Holnaptól megerősített mentőszolgálat a Balatonnál

stég rovat, balaton, gyerek, strand
Vágólapra másolva!
A balatoni mentősök is készülnek a hőhullámra. Vasárnaptól Balatonkenesén és Révfülöpön kihelyezett nyári mentőegység teljesít majd szolgálatot, de a tó déli-partjának településein is megerősítik a térség ellátását.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI/Varga György

A Balaton-parton a megerősített szolgálat nélkül átlagosan 13 perc alatt érnek el a mentők a balesetek helyszínére, ezt sikerül 6 percre csökkenteni a plusz egységek segítségével. Az északi parton, Révfülöpön kiemelt mentőegység, míg Balatonkenesén 24 órás esetkocsi riasztható a balesetekhez augusztus végéig- mondta Czirner József, az Országos Mentőszolgálat közép-dunántúli regionális orvos igazgatója.

Hozzátette: a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata által napi 24 órás szolgálatot teljesítő Rupert sürgősségi mentőhajón az OMSZ regionális orvosigazgató-helyettese látja el az orvos-szakmai vezetői feladatokat. A déli parton Siófokon, Balatonlellén, Fonyódon és Marcaliban található mentőállomásokon erősítették meg a balatoni térség ellátását.