Este kezdődik a Boglári Jazz és Bor Fesztivál

bor, borászat, borospincs, boroshordó, Bioborok a célkeresztben cikkhez
Vágólapra másolva!
Tízenharmadik alkalommal rendezik meg a Jazz és Bor Fesztiválját Bogláron, és idén is sikerült minőségi szereplőkkel, osztályon felüli borokkal előállni a szervezőknek. Muzikális, kulináris, spirituális örömök várnak minket ma este 6 órától, kár volna kihagyni!
Vágólapra másolva!

Minden évben a Balaton déli partján fesztivál keretek között csempészik a szervezők a jazz műfaját a boros poharak mellé, és ezáltal a nyaralók életébe. Az esemény "spirituális nyitánya" a balatonboglári evangélikus templomban este 6-kor rendezett Jazz Istentisztelet lesz, majd 20 órától a Művelődési ház udvarán (ha esik, akkor odabent) várják a vendégeket. A belépőjegy mellé borkóstoló jár egy ajándék fesztivál-logós üvegpohárban.

A zene és bor mellett Kiss Attila András Jazz-portréi gyönyörködtetik a látogatókat, az udvaron pedig gyerekjátszóban bulizhatnak a kicsik, hogy a nagyok annál önfeledtebben szórakozhassanak.

A program főbb pontjai:

Július 11.
A Jazz és Bor Fesztivál spirituális nyitánya: Jazz istentisztelet az evangélikus templomban, majd Vörös Janka Group, Fekete-Kovács Kornél Quintett

Július 12.
Jász András Kulturfunk, Vukán Trió

Július 13.
David Yengibarian Trió, East Gipsy Band

Július 14.
NAKED, BA-LAN-CE

Az est fényét (és a hangulatot) tovább emelő borászok pedig: Tokaj-Hétszőlő-Rákóczi Pince és Udvarház, Gere Tamás és Zsolt Pincészet-Villány, Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet - Balatonboglár, Györgykovács Kispincészet-Somlóhegy, Légli Ottó Balatonboglár, Pócz Pincészet-Balatonlelle, SABAR-dűlő Borház Kft -VSOP-Balatonfelvidék.

Részletes programért kattintson a fesztivál honlapjára!