Csontig hatolt az Allah akbar

2013.11.29. 07:01

„A házasság láncai igen súlyosak, ezért viselésükhöz ketten kellenek, sőt néha hárman” – ezt Alexandre Dumas francia író mondta. E megjegyzés tökéletesen illik Ciprus jelenlegi helyzetére is, hiszen a görögök és a törökök együttélését az ENSZ felügyeli a szigeten. A világ egyetlen megosztott fővárosában jártunk. Sőt még azon is túl.

November elején érkeztünk Ciprusra, ez ott a banánszüret ideje. Az emberek ingben-blúzban hömpölyögtek a főváros sétálóutcáján. Egy pillanatra időzzünk el a főváros nevénél, már ez sem egyszerű: angolul Nicosia, görögül Lefkoszía, törökül pedig Lefkoşa. A sziget lakói tehát – attól függően, melyik nyelvet használják – Nicosiában, Lefkoszíában vagy Lefkoşában sétálnak.

A Lidras utca környékét érdemes bejárni: anarchista kocsmától gyarmati hangulatú művészmozin át régimódi borbélyüzletig rengeteg izgalmas helyet fedezhetünk fel. Az egyik áruház kozmetikai pultja előtt egy Maria nevű hölgy egyszer csak elkapta a kezem, leradírozta, majd megmasszírozta – ez a ciprusi vendégszeretet nem mindennapi megnyilvánulása volt.

A város két részét elválasztó Fal homokzsákokból, olajoshordókból, szögesdrótokból és valaha lakott, romjaikban is gyönyörű házakból áll. Mögötte húzódik a senki földje. Ott csak ENSZ-katonák, egyszemű macskák és riadt madarak laknak a gyommal és bozóttal benőtt városi vadonban.

Az ellenőrző ponton sorban kellett állni, útlevél-ellenőrzés, vízumpecsét. Van egy régi szokásom: általában szeretek az adott ország nyelvén köszönni. Ez a mániám még a Balatonról ered, ahol kislányként a strandbüfé előtt a napi fagyimért sorban állva rendszeresen felháborodtam azon, hogy a németek nem magyarul, hanem németül köszönnek nekünk.

Szóval a nicosiai átkelőhelynél személyi igazolványomat átnyújtottam a határőrnek, és mosolyogva kurjantottam el magam, hogy „Kalimera!”, azaz „Jó reggelt!”. A probléma csak az volt, hogy a görög ablakot már elhagytuk, így a velem szemben ülő tiszt nem görög, hanem török volt. A zord vámos felhúzta szemöldökét, rám nézett, majd így szólt: – Nekem soha többet ne mondja, hogy „Kalimera!”, ha nem tud az én nyelvemen köszönni, akkor egy „Good morning!” is elég. Szégyelltem magam a figyelmetlenségemért, és megtanultam tőle, hogyan hangzik törökül a helyes reggeli köszönés. „Günaydın!” Ezzel búcsúztam. A tiszt ekkor már mosolygott.

Mint az Ezeregyéjszaka meséiben

Átlépve a török oldalra, mintha egy másik kontinensre kerültünk volna. Igazi keleti bazársor bejáratánál álltunk. Jöttek-mentek az árusok, fürge, sapkás férfiak és testes, sötét ruhás asszonyok óriási kocsikat tologattak, melyeken temérdek holmi állt halomban. A boltok előtt kényelmesen vízipipáztak, zaccos-bergamottos kávét vagy török teát kortyolgattak. A kereskedők boltjuk ajtaja előtt állva, szívélyesen ajánlgatták portékájukat. Színes kupacokban százféle fűszer kellette magát. Aszalt szilva, datolya, mandarin, narancs, citrom várt vevőjére. Kis üzletekben karobszirupot és szirupban eltett szegfűszeges zöld diót lehetett venni, de ha valaki maniókagyökérre vágyott, ennek sem volt akadálya.

Bazársor a török oldalonForrás: Szederkényi Olga

Török zászlók lengtek mindenhol. A félhold hol piros alapon fehéren, hol fehér alapon pirosban tündökölt (előbbi Törökország, utóbbi pedig az Észak-ciprusi Török Köztársaság zászlaja). A bazársor a főmecsethez vezetett, de előtte még letértünk balra a Büyük Han felé, azaz a Nagy karavánszerájhoz, mely olyan, mintha az Ezeregyéjszaka meséiből került volna ide.

Négyzet alapú emeletes épület, keleties ablakokkal és kerengővel, középen udvarral, kirakodóvásárral és vendéglővel. Itt még minden házilag készül: egy hölgy a márványasztal fölé hajolva rendületlenül végezte gigászi munkáját: hajszálvékonyra nyújtotta a baklavatésztát. A Nagy karavánszeráj feladata korábban is az volt, ami most, fogadott és vendégül látott vándort és kereskedőt. A szomszédban áll a Szerencsejátékosok szerája (éppen felújítják). No, ott másféle élet lehetett.

A nagy karavánszerájbanForrás: Szederkényi Olga

Visszakanyarodtunk a bazársorra. Szép lassan bontakozott ki előttünk a meglehetősen furcsa látvány. Először csak egy minaret látszott, tetején török lobogó lengedezett. Majd még egy ugyanolyan minaret. Szaporáztuk a lépteinket, hogy a gyanúsan szimmetrikus, kéttornyú mecsetet mihamarabb közelről lássuk, és lőn: a két minaret között egy gótikus katedrális állt!

A Szent Szófia-katedrálist még az 1570-es megszállás után építették át az oszmán hódítók. Az épület előtt cizellált lábmosó a híveknek. Mivel éppen nem volt imaidő, bemehettünk. Levettük a cipőt és belülről is megnéztük a mecsetet. A szőnyegek – melyeken az igaz hitű testvérek imádkoznak homlokukkal naponta ötször alázatosan érintve a földet,– Mekka felé vannak fordítva. A mecset mellett találtunk egy dervismúzeumot. Érdemes megkerülni az egész tömböt, és akkor rábukkanunk az 1932-ben épült fedett piacra.

Gótikus mecsetForrás: Szederkényi Olga

Még egy kihagyhatatlan látnivaló bújik meg itt: a Büyük Hamam, a Nagy törökfürdő. A bejárat fél emelettel az utcaszint alatt van. Az épület frissen felújítva. Gyönyörűen berendezték: szőnyegekkel, kelmékkel, gyertyákkal, színes falú üveglámpákkal dekorálták. Aki ide belép, ne hagyjon fel minden reménnyel, mert itt, kérem, újjá lehet születni. Kora délutánig vagy nők vagy férfiak jöhetnek elalélni, délután mixed tourists van. Aki nem hiszi, járjon utána.

Ide kívánkozik még egy fontos felhívás: aki a városközpontból kitéved, ne féljen, baj nem érheti, de a nyugalom megzavarására alkalmas nyomorral és szegénységgel találkozhat.

A Kerínia-hegység sumák

Egy nagy levegő után irány Girne városa, észak felé. Az Észak-ciprusi Török Köztársaság Ciprus szigetének felső harmadán terül el, és csak Törökország ismeri el létező államként. Lakosainak számát 294 ezer főre becslik. Két nagy városa van Lefkoşán, a fővároson kívül: Girne és Famagusta.

Szóval, autóztunk szépen a bal oldalon (brit koronagyarmat volt a sziget, így hát baloldali közlekedés van) az északi tengerpart felé. Rengeteg zászló, majd egy aranyozott Atatürk-szobor fogadott minket a főváros után, a pusztában. A hegyi úton mentünk tovább. Szép lassan kapaszkodtunk felfelé a terepjáróval. A hegyoldalban kövekből kirakott óriási ciprusi török zászló. Megálltunk egy parkolóban fotózni, rajtunk kívül két kis török csapat is itt fényképezkedett.

Arccal északnakForrás: Szederkényi Olga

Ezután elindultunk felfelé, egész pontosan az üzbég hangzású Taşkent tábla irányába. A Kerínia-hegység sumák. Először gyönyörű tájakat mutat fel, lélegzetelállító panorámával, aztán tényleg elakad a lélegzetünk, a szó szoros értelmében! Mámorító mélység, ijesztő szakadék húzódott tőlem öt centire a terepjárónk ajtaján kívül. Ha nem Zsolt lett volna a vezetőnk és sofőrünk – aki nem először teszi meg ezt a veszélyes utat, ráadásul két éve él Cipruson, tehát jól vezet baloldalon is –, akkor a látványtól menten szörnyet haltam volna.

