Kétlaki magyarok a nagyvilágban

kétlaki életmód, illusztráció, utazás
Vágólapra másolva!
Egyik lábbal itt, a másikkal egy másik országban. Minimum két SIM-kártya, de nem egyszer két ruhatár, netán két autó. A netnomád életmódnak köszönhetően ma már nem kell okvetlen ugyanabban az országban töltenie az embernek az ideje nagy részét, ahol dolgozik. A motivációk a kétlakiságra eltérőek: van, aki a tél elől menekül, másnál egyszerűen csak a szerelem alakította ki ezt az életformát. Egy biztos: az átmeneti távollét során az utazás rutinná válik, az ember pedig szervezetebb lesz. Az országok közti ingázó életmód előnyeiről, hátrányairól valamint jellemfejlesztő hatásáról beszélt három olyan ember, aki nem akar véglegesen lemondani Magyarországról.
Vágólapra másolva!

"SIM-kártyából állandóan van nálam 7-8, a munkámhoz elengedhetetlen az állandó elérhetőség és a költséghatékony kommunikáció" - mondja Zákonyi Bence, aki családjával Máltán él. Néhány kitérő után telepedtek le ott: 2000 és 2003 között télen Brazíliában laktak, nyáron Magyarországon, amiből egy keveset Budapesten, sokat a Balatonon. 2008-tól évente költöznek és egy-egy évet maradnak különböző országokban: Olaszország, Portugália és Brazília után jött Málta.

Forrás: Zákonyi Bence
Zákonyi Bence és családja már több országban élt, a gyerekek három nyelven beszélnek folyékonyan

Saját definíciója szerint úgynevezett netnomád életmódot él, ami a munkája jellegéből fakad: online, pr és marketing szabadúszás, némi újságírással vegyítve. Munkatársaival évi néhány alkalommal kell csak találkoznia, "viszont nagyon nem árt, ha az ember utazik, és új infókat, piacokat fedez fel". A főcsapás mellett gyakran tolmácsol, főleg afrikai országokban és Dél-Amerikában.

"Csak hideg ne legyen!"

Hosszú évek után nemrég szabadult meg magyarországi lakáshitelétől, és most már egyáltalán nem vágyik saját lakásra. Annál szívesebben váltogatja lakhelyeit, és sajátos logika mentén alakította ki többlaki életmódját: "A megrendelőim főleg svájciak, ezért elég gyakran utazom oda, de túl hideg ahhoz, hogy ott lakjunk, ráadásul pont így tudok árelőnyt elérni a svájci kollégákhoz képest. Nekik meg kell fizetniük a magas költségeket, míg én ugyanazt a feladatot nagyságrendekkel olcsóbban tudom megoldani" - magyarázza.

"Csak hideg ne legyen" - ez volt eddigi vezérlőelve, amikor családjával egy újabb ország mellett döntött. Az éghajlat mellett azt is fontosnak tartja, hogy Európa sok mediterrán térségében olcsóbb az élet, mint Magyarországon: "Ugyanabból a fizetésből sokkal értelmesebb életet lehet élni. Utálom a hideget, annál jobban csak a magyar közállapotokat. Ráadásul kiderült, hogy a mediterrán életstílus sokkal jobban passzol hozzánk, mint az észak-európaibb." Ha nem nézné a gyerekei érdekeit, akkor folyamatosan utazna. A gyerekeket ezidáig nem zavarta a sok költözés, most viszont úgy gondolják, hogy érdemes lenne öt évig egy helyben maradniuk: a fia tízéves és szeptemberben a tizedik iskoláját kezdi, míg hétéves lánya eddig három különböző iskolába járt. A gyerekek három nyelven folyékonyan beszélnek.

Nyaranta viszi őket Magyarországra, hogy a nagyszülőkkel is lehessenek, iskolakezdésre visszaérnek Máltára; és emellett igyekeznek a felesége brazil családját is rendszeresen látogatni. Az elmúlt években változó volt, mennyi időt töltöttek egyhuzamban Magyarországon: volt, hogy csak évi három hónapot, volt, hogy ötöt, "a tendencia az, hogy egyre kevesebbet, ennek oka leginkább a gyerekek iskolái és az otthoni élet". Honvágya sincs már: "Körülbelül két hét után elfogy az energiám otthon, addig tudom biztatni a körülöttem lévőket, majd egy hónap múlva teljes letargiába süllyedek, és számolom a napokat, amikor el tudok menekülni vissza valami olyan helyre, ahol emberi módon lehet élni. Nem a pénzről van szó, hanem közhangulatról, életminőségről, szellemi szintről és kifinomultságról" - mondja. Amikor huzamosabb ideig nincsenek Magyarországon, természetesen hiányoznak neki a szülei, a barátok és a magyar ételek, bár a felesége megtanulta a magyar konyhát, úgyhogy néha meglepi egy-két magyar ízzel.

