Kényszerleszállás egy fegyelmezetlen utas miatt

American Airlines Airbus A321
Vágólapra másolva!
Zabolátlan utas miatt kényszerült leszállásra az American Airlines egyik járata az Egyesült Államokban pénteken.
Vágólapra másolva!

A gép az észak-karolinai Charlotte-ból tartott Las Vegasba, de útját megszakította Dallasban. A légitársaság szóvivője közölte, hogy az Airbus 321-es típusú gép 189 utassal a fedélzetén - a menetrenden kívül - leszállt a dallasi Forth Worth nemzetközi repülőtéren.

A légikikötőben a "bomlasztó" magatartású utast átadták a szövetségi hatóságoknak.

A gép 45 perccel később folytatta útját Las Vegasba.

A járat útvonala Forrás: Flightradar24.com

A szóvivő az utas viselkedésének jellegére vonatkozó kérdések megválaszolását az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodára (FBI) hárította, amely azonban csupán annyit közölt, hogy

a gépen senki sem sérült meg.

Később egy elektronikus levélben az FBI arra szorítkozott, tudatában van a történteknek, vizsgálatot folytat annak kiderítésére, hogy megsértették-e a szövetségi jogot a repülés során.