Amikor a virgonc helyiek kocsijukkal szembejöttek az egysávos, hajmeresztő úton, csak a fizika törvényeit meghazudtolva fértünk el egymás mellett. Néha már láttam a felettünk éhesen köröző keselyűket. Semmi gond, két óra alatt átértünk a hegység túlsó oldalára.

Miközben Zsoltival a hegyekben autózunk, beszélgettünk:
- Hogy beszélnek a másik oldalról a helyiek?
- Az itteni törökök azt mondják a görög részre, hogy a "túloldal". A görögök meg ezt a részt "az elfoglalt területnek" hívják.
- Járnak ide turisták?
- Nem igazán. Csak extrém sportokat űzők, underground turisták, meg britek, de kevesen.
- Te milyen sűrűn jársz át?
- Hetente.
- Ért már valaha valami kellemetlenség?
- Nem. Mondjuk, tiszteletben tartom a szabályaikat és nem provokálom őket.
- És ők hogy néznek rád?
- Két éve még furcsán tekintettek az idegenekre. 34 évig nem volt mozgás a két oldal között. 2008 óta át lehet járni, bár a helyiek nem nagyon mozognak.

Csontig hatolt az Allah akbar

Girnét sokan Ciprus legszebb városának tartják. Joggal. A régi kikötő tényleg felejthetetlen hangulatú. Van itt minden: a város felett magas hegycsúcsok, előttünk az azúrkék tenger. A kikötőben ringatózó hajók mögött áll a girnei vár. Macskaköves utcák vezetnek a dombra, az óváros további részeibe. Kiváló vendéglők, vagány hajókocsmák, nyüzsgő sétány, pompás halmeze, mindenféle szórakozóhelyek. Azt is megtapasztaltuk, hogy focimeccs idején drágább a kiszolgálás. A kivetítőn közvetített Fenerbahçe – Galatasaray mérkőzés ürügyén fejenként 4 eurót szedett be tőlünk a pincér, rendelés előtt.

A girnei kikötőForrás: Szederkényi Olga

Reggel ötkor a müezzin ébresztett minket. Konkrétan, ugyanis a mecset tornyának hangszórója a mi szobánk ablakára volt irányítva. Csontig hatolt az Allah akbar. Ez az első ima ideje. Pár órával később reggelizni indultunk. A várfal tövében kis kávézót találtunk. A pincér hatvanas, bajszos, öltönyös, török ember, gyönyörű, fényes, fekete hajjal. Ha az ember nem mondja, hogy török kávét kér, akkor nescafés löttyöt kap. Fizetésnél azért nem árt figyelni. Szívélyes pincérünk néhány euróval megpróbált megrövidíteni minket. Mivel nem sikerült neki, inkább nagyot nevetett. De a reggelije isteni volt.

A girnei Dome Hotelnek érdekes története van. Itt tartották magukat legtovább a görögök a török megszálláskor. Több mint egy évig: 1975 októberéig. A törökök nem sokkal arrébb, az ún. Pine Beach közelében szálltak partra 1974. július 20-án.

Girne környékén rengeteg a látnivaló: Bellapais romos gótikus apátsága és kis házai vagy Szent Hilárion vára a várost körülvevő hegy ormán, elképesztő magasságban. (Hogy ezt a 10-11. században a bizánciak hogyan tudták felépíteni, számomra örök rejtély marad). De csavargás közben belebotolhatunk brit üdülőtelepbe is, ahol minden hibátlan és gondosan díszített. A partraszállás helyszínén a tengerben fürdeni azért pikáns érzés volt.

Csak azt sajnálom, hogy az érintetlenül hagyott Karpas-félszigetre nem jutottunk el, ahol fényes szőrű szamarak kóborolnak. Nem láttuk Szalamisz romjait és a Famagusta határában húzódó legendás szellemvárost sem. Szóval, ide még vissza kell jönnöm, nem kérdés.

Légy az Origo Indulási Oldalának szerzője!