Életmódjának egyetlen számottevő mellékhatását a folyamatos és idegőrlő költözködésben látja. Bár ha nincs szükség igazán téli ruházatra, akkor a menetfelszerelés pár elegánsabb, de inkább sportos ruhára apad. "Akkora rutinunk van már, hogy egy nap alatt menetkészek vagyunk, beleértve a csomagolást is, szegény feleségem már könyvet írhatna erről. Egy idő után a hivatalos ügyek, az állandó átjelentkezések, betegbiztosítások, adópapírok stb. elintézése is hétköznapi feladattá válik" - amit jobban is szeret maga elintézni, bár a profi ügyintézők megbízását is jónak tartja.

"Amit sajnálok, hogy a könyvtáram szétszóródott a világon, érdekes módon ebből lopták el a legtöbb darabot költözéseink során. Egyre inkább az olvasás is online lesz, de azért hiányoznak a könyveim" - búslakodik.

Át kell gondolni, mik a prioritások az életben

"Az biztos, hogy szervezettnek, összeszedettnek kell lenni. Egyik helyen sem szabad túl sok befizetetlen csekket felhalmozni, könnyebb elúszni a kötelező tennivalókkal" - mondja Szigeti Zsófi, aki a svájci Lausanne és Budapest között ingázik immár három éve, nagyjából havonta. "Mostanra átlagosan havonta 8-10 napot töltök itthon, de ha nincs megbízásom - ilyen volt például a január-februári időszak -, akkor folyamatosan Lausanne-van vagyok. Néha az is előfordul, hogy egy-egy nagyobb munka miatt viszont hosszabb időt töltök Budapesten."

Forrás: Erdőháti Áron
Szigeti Zsófi Lausanne és Budapest között ingázik, sokszor havonta

Munkája lehetővé teszi ezt az életstílust: enteriőrstylistként dolgozik, ami a dekoratőri munkával és a lakberendezéssel is rokon: "Az alapvető különbség, hogy egy stylist nagyon sokat dolgozik fotózásokon, forgatásokon. Foglalkozom enteriőrök berendezésével magazinok számára fotózásokra és magánemberek otthonainak berendezésével is, dekorálok kirakatokat, esküvőket, ételfotózásokon dolgozom, szakácskönyvek fotóanyagával foglalkozom, de éppen most egy főzőműsor látványvilágáért felelek" - magyarázza. Ezek mind olyan típusú munkák, amelyek előre nagyon jól tervezhetők.

Nem tudatos döntés eredménye nála ez az életmód. Miután Budapesten beleszeretett egy magyar férfiba, aki hosszabb ideje kint él és dolgozik, távkapcsolatba kezdtek, ami idővel komolyra fordult, így egyre több időt töltött Svájcban. Majd kezdtek eltolódni az arányok. Munkája Budapesthez köti, így rendszeresen hazajár dolgozni, mivel szabadúszóként elég rugalmasan tudja alakítani a munkáit. "Sosem gondoltam, hogy külföldön fogok élni. Érdekes, hogy tulajdonképpen még most sem így gondolok magamra. Igazi röghöz kötött magyar voltam. De egy idő után fontosabb volt, hogy kivel élek, mint hogy hol. Ráadásul ez idáig egyikről sem kellett lemondanom. Mindkét helyen otthon vagyok. Az elején féltem, de mostanra élvezem" - foglalja össze eddigi tapasztalatait.

A tervezhetőségnek és a fapados járatoknak köszönhetően a rendszeres ingázás nem emészti fel a teljes büdzséjét. "Hihetetlen, de gyakran nem is drágább, mint ha Debrecen-Budapest között ingáznék. A repülőút egy óra negyven perc. Szóval mostanra az utazás elég komoly rutinná vált" - mondja. A rutin sem szerettette meg vele a repülést, de mivel ez az utazás leglogikusabb formája, eddig mindig ezt választotta. Egyetlen kézipoggyásszal jön-megy, amelyben az iratai, a laptopja és a fényképezőgépe van.

