Hol ülnek a repülőn a magyarok?

légiutas-kísérő, fedélzet, utas, étel
Une hôtesse sert une collation en vol ŕ bord d'un Fokker 70 de la compagnie aérienne Air Littoral, le 12 octobre 2002. AFP PHOTO DOMINIQUE FAGET
Vágólapra másolva!
A magyarok és a portugálok is az ablak melletti ülésre pályáznak az EasyJet kutatása szerint.
Vágólapra másolva!

Ha portugálokkal kerülünk össze egy repülőn, lehet, hogy meg kell küzdeni velük az ablak melletti ülésekért, hiszen az EasyJet felmérése szerint mi, magyarok, és a temperamentumos déliek azok, akik leginkább szeretnék kifelé nézelődni utazás közben. A légitársaság magyar Facebook oldala az itthoni utasok körében is feltette a kérdést, amelyet több európai országban is vizsgált: Hol szeretsz ülni a repülőn?

A magyarok 85, a portugálok 80 százaléka legszívesebben az ablak mellett ülne a repülőn, a németek és a hollandok viszont inkább a folyosó melletti üléseket választják, derült ki az online felméréséből. Az európai utasok 59 százaléka az ablak mellett, 38 százaléka a folyosó mellett szeret ülni.

Forrás: AFP/Dominique Faget

A hazai válaszadóknak szinte mindegy, hogy a gép elején, közepén vagy végén foglalnak helyet, de a középső üléseket senki nem szereti. Jellemzően a fiatalok rajonganak az ablak melletti helyekért, az idősebbek szívesen feláldozzák a kilátást a kényelmes fedélzeti közlekedés oltárán. A folyosó melletti ülést a praktikus hollandok és németek közel fele választja.

A nők idegesebbek a repülés alatt

Ha valaki bevállalja a középső ülést, az valószínű a család női tagja lesz, derült ki a kutatásból. Bár megkérdezettek elenyésző része, 4,5 százaléka vallotta be, hogy borzasztó ideges repülés közben, de közel 80 százalékuk volt nő.

Nem meglepő adat, hogy a hölgyek fele nem tartja nagy tragédiának, ha utazáskor nem férnek el dolgai a kézipoggyászba, és a nagyobb bőröndért fizetni kell. A férfiak harmada csak kézipoggyászt visz magával.
A magyarok közel 80 százaléka élvezi a repülést, és közel ennyien szeretik megválasztani, hova ülnek, a kényelmesebb, a lábnak extra helyet biztosító üléseket leginkább a férfiak választják utazáskor.

Leszálláskor viszont már sokan tűkön ülnek, a hazai utasok 60 százaléka igyekszik minél előbb leszállni a gépről, illetve alig várják, hogy meginduljanak a többiek. Csak 40 százalék mondta azt, hogy inkább megvárja, míg leszáll mindenki a gépről, csak aztán szedelőzködik össze.