Híres magyarok nyomában Párizsban
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Párizs felé repülök, de most kivételesen nem a franciákra vagyok kíváncsi, hanem a magyarokra. Október 15-étől látogatható ugyanis az Allegro Barbaro-kiállítás, ahol a főszereplők: Bartók, Ady, Rippl-Rónai és a Nyolcak.
Leszállás után a reptéren megveszem az első tonhalas bagettet, és irány a helyi HÉV, az RER (ejtsd: eröer). A munkám miatt évente többször utazom a francia fővárosba. Bár vannak kedvenc helyeim, ahova mindig elzarándokolok, azért megpróbálok újakat is felfedezni.
Kati barátnőm a Canal Saint-Martin partjára kalauzol. A pazar kanális két oldalán bárok, éttermek, szórakozóhelyek. A vendégek kambodzsai, indiai, olasz vagy francia bisztrók teraszán étkeznek, az aperitifet és a kávét pedig – szokás szerint – egy másik bár teraszán fogyasztják el. Mi egy olyan helyre ültünk be, ahol bretagne-i koszt van, azaz sós vagy édes óriáspalacsinta. Amikor a mosdóba tartottam, felfedeztem, hogy a zene nem a rádióból szól, hanem egy egyszemélyes jazz-zenekar szolgáltatja. A megszállott pasas konkrétan zenebohóc volt, csak nem annak öltözött.
Lehet, hogy ősszel ez a divat Párizsban, mert másnap összefutottam egy másik zenebohóccal is, igaz, ő már piros orral, színpompás jelmezben, narancssárga parókában, a kezében gitárral, a szájában síppal és a hátán dobbal szlalomozott a gazdagok és turisták által elözönlött Saint-Germain-des-Prés negyedben.
Ahol több Ady-vers született
A Musée d’Orsay-ben csak másnapra vártak, hogy megmutassák az Allegro Barbaro-kiállítást. Eldöntöttem, hogy ezt a napot azzal töltöm, hogy híres magyarok nyomait követem Párizsban.
Ady Endre először 1904-ben érkezett a francia fővárosba. Egyik kedvelt szállodája a Grand Hôtel des Balcons volt. Szecessziós szálloda az Odéon Színház mögött. Ady és Léda rendszerint a 43-as szoba lakói voltak. A szobában van kandalló, fürdőszoba viszont csak a folyosó végén. (A később erre járó József Attila „burzsujnak” minősítette a helyet.) Elképzeltem egy 1906-os jelentet a recepción.
- Jó reggelt, Monsieur, saját néven volt a foglalás?
- Bonjour, Ady, André Ady.
- És a Madame?
- Igen. Majd érkezik.
- Parancsoljon, a 43-as szoba, s'il vous plaît, mint mindig.
- Küldenék egy csőpostát, Monsieur.
- Igen, parancsoljon, ide lehet írni.
- Voilà!
- „Maga nélkül nekem Paris sem kell” – betűzte a recepciós.
A Luxembourg kert felé folytattam utam. A kerítésén mindig kiállítás van. Most éppen óriási fotók mutatják be Franciaország legszebb városait és természeti szépségeit.
A parkban sétáltam egy nagyot, és jókat nevettem azon, hogy bizonyos pázsitok sarkánál táblára írták, hogy „fűre lépni szabad”. Az ilyen területeken piknikeznek a környező egyetemek (pl. a Sorbonne) és a gimnáziumok tanulói. Az üzletemberek is szívesen fogyasztják el ebédjüket a "természet lágy ölén". Az idősebbeknek maradnak a padok. A kert tele virággal, a tóban kacsák úsznak, a sövények között szobrok sorakoznak. Eszembe jutott a jó Grau tanárnő a gimnáziumból, aki lelkesen magyarázta a különbséget a francia és az angol kert között. Nekem ez jobban tetszik.
A parkból kilépve kezdődik a rue de Médicis, itt működött egykor a Gambrinus kávéház, ahol több Ady-vers született. Gyanítható, hogy a Párizsban járt az Ősz címűt is ez a környezet ihlette, hiszen a Szent Mihály sugárút (Boulevard Saint-Michel) csupán karnyújtásnyira van.
Innen hétperces gyalogút a Magyar Intézet. A következő hónapokban a Musée d’Orsay kiállításával párhuzamosan világhírű, magyar származású fotósok (József Pécsi, André Kertész, Ergy Landau, Angelo, Dénes Rónai, Olga Máté, Ada Ackermann) munkáit mutatják be, magyar festők párizsi akadémiákon készített képeit láthatják a látogatók, és lesz Bartók-maraton is. A programok ingyenesek.