A duplázás viszont elkerülhetetlen: "Mindenből kettő van: lakás, ruhatár, autó - ami elengedhetetlen a munkámhoz -, telefon. Előfordul, hogy néha azt érzem, valami hiányzik, de elég különböző a két életem, így más dolgokra van szükségem a két helyen" - mondja. Az ingázás miatt időről időre adódnak olyan helyzetek, amikor át kell gondolnia, hogy mik is a prioritások az életében. "Ez egy normál életritmusnál talán ritkábban fordul elő. Ezt tartom az ingázóélet egyik legfontosabb hozadékának."

Másképp él és dolgozik a két városban? "Lausanne-ban kevesebb a stressz, mert nem dolgozom úgy, mint Budapesten: kipihentebb, nyugodtabb vagyok, és mellettem van a szerelmem, ami kedvez az általános kedélyállapotomnak" - mondja. Ott inkább a munkája szervezési részét intézi, főleg e-mailben, telefonon; és az utóbbi időben a kinti idő nagy részét nyelvtanulással töltötte. Emellett kertekkel és virágokkal foglalkozó blogot ír, "erre is inkább kint jut időm, de állandó elmaradásban vagyok, pedig ez a munkám számomra legkedvesebb része. Olyan, mint egy magazin, csak az én személyes élményeim, tapasztalataim nyomán íródik: a világ egy virágimádó szemével."

Amúgy Svájcból a család és barátok, Budapestről rendszerint a szerelme hiányzik; mindezek ellenére mindkét hely előnyeit élvezi "és ez nagyszerű dolog". "Pesten Lausanne nyugalma, Lausanne-ban pedig a pesti nyüzsgés hiányzik, de inkább úgy fogalmaznék, hogy mindig várom a másik állapotot. Mindkettőt imádom" - mondja. A távollét pedig egy új szemléletmódot is magával hozott: "Kritikus lettem Magyarországgal kapcsolatban, talán kritikusabb, kevésbé elnéző, mint amikor csak itthon éltem. Svájcban élni pedig sokkal jobb, mint korábban képzeltem, összességében mindenképp pozitív csalódás a korábbi, sztereotip ismereteimhez képest" - mondja.

Muszáj rugalmasnak maradnod, és ez sokszor fárasztó

Horváth Mónika is a párkapcsolata miatt lett kétlaki; barátja megismerkedésük idején Franciaországban, jelenleg Angliában él. Noha alapvetően otthonülő típusnak tartja magát, és soha nem tervezett költözést, egy éve Angliában él, egy vidéki kisvárosban. Innen ingázik haza rendszeresen, részben azért, mert "nem tudok és nem is akarok elszakadni az otthonomtól". Főleg Magyarországra dolgozik, és sikerült olyan gördülékenyen fenntartania a kommunikációt, hogy sokan észre sem veszik, hogy nincs Budapesten.

Forrás: Horváth Mónika
Horváth Mónika munka közben az angol tájban

Munkája mindkét országban azonos: szabadúszó meseillusztrátor és grafikus, emellett saját tervezésű textilbabáit varrja, melyeknek a Manka nevet adta. "Mondhatjuk, hogy földrajzi helytől független ez a munka, kell hozzá egy asztal, egy varrógép, egy laptop és internet. De az igazság az, hogy elég nehéz mindig mindent költöztetni, új helyen új munkahelyet kialakítani. A varráshoz anyagok és eszközök kellenek, egy szép nagy műhelyt is meg tudnék tölteni az itteni és az otthoni kellékekkel" - magyarázza.

A tárgyak megduplázása nála is kikerülhetetlen, sőt: nemcsak két telefonja van, hanem három varrógépe, két laptopja, két szkennere, négy rajzasztala. És rengeteg textilje mindkét országban. A legnagyobb gondot nála is a könyvek okozzák: "Sokszor az kellene, ami nem itt van, és ez néha problémát szül, de már rugalmasabb vagyok, és viszonylag könnyebben lemondok dolgokról. Hosszú távon viszont ez nagyon fárasztó lehet, és azért elég sokat költök arra, hogy megvegyek valami apróságot, amiből egyébként otthon már van, de most van rá szükségem" - magyarázza.

Az ingázás őt is szervezettségre szoktatta: az útlevelét beszkennelte és elküldte magának e-mailben is, illetve általában figyel rá, hová teszi. Mindennek fontos lett a lejárati dátuma. A töltőket, kábeleket is egy helyre gyűjti, és sokkal nagyobb rendet tart munka közben. A brit közlekedés miatt arra pedig mindkét országban jobban figyel, hogy az út melyik oldalán megy.

