Turisztikai kártyarendszert vezettek be Nógrádban

Vágólapra másolva!
Az idegenforgalom erősítéséért májusban bevezették Nógrád megyében a Turisztikai Kártyarendszert. A különböző kedvezményeket biztosító kártyák elsőre ingyenesek és egy évig használhatóak fel.
Vágólapra másolva!

Balog Violetta, a Nógrád Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a kártyarendszer célja, hogy segítse a turisták kedvezményes itt-tartózkodását, és ösztönözze őket, hogy minél több szolgáltatást vegyenek igénybe. A sorszámmal ellátott, nem névre szóló és első ízben ingyenesen kibocsátott kártyák egyelőre egy évig használhatók fel, majd a tapasztalatok és a forgalmi adatok tükrében évente változhat a kiadás feltétele - tette hozzá.

Forrás: MTI
Hollókő

A kártya nyújtotta kedvezmények feltétele, hogy a kártyabirtokos legalább három vendégéjszakát töltsön el a szerződött szálláshelyek valamelyikében, az engedményeket pedig családtagjaival, barátaival együtt veheti igénybe, öt fő erejéig. Az ügyvezető igazgató példaként említette a kedvezményes szállásdíjat, másutt az ingyenes kerékpárkölcsönzést, vagy kiállításra szóló belépőt.

A vendégek érkezéskor kapják meg az elfogadóhelyeket és kedvezményeket tartalmazó kiadványt, de a kártyarendszerhez kapcsolódóan megnyitottak egy weboldalt is. A Nógrádban újszerű megoldást a térségi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDK) kialakítását célzó projekt keretében vezették be. Ennek része az is, hogy áprilisban öt érintőképernyős információs terminált és Magyarországon eddig egyedülálló módon egy térképpel ellátott dupla képernyős terminált helyeztek el a turisták által leginkább látogatott területeken: Hollókőn, Ipolytarnócon, Mátraverebély-Szentkúton, Bánkon, Salgótarjánban és Kazáron.