Vágólapra másolva!
Tegnap este egy színházi előadással nyílt meg Balaton egyik legnagyobb művészeti fesztiválja, amely 10 napra kínál kulturális programokat. Aki a hetet Balatonfüreden tölti, annak a fülledt vasárnap estéje akár Udvaros Dorottya és Dés László Átutazó koncertjével is telhet.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
A balatonfüredi Anna Grand Hotel csak az egyik helyszíne a programsorozatnak

Idén tizedik alkalommal rendezi meg Balatonfüred Város Önkormányzata a Balatonfüredi Művészeti Fesztivált. Hazai és külföldi zenészek, táncosok mutatkoznak be, de láthatunk bábjátékot, gólyalábas felvonulást, kamaraoperát, könnyű és komolyzenei hangversenyeket, népzenei programokat, míg a színi előadásokra a kisvonat színházi különjáratával juthatunk el.

A programok több helyszínen, a Vaszary Villában, a Kisfaludy Színpadon, a Tagore sétányon, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban és az Anna Grand Hotel színháztermében és mediterrán udvarában zajlanak. Fellép a Mókus és a Fabula Rasa, megnézhetjük a Veszprémi Petőfi Színház Jeanne d'Arc vendégjátékát, de zenél majd a Parno Glasz autentikus cigányzenét játszó zenekar, és lesz Rúzsa Magdi koncert is. A programokról bővebb információt ezen az oldalon talál.