Mónika az utazás klasszikusabb formáját kedveli, ezért nem száll repülőre, busszal ingázik. Ez tudatos választás eredménye: "Elég hosszú az út, de pont ezt szeretem benne, egy teljes napig semmi dolgom, még magamnak se tudok kitalálni semmit, így hát ilyenkor rendszerezem a gondolataimat a noteszemben, firkálok, előveszek egy könyvet, de aztán inkább csak bámulok kifelé. Totális kikapcsolódás" - mondja.
Az utazások akkora hatással vannak rá, hogy egy tavaly megjelent mesekönyvében ezeket az élményeket dolgozta fel: a Manka utazásai felerészt Franciaországról, felerészt Angliáról szólnak. Kialakított egy munkájához kapcsolódó rutint is: "Bárhová megyek, ami egy kicsit is izgalmasabb helyszín, viszek magammal egy Mankát (vagy többet), és lefotózom, a képeket pedig a blogomon és a Facebookon posztolom."

Nem lett kritikusabb Magyarországgal szemben, "inkább elszomorít, hogy otthon mennyivel nehezebb elérni valamit, boldogulni, mint ahogyan itt látom, az itteni embereken. Mintha feleannyi problémájuk lenne. Emiatt persze a közhangulat is teljesen más, sokkal kellemesebb így élni" - mondja, hozzátéve, hogy ők vidéken élnek, a nagyvárosi Anglia alighanem teljesen más. Családja és barátai hiányát pedig igyekszik az internet segítségével pótolni, "de ez nem ugyanaz, érzem, hogy sok mindenből kimaradunk egymás életében. Bár ugyanezért talán az együtt töltött idő is intenzívebb."

Ez a létforma szerinte két szempontból mindenképp sokat formál az emberen: "előnye, hogy rugalmasan, frissen tart, de a hátránya talán ugyanez: egyszerűen muszáj rugalmasnak maradnod, és ez sokszor fárasztó" - mondja. A másik hozadéka szerinte pedig az, hogy "ha külföldön próbálsz élni, újra kell definiálnod magad, mindent, az egész életed, a céljaid, hogy mit miért és hogyan csinálsz. Önismereti tréningnek is nagyon hasznos."

Az angliai élet egyenes következményként azt vette észre magán, hogy amikor Magyarországon van, sokkal türelmesebben várakozik a postán a sorban, és nem érti, miért dudálnak folyton egymásra az autósok. "Lehet, hogy ez már az itteni mentalitás hatása, itt, Angliában kevésbé látni türelmetlen, frusztrált embert. Ezzel együtt szerintem utazni azt is jelenti, hogy képletesen is eltávolodsz dolgoktól."

Végeredményben érdemes belevágni a kétlaki életmódba, vagy nem. Bence összegzése bíztató: "Ha mindkét helyen jól mennek a dolgok, akkor csak javasolni tudom a kétlaki életmódot. Tapasztalás, életminőség, élmények sokasága szépíti meg az ember napjait. Ha azonban gazdasági vagy politikai jellegű okok miatt kénytelen így tenni az ember, akkor nagyon oda kell figyelni arra, hogy ne keseredjen bele az ember, ezt gyakran látom külföldre kényszerült honfitársaimon".

Az ingázás és az ökológiai lábnyom

A globalizált életstílussal járó rengeteg utazás nem igazán kedvez az ember ökológiai lábnyomának. Arról kérdeztük megszólalóinkat, hogyan birkóznak meg az ebből fakadó rossz érzéssel. Mónika ugyebár eleve nem repül, hanem buszozik; Bencének sosem volt autója, ha teheti bringával jár, de még inkább gyalog közlekedik, Zsófi csak akkor ül autóba, ha nagyon muszáj. Bence repjegyvásárlásnál nem nyomja be a kompenzálás gombot, viszont gyakran indul sétálni szemeteszsákkal. "A mediterrán és trópusi emberek gyakran és szívesen szemetelnek, bár ők is gyorsan változnak ebben a kérdésben. Ez a minimum, amit megtehetek, a saját bejárható környezetem tisztán tartásával kicsit én is hozzájárulhatok ahhoz, hogy olyan legyen a táj, amilyennek lennie kell." Zsófi a sok repülést leszámítva elég tudatosan él: szelektíven gyűjti a hulladékot, és sokat tömegközlekedik. Svájcban kis fogyasztású az autójuk, spórol a villannyal, környezetbarát vegyszereket használ.