Víz alatti múzeum az Adrián

vízalatti múzeum Mali Losinjban, Horvátország
Vágólapra másolva!
Tenger alatti régészeti múzeum nyílt az észak-adriai Mali Lošinjban, a Cikat-öbölben, ahol a víz alatti régészet tárgyait láthatja az érdeklődő 4 métertől 12 méterig terjedő mélységben.
Vágólapra másolva!

Mali Lošinj az Adria szigeteinek legnagyobb települése, Lošinj sziget fővárosa, a Kvarner nyugati részének közigazgatási, kulturális és gazdasági központja. A 300 négyzetméteres víz alatti területen a helyi és a rijekai búvárklub ötlete nyomán valósult meg a kiállítás.

A kiállítás elhelyezkedése Forrás: DIVER SPORT CENTER D.O.O.

A víz alatti tárlat sztárja Apoxüomenosz, az időszámítás előtti atléta bronzszobra. A leletet egy belga turista fedezte fel 1996-ban Lošinj sziget közelében a tengerfenéken, két szikla között, a homokban. A 192 centiméter magas sportoló szobrát 1999-ben emelték ki az Adriai-tengerből. Hét évig restaurálták, azután először Firenzében, a Palazzo Mediciben állították ki, ahol két hónap alatt 80 ezren voltak rá kíváncsiak.

A 300 négyzetméter nagyságú területen a víz alatt 11 eredeti tárgy másolatát állították ki, az atléta életnagyságú szobra 12 méter mélyen van, emellett ugyancsak múzeumi replikák, köztük amforák, velencei ágyúmaradványok, öreg vasmacskák és más érdekességek láthatók a kiállításon - írta a Jutarnji List című zágrábi napilap.

Forrás: DIVER SPORT CENTER D.O.O.

A víz alatti tárlat a búvárklub számításai szerint 35 perc alatt végignézhető. A megnyitón búvárok filmet készítettek róla, és ezt vetítik a Lošinji Múzeumban, ahol kiállításon láthatók a víz alatti régészetről készült legismertebb fotográfiák. A horvát turisztikai minisztérium reméli, hogy ezzel a különleges víz alatti tárlattal élénkül a búvárturizmus.

Forrás: DIVER SPORT CENTER D.O.O.
Forrás: Origo

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!