Egyedül, barátokkal, párban vagy csoporttal?

Új barátok Ugandában

Nem unalmas egyedül utazni? Idegesítő egy csoport? Hogyan lehet olcsóbban kijönni? Szerzőnk, a Travellina blog írója már mindenféle utazási formát kipróbált, sőt azok kombinációit is – ennek alapján osztja meg velünk tapasztalatait azok előnyeiről, hátrányairól.

Egyedül

Számomra a legizgalmasabb utazási forma nekivágni egyedül felfedezni egy ismeretlen világot. Ilyenkor az ember akkor kel, akkor fekszik, amikor jólesik, oda megy, azt néz meg, amit akar. Ha nem tetszik egy múzeum, nem kell benne órákat nézelődni, de ha megfog egy tér hangulata, akkor akármeddig ülhetek egy kávézóban, és bámulhatok ki a fejemből - nem sürget senki.

Az egyedüli utazás nem csak a rugalmas programok miatt a kedvencem, de azért is, mert akkor vagyok a legnyitottabb a világra, ilyenkor sokkal több helyivel társalgok, mintha egész nap egy hozzám csatolt útitárssal csacsognék. A helyieken túl más utazókkal is össze lehet haverkodni. Bár stoppolni nagyon ritkán szoktam, egyszer tömegközlekedés híján muszáj volt, és a rövid fuvarból végül fergeteges két hetes amerikai road-trip lett.

Amikor az ember egyedül utazik, sokkal több alkalom és idő nyílik a helyiekkel barátkozni (Mianmar) Forrás: Kisgyörgy Éva

Szerencsére én egyedül is remekül érzem magam, így akkor sem esem kétségbe, ha két hétig csak a recepciósokkal és pincérekkel váltok szót. Rengetegen utaznak egyedül, és mindig lehet tudni, hogy mely szállások jó találkozóhelyek, ahol hasonszőrű felfedezőkkel remek programokat lehet szervezni, ha mégis épp elunnám magam.

A leggyakoribb ellenvetés az egyedüli utazástól idegenkedők szerint az, hogy nincs kivel megosztani az élményt. Ez valóban így van, időnként vannak olyan pillanatok, melyek egyértelműen jobbak társsal: fülig szerelmesen bámulni a naplementét, vagy éppen homokvárat építeni a tengerparton.

Londonban az olimpia idején jártam, és nem volt nehéz megtalálni azt a bárt, ahol a magyar szurkolók gyülekeztek - bár utazni egyedül szeretek, szurkolni jobb volt csapatban Forrás: Kisgyörgy Éva

A Facebook óta egyébként nehéz totál egyedül lenni. A blogom facebookos táborában gyakran akad olyan, aki épp ott él, ahonnan épp egy fotót kiteszek, így nem csak jó tippeket kapok, de meghívásokat is. Így futottam össze vacsorára egy kedves fiatal magyar párral a malajziai Georgetownban, vagy például koktéloztam egy este egy maszkati luxusszálló tetején kint élő honfitársakkal.

Párral

Néha az emberre rátelepszik a rózsaszín köd, és ilyenkor se lát, se hall, csak szerelmes. Ezek azok az időszakok, amikor a fenének nincs kedve bokáig érő romokban kódorogni, és ekkor a legjobb dolog a tengerpart, a naplementék, gyertyafényes vacsorák, és kéz a kézben andalogni.

Egy párral megélt utazásban sokszor sokkal intenzívebben lehet megélni ugyanazokat a történéseket, ráadásul a sok közös élmény nagyon erős kapocs. Kevés jobb dolog van, mint fotókkal vagy csak úgy beszélgetés közben együtt idézni fel egy-egy vidám esetet – vagy épp totális szerencsétlenkedést, amelyek utólag azért mindig viccesek.

A vízparti vakáció párosan a legszebb Forrás: Kisgyörgy Éva

Párral viszont csak akkor induljon el az ember, ha a másik ember tényleg a párja, azaz a prioritáslistán előrébb van, mint a látnivalók. Még kezdő utazó koromban tanultam meg a saját példámon, milyen frusztráló lehet az, ha valaki miatt lemaradunk egy nevezetességről. Évekig ábrándoztam arról, hogy ha majd eljutok a Bryce kanyonba, mennyire szeretnék ott hajnalban, napfelkeltekor ücsörögni. A barátaim révén találkoztam egy sráccal, aki szintén arra a környékre indult, így adta magát az ötlet, hogy együtt béreljünk autót. Arra viszont nem számítottam, hogy az illető reggelenként sokáig borotválkozik és szöszmötöl a fürdőszobában, ami miatt a napfelkeltéről is lekéstünk. Szerencsére néhány évvel később alkalmam volt visszatérni, és megnézni azt a csodát, de ez az eset jó lecke volt.

