Sóstót vétek a nyaralásból kihagyni

Nyíregyháza, Sóstó, sóstógyógyfürdő,
Vágólapra másolva!
Sóstógyógyfürdő, vagy ahogy a helyiek nevezik Sóstó, egy újabb hazai gyöngyszem a gyógyvíztérképen. Csalafinta neve ellenére története és varázsa nemcsak egy tóról, de a körülötte fekvő erdős természeti környezetről és az ide épült városrészről is szól, Nyíregyháza külterületén. A helyiek azt is mondják, hogy aki egyszer életében itt megfordul, az utána mindig visszavágyik. Most elmondjuk, miért.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI/Kiss István

Gyógyvizek minden mennyiségben
Sóstógyógyfürdőn a legfontosabb helyi attrakció a gyógyvíz, ami egy sor betegséget bizonyítottan enyhít - nem véletlenül kapta meg a közelmúltban hivatalosan is három sóstói fürdő a gyógyintézmény címet. Így a Parkfürdő, a Fürdőház és az Élményfürdő nevű létesítményeket országos kategóriába sorolták gyógyászati ellátás szempontjából. (Hazánkban ezért már 24 "gyógyfürdőintézmény" titulussal renedelkező fürdő működik: 7 a fővárosban, 3 Nyíregyházán és 14 egyéb vidéki településeken.)
Sóstón tehát a termálvizekre alapozva egy jól kiépített pancsolós-kényeztetős infrastruktúra várja a vendégeket: a különféle termálfürdők, élményfürdők, strandfürdők, szaunák és pakolások, vízi csúszdák meg jakuzzik egész sora.

Merthogy ezen a nyíregyházi városrészen csukott szemmel sem lehet úgy eldobni egy követ, hogy ne egy fürdő ablakát vernénk ki vele. Itt van először is az Aquarius Élményfürdő, aztán a Tófürdő, a Júlia-fürdő, a Parkfürdő, a Fürdőház... Alapvetően mindegyikük olyan, mint a többi vendégközpontú vízi-wellness műintézmény, azzal a plusszal, hogy egy sor gyógyászati kezelést is kínálnak, a vízalatti gyógytornától a vízsugár-masszázson át a szénsavas fürdőig szinte tényleg mindent.

Már 600 éve ismerik és használják
Kevés olyan gyógyvízünk van, amiről elmondható, hogy már az 1400-as években (Mátyás király idejében!) vele kúrálták magukat az emberek: Sóstó víze pont ilyen. A megmaradt írásos emlékek szerint az akkor még Igrice néven ismert termálvíz "görvénykórt, csúzt, köszvényt, idült lobos izzadmányokat és egyéb vérbetegségeket" gyógyított.

Hogy a görvélykór mi lehet, azt mondják meg a nyelvészek, mi annyit tudhatunk biztosan, hogy a mostani orvosok szerint a sóstói gyógyvíz enyhíti az ízületi, reumatikus és mozgásszervi megbetegedéseket, plusz a műtétek, sérülések utókezelésére is alkalmas. A jódos-brómos fürdőkúrával pedig a krónikus nőgyógyászati betegségeket, az ekcémát és a pikkelysömört is hatékonyan lehet kezelni.


Van itt más is, nem csak termál


Másfajta látványossággal szolgál a Sóstói Múzeumfalu, ami a szentendrei skanzenhez hasonlóan szabadtéri néprajzi múzeumként funkcionál: az itt álló eredeti házak jól szemléltetik a tájegység változatos építészeti megoldásait. Érdekes lehet bejárni a kézművesműhelyeket, az iskolát, harangtornyot, templomot, szatócsboltot és kocsmát - mindazokat az épületeket, amik a korabeli falusi életet jellemezték. Felhívnánk a kulturált (!) alkoholfogyasztás barátainak figyelmét: a kocsma nemcsak dísznek van ott, jelenleg is kocsmaként működik.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

És hogy nehogy bárki megvádolhasson minket azért, hogy csak a felelőtlen habzsidőzsit reklámozzuk itt, a magas kultúra kifinomult rajongóinak is van valamink. Alig két hónapja, júniusban újították fel a nyíregyházi Szabadtéri Színpadot, ahol az Ukrán Állami Népi Együttestől az Anconai szerelmesekig tart a repertoár, sőt, állítólag még Rúzsa Magdi is fellép az idén, úgyhogy Sóstó közelében is művelődhet, aki akar.

A helyi érdekű látnivalók mellett pedig vétek lenne kihagyni a közelben található nevezetességeket, amelyek tényleg megérnek egy-egy kisebb kirándulást, ha az ember több napot tölt Sóstón. Csak felsorolásként említjük, de ott van például a tarpai pálinkamúzeum, a túristvándi vízimalom, a tiszadobi Andrássy-kastély, a paszabi szőttes ház, a tákosi templom, a szatmárcsekei csónakfejfás temető, a tiszacsécsei Móricz Zsigmond-ház, a mátészalkai Szatmár Múzeum, a nyírbátori Minorita-templom, a bátorligeti ősláp, a máriapócsi Nemzeti Kegyhely vagy a vajai vár. Röviden, elég komoly a lista.

És mi lesz még a nyáron?
Kultúréhezőknek: Augusztus 16-án kezdődik a komoly hagyományokra visszatekintő Canteamus Nemzetközi Kórusfesztivál, amelyen a világ számos pontjáról érkezett kórusok fognak koncertezni, a részletes program itt megtekinthető.
Mulatozóknak: A kulturális örömök másnapján, 17-én pénteken startol a SóstóSer Fest, amit a Parkfürdőben rendeznek - nyilván nem kell mondanunk, hogy ez a program inkább a profán örömökre koncentrál: ötvenféle sörrel, Rezes Retro bulival, szépségversennyel meg Charlie-koncerttel.
Hagyománytisztelőknek: Augusztus 20-án hagyományos kenyérünnepet rendeznek a Sóstói Múzeumfaluban: gabonacséplés, őrlés és istentisztelet vár az idelátogatókra.
Mindenkinek: Augusztus 24-től kezdődik, és egy héten át tart a Vidor Fesztivál, ami egy igazán izgalmas és sokszínű eseménynek ígérkezik. Lesznek koncertek (Cimbaliband, Herczku Ágnes, Budapest Klezmer Band), bábszínházak (Burattinó Bábszínház, Domi Bábszínháza), színházak (Gólem Színház, Hoppart társulat) és még sok minden. Érdemes átnézni a programokat a rendezvény honlapján.

Kedves olvasó, reméljük mire idáig ért az olvasásban, sikerült meggyőznünk, hogy Sóstó tényleg eléggé rendben van. Úgyhogy, ha maradt még pár szabad hétvége a nyárra, csak annyit mondhatunk, Sóstót nem szabad kihagyni!