Lázadás a Queen Elizabeth fedélzetén

Queen Elizabeth tengerjáró
Vágólapra másolva!
Az utasok karácsonyi vásárra indultak, de nem tudtak kiszállni a rossz idő miatt.
Vágólapra másolva!

Kisebb lázadás tört ki a Queen Elizabeth karácsonyi járatán, amiért az nem tudott kikötni a célállomásán. A tengerjáró Amszterdamba vitt utasokat az ottani karácsonyi vásárra, ám ehelyett négy napig körözött a La Manche-csatornán, a rossz idő miatt ugyanis nem tudott kikötni. A hajó végül idő előtt visszafordult Southamptonba, így a 2100 utas ajándék nélkül tért vissza.

A dühös utasok beszélni szerettek volna a kapitánnyal, és rigmusokat skandáltak, de nem érték el céljukat. A tengerjárót üzemeltető Cunard a 400 fontos jegyekért kárpótlásul 48 font értékű utalványt adott mindenkinek, amit a hajó boltjaiban le lehetett vásárolni.

A Queen Elizabeth tengerjáró Forrás: Flickr/Gary Bembridge

A feszültség amiatt is erősödött, hogy a csatornán köröző hajón magasabb szintű szórakoztatást ígértek az utasoknak, hogy lekössék őket. Az egyetlen érdekesebb program azonban egy kocsmakvíz volt. Erre is olyan sokan jelentkeztek, hogy néhányuk csak a padlón tudott leülni. Néhány utas az erős dízelszagra is panaszkodott a hajó elülső részén – írja a Telegraph.