Vágólapra másolva!
Az Ázsiában eltöltött hónapok közül mindenképpen az volt az egyik legemlékezetesebb, amikor 27 napra elbúcsúztunk a biciklikről, és hátizsákos turistává, egész pontosan gyalogtúrázóvá vedlettünk át. A nepáli kirándulásra eredetileg nem szántunk ennyi időt, de aztán végigjártuk az Annapurna körtúra teljes, hivatalos útvonalát, Besisahartól Naya Pulig. Az akklimatizációs kerülőkkel együtt összesen 326 kilométert tettünk meg.
Vágólapra másolva!

A túrához bázisul Pokhara városát választottuk. Ez a második legnagyobb város Nepálban a főváros, Katmandu után, és a központja éppoly fejlett és nyugatias. Éttermek és hegymászó-felszerelést árusító boltok sora mindenütt. Ha nem kószál messze az ember a központtól, és nem veszi észre a napi 2-3 órás áramszüneteket, már-már fel sem tűnne, hogy Ázsiában vagyunk. Itt szereztük be az indulásunk reggelén 5 perc alatt a túrához szükséges engedélyeket, fejenként 2 ezer rúpia, 20 dollár (5400, illetve 4400 forint) és négy igazolványfénykép leadásával.

Forrás: Harkányi Árpád
Pokhara központja teljesen nyugatias (Kattintson a képre a galériáért!)

A "majdnem olyan, mint az eredeti", márkás típusokból bevásároltuk a túrafelszerelésünk hiányzó kellékeit: egy 55 literes használt hátizsák, két esőhuzat és két pár túrabot összesen 1850 rúpiába került, vagyis alig több, mint 5000 forintba. Erre jött még rá a magashegyi betegség elleni tabletta és a naptej, összesen 500 rúpiáért, és már pattanhattunk fel a túra kiindulópontjába, Besisaharba induló buszra - még épp időben, mert másnap ötnapos, egész Nepálra kiterjedő sztrájk kezdődött.

Járműmentes övezet

Az Annapurna-körtúráról azt kell tudni, hogy a 8091m magas Annapurna körül halad, keletről a Marsyagdi, nyugatról a Kali Gandaki völgyében. Összesen több mint 200 kilométer hosszú, de a táv nagyban függ attól is, hol, milyen utat választunk. Aki kalandkedvelő, az járhatja mindig a nehezebb utat, amely magasan felkapaszkodik a völgy oldalában, föl-le cikázva a hegyi falvak között, és közben káprázatos kilátást nyújt több "hétezresre", vagyis 7000 méter feletti csúcsra.


Nagyobb térképre váltás
Az Annapurna-körtúra útvonala

Ha azonban fáradt az ember, vagy magashegyi betegség gyötri, sok helyen talál könnyebb, rövidebb utat is, lent a völgy aljában, ahol a szamárkaravánok és a teherhordók is haladnak. Mert a legszebb az egészben, hogy még nincs út! Még. Ugyanis már építik. Úgy töltöttünk el 17 napot a hegyek között, hogy ezalatt összesen két motorizált járművel találkoztunk, egy kis rotoros gép húzott el felettünk a manangi repülőtérre tartva, valamint egy markolót kellett egyszer kikerülnünk, amely éppen az utat építette. Számomra pont ez adta az egész túrának a varázsát, és bizony valami véget ért azon a ponton a hágó után, ahol megpillantottuk az első motorkerékpárokat Muktinath zarándokvárosában.

Forrás: Harkányi Árpád
Itt nem zavarnak az elsüvítő kamionok (Kattintson a képre a galériáért!)

Az imént hágót említettem, és itt jön a lényeg: a túra legmagasabb pontja az 5416 méter magas Thorung La hágó. Ez az átkelési pont a fentebb említett két nagy völgy között, ez adja a sava-borsát az egész útnak: hogy fel kell mászni a Mont Blanc-nál magasabbra, ahol már igencsak érezni a ritka levegőt, és ahová akklimatizáció nélkül már vakmerőség elindulni. Éppen ezért a túra az óramutató járásával ellentétes irányban javasolt, mert csak a hágó keleti oldalán lehet igazán jó akklimatizációs túrákat tenni.

Nem hisznek az eszeveszett fejlődésben

De ne rohanjunk ennyire előre. A túra 860 méterről, Besisaharból indul, és a magunkfajta, száraz, kontinentális éghajlathoz szokott halandónak már itt is fantasztikus élményt nyújt a táj. A trópusi éghajlaton szinte még dzsungelben haladunk kezdetben, de a hegyek már itt lent is csodálatosak. Az itt élő emberek gyalogos függőhidakon közlekednek a völgy egyik oldaláról a másikra. Ezeket a hidakat használtuk mi is, ahogy az utunk itt még egy-két szakaszon a járművek által is járt úton haladt, de legfeljebb csak két napig. Ghermutól már nincs tovább, csak gyalogösvény.

Forrás: Harkányi Árpád
Szamarak is használják a függőhidakat (Kattintson a képre a galériáért!)

Legalábbis ez volt a helyzet 2012 májusában, amikor ott jártunk. Ha valaki csendre vágyik, akkor igyekezzen, mert - mint már írtam - az út sajnos épül. Ennek pedig a helyiek sem örülnek. Úgy tűnik, az emberek itt nem hisznek az eszeveszett fejlődésben, a "még többet, még gyorsabban, még nagyobbat" elvben, hanem boldogok úgy, ahogy most élnek.

A völgyeket egyébként a legtöbb helyen tibeti buddhista népcsoportok lakják, és ez már önmagában nem akármilyen varázst ad az egész túrának. Imazászlók lobognak a szélben, pagodák fénylenek a gerinceken, az egész nagyon varázslatos, még akkor is, ha nem áll közel hozzánk a buddhizmus.

Forrás: Harkányi Árpád
Imazászlók színesítik a tájat (Kattintson a képre a galériáért!)

Olcsó és drága szezon

Tavasszal a kukorica terem a völgyek alján, míg ősszel a rizs. De nem csak ez különbözteti meg a turisták által használt két főszezont. A kisebbik, tavaszi szezonban állítólag borúsabb az ég - nekünk szinte végig tiszta egünk volt -, ezért kevesebben vannak, nem zsúfoltak sem az utak, sem a vendégházak, így mindenütt találni helyet, méghozzá olcsón. Ehhez képest az októberi főszezonban legalább hatszor annyian vannak, mint tavasszal, ezért az árak magasabbak, és előfordulhat olyan település, ahol már csak a szállók éttermében, az asztal alá leterített matracokon lehet helyet kapni alvásra.

Az Annapurna Circuit (így hivatkoznak rá angolul) másik, népszerű neve a Teahouse Trekking, mert nincs olyan 10 kilométeres szakasza, hogy ne keresztezne egy települést, ahol általában igen jól felszerelt vendégházakat lehet találni étteremmel. Nem kell tehát sátrat és tábori főzőt cipelni. Mi a főzőt és a víztisztítót kiadáscsökkentés végett átraktuk a bringástáskákból a hátizsákba.

Forrás: Harkányi Árpád
Mindenhol vendégházak várják a túrázókat (Kattintson a képre a galériáért!)

Ahogy haladtunk fölfelé, úgy mentek fel árak is. Fent, 4800 méteren, a Thorung La Base Camp nevű szálláson 1 liter víz ára már 200 rúpia (600 forint) volt, és egy tál ételt sem lehetett megkapni 300 rúpia alatt. Odalent, a túra kezdetekor még egy nagy tál dál bhát, vagyis a nepáliak nemzeti eledele, a rizs lencselevessel és zöldséggel nem került többe sehol 100-120 rúpiánál.

Óriások között

De most már legyen elég az árakból és a részletekből, jöjjenek az élmények! Az igazi szép látvány 70 kilométer után, Chamet elhagyva tárult elénk. Nem bírtunk a lábunk elé figyelni, mert állandóan csak a fölénk magasodó hegyeket bámultuk. Másnap reggel Felső-Pisangban ébredtünk, és ahogy sejtettük, az ablakunkból egyenest a 7934 méter magas Annapurna II hófehér hegycsúcsa ragyogott. Aznap alig bírtunk elindulni. Volt, hogy egyszerűen csak leültünk egy kőre és percekig csodáltuk az óriás hegyeket.

Forrás: Harkányi Árpád
Ngawal falu 3600 méteren, háttérben az Annapurna II (Kattintson a képre a galériáért!)

