Kiváló a víz a legnépszerűbb európai fürdőhelyeken

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió területén lévő fürdővizek 92,1 százaléka megfelel a fürdővizek minőségéről szóló uniós minőségi minimum-előírásoknak - derül ki az Európai Bizottság jelentéséből.
Vágólapra másolva!

A Brüsszelben kiadott jelentés több mint 22 ezer európai tengerparti, tóparti és folyóparti fürdőhely vizének minőségét tartalmazza. Janez Potocnik környezetvédelmi biztos leszögezte: örömmel tapasztalja, hogy Európa fürdővizeinek általános minősége továbbra is jó, sőt, tavaly óta javult is. A testület közleményében hozzátette: "ez alól a londoni Serpentine-tó sem kivétel, amely több olimpiai versenyszám helyszíne lesz, itt rendezik többek között a nyílt vízi úszás maratoni távját és a triatlon úszószámát".

Az értékelés szerint a fürdőhelyek 77,1 százaléka kiváló minőségű, tehát az előírások legszigorúbb értékeinek is megfelel: ez a tavalyi adathoz képest 3,5 százalékpontos javulást jelent. Európa legközkedveltebb nyaralóhelyeinek vízminősége általában jó. Spanyolország, Olaszország és Portugália fürdőhelyeinek 80 százaléka kiváló vízminőséggel rendelkezik.

Forrás: AFP

A jelentésből az is kiderül, hogy az uniós rendelkezéseknek nem megfelelő tengerparti fürdőhelyek aránya az 1990-es 9,2 százalékról tavaly 1,5 százalékra csökkent. Az édesvízi fürdőhelyek esetében az előírásoktól elmaradók aránya 1990-ben 11,9 százalék volt, tavaly viszont már csak 2,4, ami az eddigi legalacsonyabb érték.

Magyarország 228 fürdőhelye közül 127 kiváló minőségű, (55 százalék), 26 kielégíti a minimális tisztasági követelményeket, 7 pedig nem megfelelő minőségű.

"Mivel néhány tagállamban továbbra is problémát jelent a mezőgazdasági vízszennyezés vagy a csatornavíz nem megfelelő kezelése, ezért még többet kell tennünk a biztonságos és tiszta vizeinkért" - mondta Jacqueline McGlade, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója.