Korlátozzák a turisták számát az egyik legszebb olasz vidéken

2016.02.17. 12:58

A világörökségi területre idén egymillióval kevesebb látogatót engednek be.

A Cinque Terre Olaszország egyik legszebb része, amely az UNESCO világörökségi helyszínei közé is felkerült. Nevét a területén osztozó öt településről kapta: Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare, amelyek a Ligur-tenger partjának egyik zord és nehezen megközelíthető részén találhatók.

Tavaly 2,5 millió turista özönlött a festői partszakaszra, a helyieknek azonban elegük lett a tömegből, ezért idén ezt egymillióval csökkenteni akarják. Bírálnak ezért minket, persze" mondta a La Repubblica lapnak, a Cinque Terre Park elnöke. „Az érkezések számát racionalizálni kell egy fenntartható módon, különben a falvaink kiürülnek" – tette hozzá.

Csak előzetes online foglalással

A korlátozásra vonatkozó terv két részből áll. Az egyik, hogy korlátozni fogják a falvakat összekötő sétányokra a belépést. A Via dell'Amore útra számlálókat szereltek fel, és a következő hónapokban kiszámolják, mennyi lehet a maximális gyalogosterhelés rajta. A nyár előtt életbe akarják léptetni azt a rendszert, hogy csak előzetes online foglalással lehet belépni, így előfordulhat, hogy aznapra már valaki nem tud végigsétálni rajta.

Vernazza látképeForrás: Flickr/François Philipp

A másik lépés még drasztikusabb lenne: el akarják különíteni a turistaáradatot a helyiektől. Olyan plusz turistavonatokat állítanának be, amelyekre jegyet csak a Cinque Terre Card kártyával lehetne vásárolni online módon. Végső soron azt akarják elérni, hogy csak ezzel a kártyával lehessen belépni a területre, legyen szó vonatról, buszról vagy hajóról.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK