Két óra alatt bejártunk három kontinenst

nyírjesi fűvészkert
Vágólapra másolva!
Ha kínai bambuszligetben, a Sziklás-hegység fenyveseiben vagy épp egy alpesi legelőn szeretnénk sétálni, nem is kell olyan messzire utaznunk, mint gondolnánk. Elég elmennünk a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkig.
Vágólapra másolva!

Nyírjes, Balassagyarmat városrésze a tavak, erdők és ligetek vidéke. Errefelé rejtőzik a látogatóközpont, amely vadasparkkal és nem mindennapi füvészkerttel csalogatja a látogatókat. 2012-ben az itt kialakított sétaút még az Év ökoturisztikai tanösvénye címet is elnyerte.

Minierdők sora

A 22 hektáros kertben kanyargó utat – attól függően, milyen tempóban haladunk, mennyit szeretünk nézelődni, illetve hogy olvasgatjuk-e az információs táblákat – egy-két óra alatt lehet bejárni. Közben három kontinens,

Észak-Amerika, Ázsia és Európa közel 600 növényfajával ismerkedhetünk meg,

ami magyarországi viszonylatban nem éppen szokványos élmény.

Három kontinens, Észak-Amerika, Ázsia és Európa közel 600 növényfajával ismerkedhetünk meg Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

2006-ban fogott hozzá az Ipoly Erdő Zrt. a különleges kert kialakításához. Az alapkoncepció az volt, hogy a tipikus tájképi arborétumokkal ellentétben ide nem egy-egy különálló növényi egyedet telepítenek be, hanem úgynevezett mikroerdőket hoznak létre.

A füvészkert azóta is folyamatosan bővül,

közben kialakítottak egy vadasparkot is a szomszédságában, 2011-ben pedig játszótérrel, látványhidakkal és többféle tájékoztató táblával tették változatosabbá.

2011-ben játszótérrel, látványhidakkal és többféle tájékoztató táblával tették változatosabbá a kertet Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Kossuth-kaktusz és kínai óriásfenyő

A körülmények azonban sokszor kihívás elé állítják a dolgozókat. A homokos, tápanyagban szegény talaj – laza szerkezete miatt – egyedül a pajorok számára kedvező, amelyeket csak nagy nehézségek árán lehet kiirtani.

Most éppen egy speciális gombaflóra szétpermetezésével kísérleteznek,

amely több-kevesebb sikerrel működik, bár minden ősszel meg kell ismételni a műveletet.

A klímaváltozás okozta szélsőséges kilengéseket, például a csapadék mennyiségének változását szintén megérzik a növények. A szárazság ellen öntözéssel küzdenek, és bár ez nem teljesen elég, nem adják fel a harcot – tudtuk meg Bernáth István kerületvezető erdésztől.

Nem könnyű megküzdeni az éghajlatváltozás kihívásaival Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Aki szereti a fákat, annak a füvészkert valóságos Kánaán. A számtalan dendrológiai érdekesség közül nehéz csupán néhány fajt kiemelni. Van itt például kaliforniai mamutfenyő, himalájai cédrus, amerikai tulipánfa, de Kossuth-kaktusz is, amelyet anno Kossuth Lajos hozott az országba Torinóból.

A kínai óriásfenyő pedig azért különleges, mert egykor azt hitték, kihalt,

majd egy amerikai kutatócsapat lelt rá véletlenül nagyjából háromezer példányra Kínában. Az erdész elmeséli, hogy a jövőbeli tervek között szerepel a fekete fenyő különböző változatainak betelepítése is.

A nyírjesi füvészkert a nyugalom helye Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Rántott sajtot a kecskének? Jaj, ne már!

A 15 hektáros vadasparkot körbejárva Bernáth István meglepő dolgokat mesélt. Azt például nem gondoltam volna, hogy

még a falusi gyerekek nagy része is itt lát életében először nyulat:

azt hiszik, a nyuszi csak húsvétkor létezik, a tehén pedig lila – fogalmaz az erdész.

A szülők sem feltétlenül kompetensek, előfordult már, hogy a látogató család rántott sajttal kínálta meg a háztáji állatokat. Azt is megtudtuk, hogy a gyerekek egyébként hatalmas lelkesedéssel etetnek: a bárányoknak ilyenkor például minden testnyílásába jut egy kis szalma.

Sok gyerek itt lát először nyulat, kecskét, vaddisznót Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A vadasparkban igazi egyéniségek is laknak. Ilyen például Rocky Junior, az unikornis, aki valójában kecskebak, de egy szerencsétlen esetnek köszönhetően két éve egyszarvú lett. Konfliktusba keveredett ugyanis a merinói juhokkal, szerencsétlenségére a feje beszorult egy villás fába, egy kos pedig lefejelte. Az egyik szarva kiszakadt, még az agyveleje is látszott. Csoda, hogy túlélte.

A gyerekek imádják etetni az állatokat, de meg kell tanulniuk, hogy nem mindegy, mit adnak nekik Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Meglepve láttuk, hogy Thomas, az idén született vaddisznó hallgat a nevére. Amikor az erdész szólította, már messziről rohant a kerítéshez, akár egy kiskutya, majd lelkesen eszegette a makkot a kezünkből.

A vaddisznók egyébként roppant okos állatok,

ellentétben mondjuk az őzekkel. Ez utóbbiakkal könnyű dolguk van a vadászoknak: mindig ugyanabban az időpontban tartózkodnak ugyanazon a helyen.

A vadasparkban ilyen gyönyörű állatokat is láthatunk közelről Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A hazai nagyvadfajok közül a gím- és a dámszarvasok, illetve a muflonok is képviseltetik magukat a vadasparkban, a kisállat-simogatóban pedig az említett nyulak és merinói juhok mellett a kameruni törpekecskék a nagy kedvencek. De élnek itt mangalicák, emuk, shetlandi pónik, alpakák és aranysakálok is.

Már csak ezért is érdemes Balassagyarmatra látogatni Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A hosszú távú tervek között szerepel egy bölénypark kialakítása is, tudtuk meg Bernáth Istvántól, ám ennek nem egyszerű az engedélyeztetése. A védett, veszélyes és nem mellesleg hatalmas állatok tartásához rengeteg előírásnak kell megfelelni. A lényeg, hogy az évi átlagos 12-13 ezer látogatót mindenképpen szeretnék megtartani, és tudják, ehhez folyamatos bővülésre, fejlesztésekre van szükség.

Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark

Nyitva tartás:

Március 15. és június 15. között hétfőn és kedden zárva tart. Szerdától péntekig 10 és 18 óra között csoportok számára előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Hétvégén és ünnepnapokon 10 és 18 óra között szabadon látogatható (a nyírjesi bejárat felől).

Június 15. és augusztus 31. között hétfőn és kedden zárva tart, szerdától vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható.

Szeptember 1. és október 31. között hétfőn és kedden zárva tart, szerdától péntekig 10 és 18 óra között csoportok számára előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Hétvégén és ünnepnapokon 10 és 18 óra között szabadon látogatható (a nyírjesi bejárat felől).

November 1. és március 14. között zárva.

Jegyárak:
Felnőtt: 500 Ft
Gyermek (18 éves korig): 300 Ft
Családos (2 felnőtt és gyermekei): 1250 Ft/család
Csoportos felnőtt (15 főtől): 400 Ft

Forrás: Turista Magazin
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!