Rémálom lett a nászútból a kubai tengerparton

Varadero strand, Kuba
Vágólapra másolva!
Az újdonsült férj útlevelét visszatartották, amíg nem fizetett ki másfél millió forintot egy tönkrement tévéért.
Vágólapra másolva!

Wesley és Heather Dyson a Kuba keleti részén található Holguínban töltötték nászútjukat a Paradisus del Rio D'Oro szállodában. Az elutazás napjáig minden rendben is volt, ám amikor már a reptérre tartó minibuszon voltak, hirtelen leszállították őket. Azzal vádolták meg őket, hogy kárt okoztak a szobájukban lévő 32 colos (81 cm) képátmérőjű televíziójukban – írja a Daily Mail.

A brit házaspár azt mondta, nem emlékeznek arra, hogy kárt okoztak volna, a szobába viszont nem engedték őket vissza, hogy megnézzék, mi történt. A szálloda azzal fenyegette meg a férfit, hogy ha nem fizet három napon belül 6600 konvertibilis kubai pesót (1,5 millió forint), akkor a rendőrség nem adja vissza az útlevelét, és nyomozás indul ellene.

Wesley Dysonnak nem volt ennyi pénze, ezért elbúcsúzott taxiba ülő feleségétől, aki hazautazott Angliába. Ő maga egy másik szállodában vett ki egy szobát egy éjszakára, és apjától kért kölcsön pénzt. Elmondása szerint az utazásukat szervező Thomas Cook iroda helyi képviselője nagyon segítőkész volt, de ő is azt tanácsolta neki, hogy a saját érdekében fizesse ki a rajta követelt összeget, amely egyébként legalább tízszerese a televízió valós árának.

A férfi végül kifizette a pénzt a szállodának, és egy nappal később hazautazott. Most azt reméli, hogy az utazási biztosítója megtéríti neki veszteségét, de attól tart, hogy azzal, hogy fizetett, úgy tűnhet, mintha elismerte volna a felelősségét.

A Paradisus del Rio D'Oro vezetése nem válaszolt a Daily Mail kérdéseire.

Korábbi beszámolónk egy kubai luxusszállodáról itt olvasható.