De a Delta légitársaságnál is történt ilyen: egy brooklyni férfi Clevelandből New York La Guardia repülőterére utazott egyedül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK