Fizetnek a kínai turistáknak, ha Fukusimába mennek

Vágólapra másolva!
Japán legújabb módszere a turisták visszacsábítására, hogy pénzjutalmakat ígérnek azoknak a  kínaiaknak, akik idén nyáron ellátogatnak a tavalyi katasztrófa által leginkább sújtott területekre.
Vágólapra másolva!

"Minden kínai vendég, aki egy helyi hotelben száll meg, megtekint két turistalátványosságot a városban és válaszol egy öt pontból álló kérdőívre, hazaérkezése után visszakap 400 jüant (14 ezer forint)" - idézi a CNNGo a Fukusima prefektúra sanghaji irodájának vezetőjét egy kínai lapra hivatkozva.

Forrás: AFP
Fukusimai turisták

A furcsa ajánlat csak a kínai turistáknak szól, és Fukusima mellett Ivate és Mijagi körzeteit is érinti; mindhárom város a tavalyi földrengés és cunami által leginkább érintett területek közé tartozik. Az akció további érdekessége, hogy azok a kínai turisták, akik hajlandóak megosztani a Fukusimában készült fotóikat is, további 400 jüanos bónuszra számíthatnak a fukusimai önkormányzattól és egy japán légitársaságtól. Márpedig 800 jüan már egy komolyabb összegnek mondható.

Ráadásul a megszokottnál eleve olcsóbban kínálnak fukusimai kirándulásokat a kínaiaknak. A CNNGo úgy számolt, hogy ötnapos, négy éjszakás Fukusimát és Tokiót érintő utazási csomagok (adók és vízumdíj nélkül) 3000 jüantól (107 ezer forint) elérhetőek. Ez pedig közel ötven százalékos kedvezményt jelent.

Ahogy azt korábban megírtuk, Japán nagyon szeretné visszacsábítani a turistákat azok után, hogy a tavaly márciusi cunami óta alaposan megcsappant az országba érkező külföldiek száma. Úgy tűnik, ez a kínai turistákat csalogató kampány is ennek a projektnek a része. Már tavaly is próbálkoztak hasonlóval, akkor ingyen vízumot ígértek a japánok azoknak a turistáknak, akik az észak-keleti régióba utaztak.

Hogy mennyire lesz népszerű a visszafizetős akció még kérdés, mindenesetre elképzelhető, hogy lesznek még hasonló kezdeményezések.