Egy társnak - az érzelmi töltődésen túl - számtalan praktikus előnye is van. A páros utazás anyagilag jobban megéri, hiszen a szállás, autóbérlés költségei így egy főre jóval alacsonyabbra jönnek ki. Egy társ sokat segíthet mindennapos helyzetekben is: a legtipikusabb példa az, hogy nem kell a hátizsákkal mosdóba menni, mert van, aki vigyáz rá. Aki egyszer is egyensúlyozott már egy vécékagyló felett hátizsákot, mert a koszos padlóra nem tudta azt letenni, érti, miről beszélek.

Csoporttal

Háromféle esetben érdemes utazási iroda által szervezett csoportokhoz csatlakozni: egyrészt, ha a célországban a turista infrastruktúra viszonylag fejletlen, így relatíve túl sok idő menne el buszra várakozással, szálláskereséssel, éttermek felkutatásával – ez leggyakrabban Afrikában fordul elő. Persze itt a döntést az is befolyásolja, mennyi ideje van az embernek. Ha rengeteg, akkor nem muszáj megfizetni egy utazási iroda profitját, hanem inkább kivárja az ember a helyi buszokat. De ha egy évben csak 3-4 hét szabadság van, amit minél inkább ki akarunk használni, akkor idegesítőek lehetnek az üresjáratok.

A második eset, ha valahova egyáltalán nincs tömegközlekedés, csak bérelt járművel közelíthető meg, és az olcsóbban kihozható csoportos túra keretében – ilyen volt nekem például a hajókázás a Sepik folyón Pápua Új-Guineában, ahol egyedül megfizethetetlen lett volna egy kenubérlés.

Helyiekkel Pápua Új-Guineában Forrás: Kisgyörgy Éva

Végül vannak olyan tevékenységek, amit veszélyesnek találok egyedül – például nem szívesen vágtam volna neki a dogonok földjének Maliban vezető nélkül. Ha ezek alapján úgy ítélem meg, hogy jobb a csoport, akkor végiggondolom, mit szeretnék az adott országban megnézni, és megkeresem azt az irodát, amelynek a programja a legközelebb áll az elképzeléseimhez. Ha az iroda útiterve nem fedi le teljesen azt, amit elterveztem, akkor sem kell elkeseredni, legfeljebb maradok még egy pár napot, és kikerekítem a programot.

Ha csoporttal megyek, mindig kis létszámú csoportokkal operáló kalandtúra céget választok, melyek mindig elegendő szabadidőt adnak a program során. Ha megállunk egy-egy városban, ott a maximum félnapos orientáció után mindig szabadprogram van, és ez tökéletesen passzol nekem, mert a városokat jobb szeretem egyedül felfedezni.

Túrázáskor vagy épp hajózás közben viszont jó érzés a csoport megnyugtató közege. Így időnként van idő kicsit elszakadni a többiektől, nem megyünk egymás agyára, ugyanakkor nemcsak a helyiekkel, de a csoport tagjaival is új ismeretségeket köthetek. Jellemzően egyedül szoktam becsatlakozni ilyen csoportokba, ha ugyanis vinnék valakit itthonról magammal, leginkább amellett ülnék a buszon, vele vacsoráznék, és vele rónám az utcákat – így egész biztos kevesebb új barátság születne.

Új barátok Ugandában Forrás: Kisgyörgy Éva

Azt is szeretem, hogy ilyenkor egész más típusú embereket ismerhetek meg: otthon a barátaim hasonló korúak és hasonló hátterűek, mint én, hiszen onnan ismerjük egymást, hogy egy iskolába jártunk, egy hobbink van, egy munkahelyünk volt, és hasonló helyeken mozgunk. A csoportokban viszont alkalom nyílik egész más korosztályú és hátterű emberekkel beszélgetni, amiből gyakran hosszan tartó barátságok születnek. Sok útitárssal évekig megmarad a kapcsolat, és az sem ritka, hogy később újra összefutunk.

Egy jó csoport sokat hozzá tud adni az utazási élményhez, egy rossz csoport viszont szerencsére nem tud elvenni belőle – ilyenkor az ember egyszerűen „kikapcsolja" őket, és úgy viszonyul a csoporthoz, mint egyszerű logisztikához: van busz, van szállás szervezve, van idegenvezető.

Túrázni mindig jobb csoporttal (Szlovákia) Forrás: Kisgyörgy Éva

Hogy milyen a rossz csoport vagy rossz csoporttárs? Elsősorban azok, akik nyafognak, fanyalognak, vagy késésekkel hátráltatják a programot. Időnként frusztrálóak lehetnek a szobatársak is – a nylonszatyorral zörgőstől a horkolón át a gyakran kijáróig –, de rájuk kevésbé tudok haragudni, mint aki egyszerűen képtelen élvezni egy vakációt.

Barátokkal

A másik „csoportos" utazási forma a barátokkal való utazás, amihez talán a legnagyobb alkalmazkodóképesség kell. Jó példa volt erre egy téli kiruccanás, amikor néhány barátnőmmel kiugrottunk Bécsbe. Bennem a kirándulás ötlete egy kiállítás miatt vetődött fel. Igen ám, de egy másik lány inkább vásárolgatni szeretett volna, egy harmadik végigjárni a város nevezetességeit, a negyedik pedig ücsörögni egy cappuccino és egy Sacher torta mellett egy hangulatos bécsi kávézóban. Mivel ráadásul hóviharban indultunk el, a kint töltött idő csak néhány óra volt, így nem fért bele minden a programba. Ilyenkor mindenkinek kompromisszumot kell kötni, ami részemről ebben az esetben nem volt gond. Ennek a napnak a legnagyobb öröme ugyanis az volt, hogy végre egy egész napot együtt vihogunk a barátnőkkel, és Bécsbe bármikor vissza tudok menni. Ugyanakkor, ha kifizetek pár százezer forintot egy ázsiai útra, és valószínűleg az adott országba már nem megyek vissza, akkor szeretném az időm száz százalékát arra fordítani, ami engem érdekel – a legkisebb kompromisszum nélkül. Nagyon szeretem a barátaimat, itthon rengeteg programot szervezek velük, de egy külföldi utazás nálam bizony önző dolog.

Sokszor a turisták és a helyiek interakciója is jó fotótéma (Togo) Forrás: Kisgyörgy Éva

Egy jó barát nem feltétlenül jó utazópartner, viszont vannak olyan ismerősök, akikkel kifejezetten jó együtt utazni. Balin, jó tíz éve ismertem meg egy orosz-francia lányt és egy angol fiút, akik Londonban élnek, és akikkel abszolút egy húron pendülünk, ha utazásról van szó. Hasonló az érdeklődésünk, a tempónk, ösztönösen ugyanazokat a szállásokat és éttermeket választjuk ki, és remekül megvagyunk együtt egész nap. Velük mindenféle formában utaztam már – volt, hogy hozzájuk mentem vendégként Londonba, volt, hogy együtt csatlakoztunk be egy nemzetközi csoportba Egyiptomban, és volt, hogy iderepültek Budapestre, majd hármasban autóztuk körbe Szlovéniát.

Lehet persze ezeket kombinálni is. Többször előfordult, hogy nekivágtam egyedül, de az utazást megtörtem egy-két rövid csoportos programmal – például Vietnamot szólóban jártam be, de az északi hegyeken élő színes népcsoportokat egy Hanoiból induló, háromnapos csoportos túra keretében látogattam meg.

És nőként?

Nem gondolom, hogy annak, hogy nő vagyok, nagy jelentősége lenne a tökéletes utazási forma kiválasztásában – a fentiek ugyanúgy érvényesek szerintem mindkét nemre. Én nagyon kevés olyan pillanatra emlékszem, amikor kényelmetlenül vagy veszélyben éreztem volna magam, csak mert lányként egyedül utaztam. Annál több olyan eset fordult elő, amikor a helyiek ösztönösen védelmeztek, segítettek, vagy egyszerűen csak kifejezetten udvariasak és előzékenyek voltak velem.

Összegezve, nem gondolom, hogy egyik vagy másik utazási forma a biztos, hanem helyzettől függően érdemes váltogatni, hogyan vágunk neki. Ugyanígy arra sincs aranyszabály, hogy melyik a legolcsóbb. Az esetek túlnyomó részében a páros utazás hozható ki egy főre vetítve a legkedvezőbben, de bizonyos programok esetén megéri csoporthoz csatlakozni.

A társasutazás nem feltétlenül 40 fős légkondicionált buszt jelent (Szenegál) Forrás: Kisgyörgy Éva

Persze nyilván mindenkit befolyásolnak a saját körülményei is. A legtöbb párkapcsolatban élő ember nem szívesen indul el a párja nélkül (bár erre is vannak kivételek). Az is gyakori, amikor valaki - például nyelvtudás híján - csak idegenvezetővel és csoportban érzi biztonságban magát. Az írásom inkább csak gondolatindítónak és biztatásnak szántam, hogy mindenki merjen kilépni a megszokott kockából. A példám nyomán a baráti körben már sok ismerős vágott neki rég dédelgetett utazási álmait megvalósítani, akik addig partner híján nem mertek elindulni. De győztem már meg csoportos utazástól rettegő magányos világjárót is arról, hogy a társasutazás nem feltétlenül 40 fős légkondicionált buszt jelent, amivel egy szimpla „technikai szünet" minimum fél óra a benzinkútnál. Talán a fenti érvek alapján mindenki át tudja gondolni, melyik az adott esetben a legjobb utazási forma, a lényeg csak az, hogy egyiktől sem kell félni, bárhogy neki lehet vágni a nagyvilágnak.