Kényszerleszállás lézer miatt

egy repülőgép száll fel a londoni Gatwick reptérről
Vágólapra másolva!
A Sun Country Airline Minneapolisból Seattle-be tartó járatának meg kellett szakítania az útját, miután egy utas saját készítésű eszközével égetett lyukat a mellette lévő üléseken.
Vágólapra másolva!

A Boeing 737-700-as típusú gép 105 utassal és ötfős személyzettel a fedélzetén 200 mérföldre (322 kilométer) volt a célállomástól, amikor az utaskísérők füstszagot éreztek - írja a Telegraph. A repülő azonnal a Montana és Washington állam határa melletti Spokane felé vette az irányt, és 15 perccel később leszállt.

A készenléti egységek nem találtak tűznyomokat, de a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) letartóztatta Alex Philip Langloys Millert, aki egy munkanélküli vegyész Minneapolisból. Az utasnál ugyanis két kisméretű, házi készítésű lézerkészüléket találtak, ülése mellett pedig több kis égetett lyuk volt az székborításon. Szándékos károkozás miatt emelhetnek ellene vádat.