A síturizmussal törne ki Afganisztán

símelléklet, Afganisztán, bamiján
Vágólapra másolva!
Az afganisztáni Bámiján valaha Buddha-szobrairól volt híres, amelyeket egy évtizede elpusztítottak a tálibok. A közép-afganisztáni tartomány mostanság a síturizmusban bízik: nemzetközi síversennyel és fesztivállal akarja visszacsalogatni a turistákat a vidékre. A környék turistaforgalmának fellendítését szolgálná az is, ha egy tavaly napvilágot látott terv szerint részben újjáépítenék a lerombolt Buddha-szobrokat.  
Vágólapra másolva!

A Bámiján tartomány központjától félórányi autózásra eső hegységben idén rendeztek másodszor síversenyt, de ez az első év, hogy külföldiek is indultak a mezőnyben: a tíz afgán versenyző mellett mintegy húsz más országból érkezett sportoló állt rajthoz. A nemzetközi verseny annak az ambiciózus tervnek a része, amely azt célozta meg, hogy az évtizedekig háború dúlta országban ismét feléledjen az idegenforgalom - idézi a BBC-t a Turizmus Online.

Bámiján nemcsak a téli sportok szerelmeseinek nyújthat jó szórakozást, hanem adottságai miatt minden évszakban kedvelt célpontja lehet az oda látogatóknak - mondta a lapnak Amir Foladi, az afgán idegenforgalmat népszerűsítő Aga Khan Alapítvány munkatársa.

A síturizmusra való felkészülés jegyében helybeliek tucatjai - köztük nők is - tanultak meg síelni, és vettek részt túravezető képzésben. Az ötezer méteres hegyek számos jó terepet kínálnak a lesikláshoz, ám az infrastruktúra még nagyon hiányos. A BBC szerint nincs mentőcsapat, lavinajelző rendszer, és a helyi orvosi ellátás is nagyon alacsony színvonalú.

Foladi nem tagadta, hogy akadnak nehézségek, a biztonsági kérdések különösen foglalkoztatják a turizmus-szervezőket. Az ország más részeivel ellentétben Bámijánt 2001 óta elkerülte a háború zaja. A háború előtt a tartomány évente több tízezer turistát vonzott, ám a harcok kirobbanása után teljesen megszűnt az idegenforgalom. A külföldi látogatók az utóbbi évtizedben kezdtek visszaszivárogni, ám a turizmus előtt komoly akadályként tornyosul a fővárosból, Kabulból a vidékre vezető utazás megszervezése. A tartományt csak méregdrága légi járatokkal lehet megközelíteni, amelyek nem alkalmasak nagyobb tömegű turista szállítására. A nyolcórás autóútra viszont a tálibok rajtaütései és az utak állapota miatt senki sem vállalkozik.

"Rengeteg dolog múlik a biztonságon. Nagyon szeretnénk turistabarát tartománnyá válni. Az segítene a gazdaságon, de egyelőre a biztonság a legfontosabb feltétel" - vélekedett egy helybeli bolttulajdonos.

Megújulhatnak a Buddha-szobrok

2011-ben egyébként bejelentették, hogy helyreállíthatják a tíz évvel ezelőtt a tálibok által lerombolt bámijáni Buddha-szobrok egyikét. A hatalmas szobrokat vallási okokból robbantották fel, és a több ezer darab ma raktárakban várja sorsát.

Forrás: AFP/Deshakalyn Chowdhury

A bámijáni Buddha-szobrok 1500 éven keresztül őrködtek a szomszédos völgy felett Afganisztán középső részén, míg 10 évvel ezelőtt a tálib rezsim úgy döntött, hogy elpusztít minden olyan tárgyi emléket, amely az iszlám elterjedését megelőző időszakból származik.

A kutatók egy olyan hosszú távú terven dolgoznak, amely segítene megőrizni a Bámiján-völgy kulturális örökségeit, köztük a darabokban lévő szobrok maradványait. Bár az ENSZ szervezete eredetileg nem tervezi, hogy helyreállítja a szobrokat, egy német kutató szerint a kisebbik, női alakot ábrázoló szobrot rekonstruálni lehetne az eredeti darabok és új kiegészítések felhasználásával. A szobrok mintegy ötezer kisebb-nagyobb darabja több különböző raktárban vár sorsára.