Repült minden a repülők fedélzetén

Felkapaszkodott egy három méter hosszú piton az ausztrál Qantas légitársaság egyik gépére, illusztráció
Vágólapra másolva!
Két utast kellett kórházba vinni azután, hogy Qantas leszálláshoz készülő gépei légörvénybe kerültek.
Vágólapra másolva!

A Qantas ausztrál légitársaság Boeing 767-300-as gép Melbourne-ból Sydneybe tartott pénteken, és épp leszálláshoz ereszkedett – számol be az Aviation Herald. Körülbelül 3000 láb (914 méter) magasan járt, amikor komoly légörvénybe került. A pilóták ezért megszakították a leszállást, és ismét 8000 láb (2438 méter) magasságba emelték a gépet. Végül az ausztráliai Newcastle-ban szálltak le. A leszállás után két utast kórházba vittek, mert olyan tárgyak találták el őket, amelyek a turbulencia alatt a levegőben repültek.

Öt perccel az eset után a Qantas egy másik gépe, egy Perthből Sydney-be tartó Airbus 330-200-as is érezte a légörvényt, amikor már 1000 láb (305 méter) alatt járt. A pilóták azt jelentették a toronynak, hogy egy nagy lökést éreztek, amikor az északi szél először keletire, majd nyugatira változott. Ez a repülő is Newcastle-nak vette az irányt. Ezen a gépen nem történt sérülés, de egy utas elmondása szerint mobil telefonok, laptopok és kézipoggyászok repültek a levegőbe, a végső leszálláskor pedig sok hányózacskó megtelt.

A helyi média szerint a az első gép hosszú ideig körözött Sydney-től északra, mielőtt úgy döntött, hogy Newcastle-ban száll le. Ezalatt azonban több le- és felszállás is történt Sydney repülőterén. A második Qantas gép viszont nem Newcastle-ban szállt le végül, hanem Brisbane-ben, ahol elszállásolták az utasokat. A Newcastle-ban földet ért első gép utasait busszal vitták Sydney-be.

Egy korábbi turbulenciáról, amely a Singapore Airlines gépét érte, itt nézhet képeket.