Életük végéig havi 5 ezer dollárt kérnek kártérítésként

Az Alabama állambeli Mobile kikötőjébe vontatják a Carnival Triumph luxushajót fedélzetén 3143 utassal és 1086 fős személyzettel
Vágólapra másolva!
A Carnival hajótársaság ellen pert indított egy tavaly februári turista csoport számos tagja, mert amikor a hajó lerobbant, öt napig hánykolódtak a Mexikói-öbölben. Azt szeretnék elérni, hogy életük végéig fejenként havi 5 ezer dollárt kapjanak.
Vágólapra másolva!

A pert 33 utas indította, mert a Texasból induló, és a tervek szerint Mexikóba tartó, négy naposra tervezett túra nem úgy sikerült, ahogy elképzelték. A luxushajó hazafelé tartott, amikor tűz ütött ki, és a motorok felmondták a szolgálatot. Az utasok öt napot töltöttek a lerobbant szerkezetben a Mexikói-öbölben, légkondicionálás nélkül, egyre nagyobb szeméthegyek között, főtt ételek nélkül.

A társaság elismerte, hogy az utasoknak sok kellemetlensége akadt, de hangsúlyozta, hogy mindenki sértetlenül szállt partra, a befizetett díjakat visszakapták, sőt, a cég egy újabb útra szóló ingyenjegyet és még fejenként 500 dollárt is adott kárpótlásként. A havi 5 ezer dolláros életjáradék iránti kérelmet ezért a társaság nagyon opportunista próbálkozásnak tekinti.

Egy 59 éves utas azzal érvel, hogy az eset óta pánikrohamai vannak, és egy komolyabb fertőzést is összeszedett a hajón. „Kaotikus volt az egész, élelemért kellett sorba állnunk öt órán keresztül” – mondja.