Ekkor már 3000 méter felett jártunk, éreztük a ritkább levegőt, mert amikor Zita után futottam egy hosszabb fényképezést követően, hogy behozzam a lemaradást, néhány méter után úgy ki voltam fulladva, mint ha száz métert sprinteltem volna. Ezen a napon már 3685 méteren aludtunk, a völgy oldalában, egy Ngawal nevű falucskában (persze a nehezebb, kalandosabb, de szebb utat választottuk).

Születésnap mozival és raksival

Innen másnap csak le kellett csorognunk 3548 méterre, Manangban, ahol a délutánt jól megérdemelt pihenéssel töltöttünk. Pontosabban magashegyi buliba torkollott ez a nap, mivel a városban találtuk a túrán korábban megismert két barátunkat, az angol Deant, aki szintén bringázva utazik, és a holland Thijset. A történethez hozzá tartozik, hogy én ezen a napon töltöttem be a 29. életévemet. Érdekesebb szülinapot nehezen tudtam volna elképzelni!

Ártatlan mozizással indult, ugyanis Manangban két moziterem is található. Na nem ám egy 3D-s multiplexet tessék elképzelni! Apró terem, házi vetítővel, jakszőrrel a székeken, középen vaskályha, és a film közepén forró teát és pattogatott kukoricát osztogatnak. Csak a helyhez illő filmeket vetítenek, nekünk ezen a napon a Hét év Tibetben jutott. Igaz, hogy ezt már kétszer láttam, és a könyvet is olvastam, de itt most mégis tudott új élményt adni. Amikor ugyanis kiléptünk a teremből, mintha csak a filmbe léptünk volna vissza. Azon sem lennék meglepődve, ha itt forgatták volna, ugyanazok az egyszerű, lapos tetős kőházak, mindenütt imazászlók lobognak, és a jegyszedő fiú elmehetett volna statisztának a filmbe.

Forrás: Forrás: Harkányi Árpád
Születésnapi rizspálinka Manangban (Kattintson a képre a galériáért!)

Este a vacsorához több körben megkóstoltuk a helyiek vízzel hígított rizspálinkáját, a raksit. Eme borzalmat teáskannából kitöltve tálalják elénk, és az íze annyira szörnyű, hogy Zita elnevezte a "Jeti harapásának". Másnap persze jött rá a másnaposság, hiába próbáltunk egész éjjel vizet inni rá, az kevés volt, mert bizonyosan a nagy magasság is rájátszott a dehidratációra.

Nyakláncot a 96 éves gurutól

Ezen a napon így csak egy rövid túrát tettünk 4000 méterre, a falu fölé, a Hundred Rupee Necklace Gurunak is becézett helyi lámához, aki fent él a hegyoldalban, egy sziklaperem alatt a 64 éves lányával. Merthogy ő maga 96 éves, és száz rúpiáért a turistáknak - különösen a Thorung La hágóhoz - jó szerencsét hozó, saját készítésű nyakláncokat árul, áldással ellátva. Hinni nem sikerült a dologban, de haragudni sem tudtunk a kedves öregemberre. Igazából tökéletesen megértem, ennél szebb helyet a meditálásra, az öregkorra elképzelni sem lehet, és ő aztán tényleg nem árt még a légynek sem. Viszont ezt a nyakláncdolgot ügyesen kitalálta! Nekünk jó túracél volt oda felmászni, látni az életüket, ahogyan még egy talpalatnyi földet is művelnek a sziklafal peremei között. Na és a kilátás szembe és le Manangra... Valami egészen elképesztő!

Forrás: Harkányi Árpád
Szédítő kilátás (Kattintson a képre a galériáért!)

Ekkor már éreztük, hogy nem akármilyen helyen járunk. Átkeltünk a Pamíron Tádzsikisztánba, Pakisztánban pedig a Karakorum Highwayen, mégis itt Nepálban, a Himalájában még mindig találunk olyat e gyönyörű föld hátán, amitől eláll a lélegzetünk.

A második, befejező részben találkozunk egy mountain bike-os sráccal 4500 méter magasan, mámoros órát töltünk a hágónál 5416 méteren, majd lefelé összefutunk egy mezítlábas, bolond zarándokkal, és megküzdünk a piócákkal.