Vágólapra másolva!
A rögbilabda alakú tárgy pár méterre haladt el az utasszállító repülő felett.
Vágólapra másolva!

Az Airbus A320-as gép pilótája 10 360 méter magasan repült, London Heathrow repülőterétől 32 kilométerre nyugatra. A kapitány beszámolója szerint este 6 óra 35 perckor, nappali fénynél, a bal oldali szélvédőn keresztül egy szivar vagy rögbilabda alakú tárgyat látott, amely ezüstösen csillogott, és fémből lehetett. Gyorsan közeledett, ezért a pilóta biztos volt benne, hogy az azonosítatlan repülő tárgy bele fog csapódni az általa vezetett utasszállítóba. A kapitánynak arra sem volt ideje, hogy értesítse az első tisztet, csak jobbra hajolt. A tárgy végül pár méterrel a repülő felett haladhatott el.

Miután összeszedte magát, a kapitány ellenőrizte a repülő műszereit, és kapcsolatba lépett a légi irányítókkal, hogy jelentse az esetet. A rejtélyes repülő tárgynak azonban nyoma veszett – írja a Telegraph.

Az incidens kivizsgálásával az UK Airprox Boardot bízták meg, amely a brit légtérben előforduló ütközésveszélyes helyzeteket elemzi. A vizsgálat eddig nem tudott fényt deríteni a rejtélyes tárgy földi eredetére. Az adott időpontban nem voltak más repülőgépek az adott helyen, meteorológiai léggömböket sem eresztettek fel, és a katonai radarok sem észleltek semmit.

Az ufóészlelés tavaly július 13-án történt, de csak most, a vizsgálat lezárultával hozták nyilvánosságra. A jelentés nem nevezi meg az érintett légitársaságot vagy a járatszámot, de a repülési magasság alapján nem valószínű, hogy épp le- vagy felszállt.