Lázadás a Ryanair fedélzetén

Ryanair légitársaság, fapados, repülőgép, Boeing 737-800 típusú repülőgépe a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Vágólapra másolva!
A dühös utasok túszul ejtették a légiutas-kísérőket, és megdézsmálták az alkoholkészletet.
Vágólapra másolva!

A történet azzal kezdődött, hogy az ír légitársaság Rabatból Párizsba tartó gépén rosszul lett egy utas. A pilóta emiatt megszakította az utat, így a Marokkóból érkező repülő Madridban szállt le, hogy orvosi segítséget kérjen. Amikor azonban ismét felszállt onnan, már túl késő volt ahhoz, hogy leszálljon Párizs Beauvais repterén, ahol korlátozzák az éjszakai repülést. A gép emiatt Nantes-ban landolt, az utasokkal pedig közölték, hogy ott kell tölteniük az éjszakát

A fedélzeten tartózkodó 170 utas ezután olyannyira dühbe gurult, hogy túszul ejtették a légiutas-kísérőket, és kifosztották a repülőn található készleteket alkoholból, cigarettából, ételekből és parfümökből. „Úgy viselkedtek, mint az állatok" – számolt be az esetről egy reptéri alkalmazott.

Az egyik utas azzal magyarázta tettüket, hogy fáradtak voltak, és idegesek, mert a helyzetet rosszul kezelték. „Éhesek és szomjasak voltunk, nem adott nekünk senki semmilyen információt" – írta le az incidenst, amely január 11-én történt, de most számolt be róla a Metronews című francia napilap cikke alapján a Telegraph. „Akkor már hét órája ültünk a gép fedélzetén a tervezett két és fél helyett, az embereknek enniük kell. Csak segítettünk magunkon" – magyarázta tettüket.

Végül kihívták a rendőrséget, az utasokat pedig szállodába vitték. Néhány óra múlva a Ryanair buszokat küldött értük, amelyekkel elszállította őket Párizsba.

A Ryanair szóvivője szerint a jelentések nem voltak pontosak. „Nem volt semmiféle lázadás Nantes-ban az érkezéskor" – jelentette ki. Tájékoztatása szerint az utasokat éjszakára szállodában helyzeték el, majd másnap reggel busszal elszállították őket Párizs Beauvais-ra, a társaság szabályzatának megfelelően. A szóvivő bocsánatot kért a késésért.