Lángos helyett: velős langalló és keszeg

balaton, gasztronómia, balatoni büfé, sült pisztráng
Vágólapra másolva!
A Balaton nemcsak a lángosról és a hekkről szól, bár vannak helyek, ahol profin készítik el a legegyszerűbb ételeket is. Összeszedtük, mit és hol érdemes megkóstolni, ha unalmas a lángos, a pizza és a hamburger. Erősen szubjektív gyűjtés következik.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Petendi Langalló

A langalló, vagyis kenyérlángos nem teljesen ugyanaz, mint a töki pompos. A szakmai részletektől most eltekintünk, a lényeg, hogy a Kapolccsal szomszédos Vigántpetend mellett, az út szélén kaphatók a környék legjobb langallói. A már alap fesztiválfogásnak számító fokhagymás-tejfölös-sonkás langalló mellett sajtos-tejfölös, velős és kacsatepertős változat is kapható. Minden nap 11-kor nyitnak, az este 6 órás zárást nem veszik szigorúan.

Oszi bácsi keszegsütője, Szigligeti strand

Oszi bácsi személye évtizedek óta hozzátartozik a szigligeti strand kivételes hangulatához. Novellákba illő, ikonikus arca a környéknek, akinek szerencséje van, személyesen tőle veheti meg a friss, sült keszeget. 10 dkg 380 Ft-ba kerül, a "köret" szigorúan fehér kenyér és kovászos uborka. Ilyen kínálat mellett elég kínos hekkért sorban állni egy másik büfében.

Gyulakeszi Autóspihenő

A kivételes panorámával megáldott büfé a falu Tapolca felőli végén található. Az egykor igen apró falatozó kisebb étterem méretűre nőtt az elmúlt években. A kínálat nem tér el sokban egy átlagos büfé felhozatalától, viszont minden nagyon finom. Nem véletlen, hogy a hely nyáron napszaktól függetlenül szinte mindig tele van. A hamburgerek és a saláták mellett a fő vonzerőt a velős pirítós jelenti. Útban a Csobáncra, vagy egy tapolcai városlátogatás előtt vagy után ideális hely, hogy magunkhoz vegyünk némi kalóriát.

Kremán halsütöde, Balatonszéplak

A nádtetős kerthelyiség a szebb napokat is látott Ezüst-part szálloda mögött, a Liszt Ferenc sétány 31. szám alatt található. Ha vonattal érkezünk, a Balatonszéplak-felső állomásnál kell leszállni. A halsütödét 1959-eb alapította Kremán János, most a harmadik generáció, veje és unokái viszik a halászhálókkal dekorált helyet. A kínálatban csak hal - a hekk mellett keszeg, kárász, pisztráng és süllő - szerepel, a kötelező kenyérrel, kovászos uborkával és almapaprikával. Természetesen fröccsöt is adnak hozzá.

Kecskefarmok Káptalantóti közelében

A Kővári kecskefarmot egy eredetileg tanárként dolgozó házaspár alapította. Ma több száz kecskét, mangalicát és birkát tartanak, nemcsak körülnézni, hanem vásárolni is lehet a gazdaságban. A frissen vágott állatok húsa, a saját kolbász és a füstölt hús mellett fokhagymás és különböző fűszerekkel ízesített sajtokat is készítenek.
A másik híres kecskesajtos, Pettenkoffer Viktória 20 évesen cserélte a Káli-medence nyugalmára a budapesti pörgést. A Bácshegyi kecskefarmon csilis, zsályás, rózaborsos, és még sok egyéb fűszerezésű sajtok készülnek. Viktória minden fejés után gyakorlatilag azonnal nekilát a feldolgozásnak. A kecskefarmokon készült sajtokat a Káptalantóti piacon is meg lehet találni vasárnaponként.

Szabó Pékség, Balatonalmádi

A pékséget 1936-ban alapította Szabó Gyula pékmester. Az üzletet most lánya, Nagy Árpádné Szabó Éva vezeti, aki testnevelés tanári karrierjét dobta félre a kemény pékmesteri hivatásért. A pékség kapacitása korlátozott, mivel a kenyerek ugyanúgy készülnek, mint a nyitás idejében. A dagasztást kézzel végzik, a tészta fatüzelésű kemencében sül ki. Aki biztosra akar menni, annak érdemes a reggel 6 órás nyitáskor megjelenni a pékségben, a legendásan finom kenyér ugyanis már a délelőtti órákban elfogy.