A bejárat előtt álló szobor bátran pályázhatna "Az utca fő attrakciója" címre, mert a kalapos, merengő lány mellé szinte minden ember leül egy fotóra. Az utca (Rue Bonaparte) másik szenzációja a Saint-Sulpice templom, Dan Brown Da Vinci-kód című bestsellerének egyik kulcshelyszíne.
Ady másik kedves szállodájához metróval mentem át. Meg is bántam. Csúcsidőben a párizsi földalatti használata felér egy túlélőtúrával. Körülbelül 10 millió ember indul egyszerre hazafelé, ebből legalább kilenc az én lábujjaimon keresztül szeretne hazaérkezni. A Gare Saint-Lazare-tól nem messze, a Constantinapole utcában áll az egykori Hôtel de l’Europe, ma Hôtel Quality Opéra St-Lazare.
Belépek, és mondom, hogy magyar vagyok, a recepciós rögtön elmosolyodik, és közli, hogy fotózhatok. Márványtábla és bronzszobor emlékezik meg Ady Endréről, mint egykori törzsvendégről. A másik ikonikus bérlő maga Marcel Proust volt, Az eltűnt idő nyomában írója. Az üvegplafonú étterem az ő portréikkal van kitapétázva. Adyról nemcsak magányos kép látható, hanem egy Csinszkával közös fotó is. Azt nem nagyon értem, miért nem Léda szerepel mellette…
Trianonnal ér véget
A nap befejezéseként a Bartók Béla parkot néztem meg. Az Eiffel-toronytól maximum 10 perces séta. A teret is Bartók Béláról nevezték el, mint kiderült. A pici, de remekbe szabott park közepén egy fa alatt áll a zeneszerző. Ugyanennek a szobornak a mását láttam már Brüsszelben és Dunaújvárosban is. Megható, ahogy Bartók egykedvűen nézelődik az Eiffel-torony tövében.
Eljött a nagy nap. Claire Bernardi, a Musée d’Orsay kurátora várt. Ez a múzeum Párizs 6. leglátogatottabb műemléke, 3 millió 600 ezer ember keresi fel évente. "A magyar kiállítás két okból született: egyrészt állandó célkitűzésünk nemzeti kollekciók bemutatása, másrészt a főigazgató a klasszikus zene szerelmese. Így Mahler és Debussy után Bartókra esett a választása" – mesélte Claire.
Ahogy beléptem az első terembe, teljes sötétség és Bartók Béla zenéje fogadott. Egy résen keresztül megpillantottam a kiállítás többi szereplőjét. Szemközt a falon a tárlat festőinek önarcképei lógnak. Egyből visszarepültem a XX. század elejére. A magyar avantgárd képviselőinek festményei a húszas évekig készültek.
Aztán egy Márffy Ödön-idézet kalauzolja a látogatót. "Az volt a magyar művészeti életben a forradalmárok kora. A költészetben Ady, a zenében Bartók, a festészetben pedig mi, a Nyolcak". Ezért szerveződött a kiállítás a Nyolcak (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos) köré, de kibővítették a csoportot, például Rippl-Rónai Józseffel.
Az egyik teremben a párizsi akadémiákon készült képek, egy másikban a francia fővárost ábrázoló festmények láthatók. "A francia művészeti életben nem annyira ismertek ezek a festők – folytatta Claire Bernardi −, de önöknél is csak nemrég fedezték fel őket újra". Közben folyékonyan használja az olyan magyar szavakat, mint "Nyergesújfalu", "Nagybánya" vagy éppen "Kaposvár". "Másfél éve ezekkel a festőkkel élek, hát hogyne tudnék mindent fejből, ami velük kapcsolatos!" – tette hozzá nevetve.
Fotók, régi könyvek, kották, plakátok sorakoznak a vitrinekben. Egy képernyőn végtelenítve megy Ady Endre temetése, egy másikon a korabeli Budapest utcáin készült felvételek. A különteremben a Kékszakállú herceg vára című operát vetítik (magyarul), de kis kabinokban is lehet Bartókot hallgatni. Közben ráláthatunk a festményekre. Az egyik ilyen merengésnél vettem észre, hogy a Szajnára nyíló ablakok közötti falon két Magyarország-térkép díszeleg. Egy Nagy- és egy Kismagyarország. Claire Bernardinak valószínűleg feltűnt a meglepetésem, mert így búcsúzott: "Erről a korszakról beszélünk. Időben Trianonnal ér véget a kiállítás. Azért látni kell a különbséget, nem?"
Az pedig, hogy a múzeum elegáns éttermében január 26-ig magyar menüsort kóstolhatnak a vendégek, már csak hab a tortán. Tudják, Párizs még mindig megér egy misét.