Nem érte el a repülőt, bekapcsolta a tűzjelzőt

british airways, mobiltelefon használat a repülőgépeken, illusztráció
Vágólapra másolva!
 Ki kellett üríteni a London City repülőteret egy Frankfurtba tartó utas miatt.
Vágólapra másolva!

Sajátos módon próbálta meg elérni repülőgépét egy utas a London City repülőtéren. Amikor ugyanis megérkezett a beszállókapuhoz, már nem engedték fel a British Airways Frankfurtba tartó gépére. A repülőt már elkezdték eltávolítani az utashídtól, a légitársaság személyzete pedig elhagyta a beszállító területet, ám az utas nem adta fel.

Azt remélve, hogy egy másik beszállító kapunál kinyílnak az ajtók, betörte az tűzjelző készüléket, amely riasztást adott – írja a Travel Mole. A repülőtér személyzete teljesen kiürítette a terminált, mivel azonban hamar azonosították a riasztás okát, 15 perc múlva mindenkit visszaengedtek. A helyszínre érkező rendőrök nem tartóztatták le az elkövetőt.