Nyaralt már egy borsodi tó partján?

Suvadás Liget, Arlói-tó, a tó látképe
Vágólapra másolva!
Hallott már a Suvadás Ligetről? Mert bár a hely neve kissé bizarr, ha ettől sikerül elvonatkoztatni, a többi részlet már kifejezetten vonzó: apró hegyi tó a város zajától védett zöld tájban, madárcsicsergés, kies bércek meg ritka növények. És ha még ez sem elég: strand, horgásztó, kemping, és vendéglő. Mindezt együtt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Arlói-tó partján találhatjuk.
Vágólapra másolva!

Forrás: Suvadásliget.hu

Az idilli környezet neve egy geológiai kifejezésből ered, a suvadás ugyanis egyszerűen földcsuszamlást jelent, az Arlói-tó pedig épp egy ilyen földcsuszamlás révén keletkezett. Ez adja a hely különlegességét is, ugyanis egész Európában összesen két ilyen tó van: az arlói, meg az erdélyi Gyilkos-tó.

A suvadás, vagy lejtőcsuszamlás a vastag homokréteg rendszerint vékonyabb agyag- és márgarétegekkel való váltakozásaikor keletkezik. Mivel a homokréteg vízáteresztő, a rajta könnyen átszivárgó víz átnedvesíti és csúszóssá teszi az alatta levő agyagfelületet, és bekövetkezik a suvadás. Magyarországon ilyen terület például a Balaton melletti magaspart Balatonkenesén, vagy az Arlói-tó. Híres suvadásos helyek vannak Erdélyben is, mint amilyen a Rák tava Nagygalambfalvánál, vagy a Sárkányok kertje Almásgalgó határában.

Az arlói vízparton már 21 éve működik a kemping, és bár régebben még holland, német és francia turisták is jártak ezen a különleges helyen, a dicső kezdeteket szomorú napok követték. A tábort egyre jobban lelakták, viszont fejlesztések nem voltak, így lassan, de biztosan lepusztult a hely. Emiatt aztán elmaradtak az igényesebb vendégek, és a kemping sorsa megpecsételődni látszott.

Szerencsére azonban a közelmúltban Arló nagyközség önkormányzata kézbe vette a dolgokat, és a ritka adottságokkal bíró terület újra életre kelt. A fantáziátlan "Arlói Kemping" nevet Suvadás Ligetre cserélték (mondjuk ezen mi elgondolkodtunk volna a helyükben), a bungallókat kipofozták, a sátorhelyeket kibővítették, a strandot pedig modernizálták. És hogy a hely több legyen, mint egy egyszerű vízparti kemping, egy sor érdekes programot is szerveztek ide ráadásnak.

Buli hátán buli
Mint Janiczak Dávid, a liget vezetője, egykori fotós és kommunikációs szakember elmondja, igyekeznek úgy összeállítani a nyári programokat, hogy minden korcsoport megtalálja a magának valót. A Suvadás tábor például kézműves foglalkozásokkal várja elsősorban gyerek vendégeit, de tavaly még az is előfordult, hogy egy ötvenes művészettörténet-tanár is ott pörgött a bőrműves sátorban.

Forrás: Suvadásliget.hu




A Sex On The Beach party a tízen-huszonéveseknek szóló rendezvény, itt helyi érdekű DJ-k keverednek lengyel vendégfellépőkkel, állítólag egész komoly sikerrel. A harmincasok pedig, akik még emlékeznek arra, hogy mi is az az igazi Rock, a komoly hagyományokra visszatekintő tóparty rockpartyn, azaz a Hellness-bulin csaphatják szét magukat. Persze akit a fenti lista megtévesztene, és valamilyen nyüzsgő, zajos helyet vizionálna magának, azt megnyugtathatjuk: ettől az egy-két estétől eltekintve csend, béke és nyugalom honol a tájon.

A természet lágy öle
Tessék rákeresni bátran bármelyik térképes weboldalon: Arló tényleg extracsendes, háborítatlan helyen fekszik - hegyek veszik körül, északról az Aggteleki-, délről a Bükki Nemzeti Park közelében, egy lépésnyire a Gyepes-völgy vadregényes hajlataitól. A táj gazdag növény- és madárritkaságokban, és a természetbe kiszabadulni vágyó városlakók zaklatott idegeit hatékonyan simítja el a borsodnádasdi tavak környéke, vagy a Lázbérci Tájvédelmi Körzet különleges földtani formái. Magyarra lefordítva: jókat lehet kirándulni a könyéken. Ja, és igen - aki még sosem járt az Aggteleki cseppkőbarlangban, az itt pótolhatja, mert hogy az is a közelben fekszik.

Forrás: Suvadásliget.hu

Nincs elég kempingező
Száz szónak is egy a vége: A Suvadás Liget megér minimum egy hosszú hétvégét, ha nem egy egész hetet. Az árak igazán nem eget verőek, a strandbelépő 700 forint, egy négy fős bungallót ötezerért adnak egy éjszakára, a sátorhelyet pedig egy ezresért mérik. Ráadásul ha szemfülesek vagyunk, és még idén augusztusban megyünk, valószínűleg a lángossütő előtti tumultust is megússzuk, mert a népek egyelőre nem igazán fedezték fel maguknak a Suvadás Ligetet. Valószínűleg a korábbi lepukkant kemping rossz híre lehet az oka, de idén "főleg a bungallókat keresték, viszont abból csak 27 van. Sátras vendégek még nem nagyon érkeznek, pedig többszáz sátorhelyünk van" - panaszolja a ligetvezető. Hát kedves olvasók, mi szóltunk, most érdemes Arlóra utazni!...