Rekordhidat adtak át Kínában

Jiaxing-Shaoxing, híd, leghosszabb, kína
Vágólapra másolva!
A világ leghosszabb és legszélesebb, többpilonos, kábelrögzítésű hídját adták át a forgalomnak Kínában. 
Vágólapra másolva!

A híd a kelet-kínai Csöcsiang tartomány Saohszing városából 10 kilométer hosszan, a Hangcsou-öblön át ível a szintén csöcsiangi Csiahszing városába. A hidat két pilon tartja, azon kétszer négy sávban közlekedhetnek a járművek - az előírások szerint legkevesebb óránként 70 kiloméres sebességgel, optimálisnak az óránként 100 kilométeres sebességet tartják a tervezők. A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint a minimumsebesség elérésére nem képes közlekedők - így a gyalogosok, motorosok, régi autók - ki vannak tiltva a híd területéről.

Kétszer négy sávon mehetnek a járművek Forrás: Northfoto/Xinhua/Xu Yu

Az építmény maga már május végén megnyitott a forgalom előtt, ám az utolsó részeit e hét elején rögzítették. A hidat hétéves munkával építették meg, a sajtó szerint gondot elsősorban az erős, gyakran több métert is elérő hullámok legyőzése nehezítette.

A Csiahszing-Saohszing híd egyébként nem az egyetlen a rekordhosszú kínai kábelhidak sorában, korábban a szintén kelet-kínai, Nantongot és Csangsut összekötő kábelhídja tartotta a nemzeti rekordot.

Hét évig építették Forrás: Northfoto/Xinhua/Xu Yu