Bicikliút a sínek felett

SkyCycle kerékpárút Londonban
A kerékpárút látványterve
Vágólapra másolva!
A brit főváros közismert zsúfoltságáról, a kerékpárosok azonban most abban reménykedhetnek, hogy egyedülálló megoldást találnak a problémájukra.
Vágólapra másolva!

Londonban azt tervezik, hogy 219 kilométernyi bicikliutat építenek a földfelszín felett a külvárosi vonatok folyosóját felhasználva. A projektet most küldték szét az érintetteknek megvitatásra. Ha jóváhagyják, a tíz szakaszt húsz év alatt építenék fel. Az első rész a város keleti része és a Liverpool Street Station között teremtene kapcsolatot, és több mint 200 millió fontba (72 milliárd forint) kerülne.

A kerékpárút látványterve

A SkyCycle-nak elnevezett kerékpárút tervezett bejárataitól tíz percre közel hárommillióan, a tágabb vonzáskörzetében pedig majdnem hatmillióan élnek – írja a BBC. Minden egyes szakasz óránként 12 ezer bringás közlekedésére alkalmas, és akár 29 perccel is lerövidítheti számukra a tekerést. Az autómentes utakra több mint 200 helyen lehetne fel- és lehajtani. Tervezői azt várják tőle, hogy jelentősen csökkenti a kerékpáros balesetek számát is, amely 2006 és 2011 között 50 százalékkal nőtt.

Az előzetes becslések szerint a levegőben haladó kerékpárutat olcsóbb lenne felépíteni, mint új felszíni utakat vagy alagutakat kiépíteni. Ráadásul az autóutaktól való elkülönítésnek fizikai korlátai is vannak Londonban.