Deck cipőtől a szemüvegig - Miben vitorlázzunk?

Berecz Zsombor vitorlázó, vitolázó ruházat
Vágólapra másolva!
Teljes gőzzel dübörög a vitorlásszezon nemcsak a Balatonnál, de a többi nagy tavunkon, sőt folyókon is. Csütörtökön rajtol például a Balaton legnagyobb múltú vitorlásversenye, a Kékszalag. Azoknak, akik először vesznek részt ilyesmin, de azoknak is, akik csak a következő hetekben kóstolnak bele a vitorlázásba, nem árt néhány alapfelszerelés és főleg nélkülözhetetlen ruhadarab beszerzése az indulás előtt. Körülnéztünk, mennyi pénzért ruházkodhatunk fel egy vitorlázáshoz.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A vitorlázó legfontosabb ruhadarabja a cipő. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen lábbeliben lépünk a fedélzetre. A hajótulajdonosok többsége háklis a hajó tisztaságára, és egy fekete színű, gumi, vagy műanyagcsík a frissen mosott fedélzeten, a nemkívánatos kategóriába tartozik.

A legjobb a világos talpú tornacipő
Éppen ezért találták ki a deck cipőt, vagy vitorláscipőt, amelyet szinte minden sportszergyártó felvonultat a kínálatában. Az árfekvés pedig a néhányezer forintos olcsó daraboktól egészen a több tízezerbe kerülő, bőrből készült luxuscipőkig terjed.
A kezdő vitorlázó számára a legegyszerűbb modell is megteszi, de ha ilyen nincs, egy világos talpú edző-, vagy tornacipő is tökéletesen megfelel a célra. A legolcsóbb verziót a Decathlon sportszeráruház kínálatában találtuk, itt egy barna színű felnőtt deck cipő 8900 forintba kerül.

A vitorlásruházat meglepően nagy piacának egyik meghatározó szereplője a téli darabokat is forgalmazó Helly Hansen. Az északi márka sem olcsóságáról híres, de még ha többet is adunk ki egy-egy darabért, biztosak lehetünk benne, hogy tartós lesz, ráadásul a hajón az öltözködés sem mellékes. A Helly Hansen kínálatában a legolcsóbb, vitorlázásra is alkalmas cipő 9900 forintba kerül.

Válasszunk hosszú ujjú, pamut pólót
A cipő után a következő fontos darab a felső ruházat. Aki járt már kikötőben, láthatta, hogy a vitorlázók többsége világos, leginkább hosszú ujjú pólót visel a rekkenő hőség és a napsütés ellenére. A vízen töltött órák alatt a legnagyobb veszélyt a nap jelenti, ezért kifejezetten ajánlott a rövid ujjú pólóingek mellőzése még napvédő krém használata esetén is. Olyan hosszú ujjú pólót válasszunk, amelyek pamutból, vagy lélegző anyagból készültek. Egy hosszú ujjú vitorláspóló 4-5 ezer forintba kerül.

A vitorlás kabát legyen vízhatlan és kapucnis
A felsőruházat része még a vitorláskabát, amely alatt már nem a 80-as években megszokott dög nehéz citromsárga förmedvényt kell érteni, hanem könnyű, dizájnolt és főleg vízálló darabokat, amelyek kapucnival felszereltek, hogy a szél ellen is óvják a hajóst. A profik számára külön közbülső és külső kabátokat is árulnak, de egy kezdőnek egy egyszerűbb darab is megteszi. A kabátok ára 5600 forintnál kezdődik, ám egy használható darabért legkevesebb 25 ezer forintot kérnek el a Decathlonban. A csúcsmodellek közel 100 ezer forintba kerülnek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Berecz Zsombor vitorlázó

Az alsó ruházat is az időjárás függvénye, de kellemes napos időben, egy sötét színű zsebes térdnadrág elegánsan tud mutatni a fedélzeten. Szeles, esős időben a hosszúnadrágnak is vízhatlannak kell lennie, ilyeneket már 5ezer forinttól beszerezhetünk, egy vízhatlan kantáros nadrágért pedig 12 ezer forintot kell fizetni.

A napszemüveget ne trafikban vásároljuk!
A mellékesnek tűnő, de egyáltalán nem mellékes kiegészítő ruhadarabokról is érdemes szólni. A napszúrás ellen védő fejfedőkről és a napszemüvegekről van szó. Az előbbi kategóriában nincs bevett protokoll, teljesen tökéletes megoldás egy baseball sapka, egy szalmakalap, vagy akár egy safari kalap is. Természetesen ebben a kategóriában is készülnek csúcsmodellek, de a márkás darabokért is elkérnek 8-10 ezer forintot. Az egyszerűbb márkák darabjait már 3800 forintért megvásárolhatjuk, egy vízhatlan kalap pedig 4590 forintba kerül a Decathlonnál.
A napszemüvegen már nem érdemes spórolni, és lehetőleg kerüljük a hekkes melletti kistrafikban vásárolt 1500 forintos szemüvegeket. A vízen felerősödnek a nap sugarai, ezért ajánlott minél nagyobb UV-védelmet biztosító szemüveget választani. A csúcsmodellek 55-60 ezer forintba kerülnek, de egy jó minőségű szemüveghez már 9-10 ezer forintért hozzájuthatunk.