Nigériai görög az egymilliárdodik turista

Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő homlokzata
Vágólapra másolva!
Idén ma regisztrálták az egymilliárdodik turistaérkezést a világon, ezzel új rekord dőlt meg. Mivel nem tudni, pontosan ki az, minden ország maga döntheti ezt el szimbolikusan. Magyarországon egy Agárdra látogató görög állampolgárságú vendéget köszöntöttek, aki Nigériában született.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (WTO) közleménye szerint az új rekord azt jelenti, hogy mostanra már minden 12 munkahelyből egy az idegenforgalomhoz kötődik, és a világ szolgáltatásexportjának 30 százalékát immár az idegenforgalom adja. Közvetve és közvetlenül ez a szektor adja a globális GDP 8 százalékát, a legkevésbé fejlett országok exportjának pedig 8 százalékát.

Hogy mennyire fontos bevételi forrássá vált a turizmus, arra külön kampánnyal igyekszik felhívni a figyelmet a WTO egy közvélemény-kutatás eredményeképpen. Arra kérnek minden utazót, hogy mindenhol vásároljon helyi terméket - legyen szó élelmiszerről vagy szuvenírről -, és béreljen fel helyi idegenvezetőt, hogy az elköltött pénz a helyieket segítsék. Fontosnak tartják azt is, hogy az utazók tiszteljék a helyi kultúrát, ismerjék jobban úti céljukat, és tanuljanak meg egy-két kifejezést a helyi nyelven is.

Mivel lehetetlen meghatározni az egymilliárdodik utas pontos személyét, számos ország ezt saját hatáskörben ünnepli meg december 13-án. A WTO székhelyén, Madridban például a Prado Múzeumban köszöntötték szimbolikusan ezt a turistát, Magyarországon pedig az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőben köszöntött egy nigériai születésű görög állampolgárt a Magyar Turizmus Zrt.

Forrás: MTI/Lehotka László
Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő